Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Zaklatások, rasszizmus: gyűlnek a botrányok a demokraták elnökjelöltségére pályázó milliárdos Bloomberg körül

Michael Bloomberg amerikai elnökjelölt, dollármilliárdos, üzletember, médiatulajdonos, volt New York-i polgármester és még ki tudja hány jelző birtokosa körül immár olyan sok botrány látott napvilágot, hogy lassan ki se látszik közülük.

Ez azonban mintha teljes mértékben elkerülné a Demokrata Párt elitjének a figyelmét, sőt, Nancy Pelosi demokrata házelnök pozitívnak tartja, hogy Bloomberg is megméreti magát.

Noha a milliárdos ügyei, melyekre a kellemetlen enyhe kifejezés, nagy nyilvánosságban ismertek, az ilyesmit elvileg elítélő pártelit tagjaitól nem záporoznak az elítélő nyilatkozatok a sajtó felé (és természetesen a Bloombergen sem volt vezető hír, ami a témával foglalkozott volna).

Visszatérő vád a milliárdos ellen, hogy mérhetetlenül szexista, semmibe veszi a nőket, és ezt még nem is titkolja különösebben jól – legalábbis nem titkolta, bár elnökjelöltként már némiképp visszafogottabban viselkedik. Mindazonáltal a GQ szerint 2015-ben az Everytown for Gun Safety nevű, fegyvertartás szigorításáért küzdő szervezetei alkalmazottainak saját, 1997-ben megjelent önéletrajzát adta ajándékba, nem gondolva arra, hogy az akkoriban jól hangzó csajozós történetek, mint például hogy minden városban volt egy barátnője, csaknem két évtizeddel később már sokkal kevésbé hangzanak jól.

Emellett a milliárdost és cégbirodalmát 64 nő vádolja negyven ügyben szexuális zaklatással és nemi diszkriminációval, az ügyeknek pedig közös pontja, hogy a milliárdos egy „felelőtlen játszóteret” hozott létre a férfi vezetők számára, hogy „fiatal, naiv női alkalmazottakat cserkésszenek be”.

Bloomberg és szóvivői természetesen tagadnak minden ezirányú vádat, ugyanakkor többen is állítják, hogy a nőket semmibe veszi, és vállalatánál rendszeresen dehonesztáló, szexuális tartalmú megjegyzéseket tesz a női kollégákra, adott esetben egyszerre, miközben a munkakörnyezet is erre bátorítja a férfi kollégákat, és még az olyan komoly ügyeket sem kezelik megfelelően a cégnél, minthogy valakit bedrogozva megerőszakol a főnöke.

Ezen persze a tulajdonos olyan kijelentései sem segítenek, mint hogy

„ha úgy néznél ki… egy pillanat alatt megcsinálnálak”.

Bloomberg ezt is tagadja, akár a többi vádat, noha egy üzenetrögzítő-felvétel megőrizte, hogy bocsánatot kér mondatai miatt, már amennyiben mondott ilyet.

Cégénél a nők megítélését szintén jól példázza mondata, miszerint

„ha a nők azt akarnák, hogy az eszük miatt ismerjék el őket, akkor a könyvtárba mennének a Bloomingdale’s helyett”

A jelölt magabiztosságát – vagy érzéketlenségét – az is bizonyítja, hogy miután barátját, Charlie Rose-t szexuális zaklatás miatt kirúgták a CBS és PBS csatornáktól, védelmébe vette, mondván nem tudni, hogy igazak-e a vádak, és véleménye szerint egyébként sincsenek megfelelő terhelő bizonyítékok.

Ahogy azzal is felhívta magára a figyelmet, hogy nagy hanggal állt ki a #MeToo mozgalom ellen, rendszeresen arra hivatkozva, hogy nem tudni, ezek az esetek valóban megtörténtek-e, a bizonyítékok nem elegendőek, és egyébként a bíróságokra kellene bízni, hogy eldöntsék ki bűnös, és ki nem az. Mint mondta, az ártatlanság vélelme mindenkit megillet.

