Aki rendszeresen olvassa a Mércét, tudhatja, hogy a klímaváltozás kapcsán is kimondottan igazságosságalapú megoldásokat szorgalmazunk, strukturális változtatásokat, amelyek figyelembe veszik, hogy a bolygónk fenntarthatatlan kiaknázását alapvetően a profitelvű gazdaság hajtja, ennek gyökeres megváltoztatása nélkül pedig a klímavédelmet is csupán üres szólamoknak tartjuk.

Emellett fontosnak tartjuk az „igazságos átmenet” fogalmát, amely nem az átlagemberekkel fizetteti meg az átalakulás árait, hanem azokkal a nagy szennyezőkkel, akik az elmúlt évtizedekben egyre nagyobb vagyonkoncentrációra tettek szert, egyre nagyobb szeletet haraptak ki a közösen megtermelt javakból – például a természet és az emberi munkaerő olcsó kizsákmányolása révén. Az igazságos átmenet azt is feltételezi, hogy megfelelő megélhetést és egzisztenciális biztonságot garantáljunk azoknak a dolgozóknak, akik mindennapi megélhetésüket a fosszilis energiaiparban való munkával szerzik.

Amióta október közepén Orbán Viktor a parlamentben meghirdette, hogy „aki szerint a klímaváltozás egy kommunista trükk, az nem normális”, a miniszterelnök retorikájában megfigyelhető, hogy elkezdett átvenni néhányat ezekből az alapvetően baloldali, ökoszocialista elvekből. A múlt héten tartott éves sajtótájékoztatóján például úgy fogalmazott, négy szempont vezérli a magyar kormány álláspontját:

1. „a klímarongálókkal kell első helyen megfizettetni a klímasemleges gazdaságnak a költségeit, ezek a nagy szennyező országok és a nagyvállalatok, tehát a teher nem eshet a kicsik vállára”;
2. „úgy kell végrehajtani ezt a politikát, hogy ne emelkedjen a családok által fizetett energia és élelmiszer ára se”;
3. „nem a szegényebb országoktól kell elvenni a pénzt”;
4. „atomenergia nélkül nem lehetséges klímasemleges gazdaságot építeni Európában, illetve az atomenergia használatát nem korlátozni kell, hanem támogatni.”

Azon túl, hogy jól tudjuk, milyen szoros anyagi érdekei is fűződnek a magyar kormánypártnak az atomenergiához, azon is belül az orosz nukleáris iparhoz, az első három pont első ránézésre mindenképp fair elvrendszernek tűnik.

Ezeknek az alapvetően igazságosságalapú elveknek a hangoztatása azért is meglepő, mert 2019 során, amikor a klímaváltozás kérdése itthon is a közbeszéd egyik központi témájává vált,

a Fidesz és holdudvara főként a nyugatról importált (szélső)jobboldali retorikai paneleket ismételgette az ügyben.

Greta Thunberg Gulyás Gergely általi „beteg kisgyereknek” nevezésétől Hoppál Péter klímaváltozást relativizáló közösségi médiás bejegyzéseiig a kormányzati kommunikációs gépezet főként kommunista trükként és Sorosista ármányként próbálta meg beállítani a klímavédelmi aktivizmust. Persze ott voltak Áder János menetrend szerinti figyelmeztetései, de hát a NER-en belül Áder János szavainak kisebb jelentőségük van, mint a Tiborcz István pufimellényének zsebében felejtett parkolójegynek.

A sorosozós, timmermansozós, migránsozós vonal azonban szemmel láthatóan mind a mai napig nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket – hiába na, a csodafegyver sem húzható rá épp mindenre! -, így 2019 végére megszaporodtak az egymással is vitatkozó hangok a Fidesz holdudvarán belül. Ami egyben azt is jelenti, hogy Orbán még nem döntötte el, mi a hivatalos direktíva, így addig mindenki beszélhet összevissza.

A felmérések továbbra is azt mutatják, hogy a társadalom nagy többsége továbbra is komoly problémának, kihívásnak tartja a klímaváltozást.