Ezt azonban ő maga nem alkalmazta, mikor New York polgármestereként szisztematikusan rasszista módon hozott döntéseket.

Irányítása alatt a „stop and frisk” program keretében a város színes bőrűek lakta részein sokkal több letartóztatást foganatosított a rendőrség, mivel saját állítása szerint oda irányították a rendőröket, emellett azon véleményét is hangoztatta, miszerint a gyilkosságok áldozatai és elkövetői egyaránt 95 százalékban színes bőrűek.

Ha pedig ez nem lenne elég, a milliárdos elég alternatív megközelítéssel áll hozzá a 2008-as hitelválság okaihoz is, véleménye szerint a hiba az volt, hogy a bankok elkezdtek feketéknek is szélesebb körben hiteleket nyújtani – ami a gazdasági kérdéseket egy egészen sajátos bőrszín alapú keretben értelmezi, és a komolyan vehető közgazdasági elméletekben és a válság okainak kutatásában nem szokott helyet kapni.

Gazdasági kérdésekben egyébként elég konzervatív a jelölt, már abban a kérdésben, hogy hiába rendelkezik nagyjából 54 milliárd dollárnyi vagyonnal, azt nem nézné jó szemmel, ha biztosítva lenne, hogy a bérből élők ennek az összegnek legalább egy ötszázmilliomodnyi részét megkeressék óránként, ugyanis

beperelte New Yorkot, hogy ne alkalmazzák az óránkénti tíz dolláros minimálbért – ami egyébként a város árszínvonalához képest nevetségesen alacsony összeg.

 

Ezzel a Demokrata Párt elitjének a szélsőségesen piacpárti szárnyát képviseli, és szimpatikus lehet azon milliárdosoknak, akik rettegnek attól, hogy egy esetleges baloldali elnök intézkedései némiképp csökkenthetnék roppant vagyonukat, és tőkejövedelmeiket, melyeket épp az éhbérért dolgoztatott munkásság termel meg.

Noha gazdasági szempontból kicsi államot szeretne, mely az ügyleteket a piaci szereplőkre, a szabályozást pedig a láthatatlan kézre hagyja, az állam rendfenntartó és megfigyelő szerepéről már egész másképp vélekedik a jelölt: egy 2014-es beszélgetésben a következőket találta mondani az USA rettegett és alkotmányellenes működéssel vádolt megfigyelőszervéről, az NSA-ről:

„nézze, ha nem akarja, hogy nyilvános legyen, ne készítse el azt a képet, ne írja le. Napjainkban és korunkban elég naivnak kell lennie hogy azt higgye, hogy az NSA nem figyel mindenre, és nem olvas el minden levelet. És alkalmasint, látva milyen veszélyes a világ, reménykednünk kell benne, hogy így tesznek, mivel nagyon komoly, ami ezen a világon zajlik.”

Ezután arról elmélkedett, hogy valójában az egyes appok gyártói is ugyanezt csinálják, aztán eladják az így begyűjtött adatokat – azonban nem kritizálva a gyakorlatot, mondván a jelenlegi rendszerben, mely rendjén van, ez így helyes.

Magyarán az elnökjelölt igen sok társadalmi csoportba, a nőkbe, a színes bőrűekbe, a bérből élőkbe, és voltaképpen az egész amerikai társadalomba szállt bele az elmúlt években tett nyilatkozataival és viselkedésével, kivéve egyetlen csoportot: a teljhatalmú milliárdosokét, kik közé maga is tartozik, és akik a Demokrata Párt elitjének egy jelentős részét kiteszik.

Kérdés, hogy a pénze elég lesz-e, hogy a felszínen maradjon, esetleg még elnökjelölt is legyen, vagy ahhoz valódi társadalmi bázisra lesz szükség, és kérdés, hogy napjainkban az Egyesült Államokban meg lehet-e szerezni ezt a bázist frázisokkal és a változatlanság ígéretével, vagy az emberek életét befolyásoló, pozitív materiális következményekkel kecsegtető intézkedéscsomagra is szükség van.