És a Fidesz persze egy jobboldali, nagyvállalatokat kiszolgáló és klímaszkeptikus politikai erő, de egyúttal egy populista erő is, amelyik nem szeret úgy politizálni, hogy nem tudja maga mögött a közvélemény többségi áramlatait.

Általában ezt Orbán mesterségesen fabrikált többségekkel éri el, úgy keretez minden témát, hogy az neki kedvezzen és a társadalomból olykor-olykor kitörő elégedetlenséget pedig megpróbálja más, népszerű témákkal ledominálni. Nem bombabiztos recept, néha – mint a netadó és a vasárnapi boltzár esetében kudarcot vall -, de az esetek 99 százalékában lehet rá számítani.

A klímaváltozás kérdését az is égetőbbé teszi, hogy az a fiatalok körében számít a legfontosabb témának, az önkormányzati választások részleges kudarcából a Fidesz pedig látszólag azt vonta le: fiatalítani kell. Így a téma fölötti ellenőrzés még komolyabb téteket kapott párt számára.

A kormánykommunikáción belüli többszólamúság tehát azt mutatja, hogy Orbán időre játszik, több irányt is kipróbál, kísérletezik, hogy melyik is az a vonal, amely megragadja az emberek fantáziáját, és képes lehet semlegesíteni azt a politikai ügyet, amely kétségtelenül kihívást jelent a Fidesz dominanciájára nézve.

Ebbe a vonalba illeszkedik a fent emlegetett baloldaliasan hangzó érveknek az átvétele is.

Afelől nem nagy kétségünk, hogy az egész csupán egy szemfényvesztés.

Az elmúlt tíz évben Orbán bebizonyította, hogy szolgai módon barátja a nagyvállalatoknak, a német multik nélkül az elmúlt évek gazdasági stabilitása sem lett volna elképzelhető, és Budapest már vétózott uniós klímacélokat is a német nagyvállalatok érdekében.

De Orbán „nagy szennyezőket” érintő érvelésének képmutatását talán semmi nem mutatja jobban mint a Mátrai Erőmű ügyében tanúsított magatartása. Ugyancsak az Orbáninfón hangzott el a miniszterelnök szájából, hogy „tragédia” lenne, ha be kéne zárni a hőerőművet – amúgy az egyik legkárosabbnak számító, rossz minőségű lignittel dolgozik. A kormány épp most tervez elkölteni temérdek sok közpénzt, hogy visszavásárolja Mészáros Lőrinctől a veszteséges üzletet, miután pár éve nagy nyereségek reményében privatizálta neki.

Jól látszik tehát, hogy a kormánynak esze ágában nincs ténylegesen a nagyvállalatokkal megfizettetni a klímavédelem árát, a baloldalias elemeket tartalmazó Orbán-szöveg tehát képmutatás csupán.

De egyúttal ez a fajta keretezés alkalmas lehet arra is, hogy később egy már megszokott szabadságharcot kanyarítson belőle.

Minden alkalommal, amikor kicsit gyengült a Fidesz támogatottsága, gyorsan előkerült egy „globalista háttérhatalom”, amellyel szemben a kormány „megvédhette” a magyar állampolgárokat, és amellyel szemben szabadságharcot lehetett vívni.

Ugyanez volt az IMF „kipaterolása”, a rezsiharc és a menekültválság esetében is. Orbán mondatait már nem is kell nagyon átrendezni, hogy kirajzolódjon a szörnyű globalista erő, amely el akarja venni a magyarok jussát, a kohéziós forrásokat, meg akarja akadályozni, hogy a magyar nép használhassa saját természeti erőforrásait, hogy maga szipolyozhassa ki őket, és így tovább.

A Fidesz mindig is nagyszerűen képes volt a fent és lent konfliktusát, a kizsákmányoló nagyvállalatok és a kizsákmányolt dolgozók ellentétét a kint és bent, az idegen és a magyar ellentétévé alakítani. A csak nemzetközi együttműködéssel, a világ lakosságának nagy szennyezőkkel szembeni összefogásával megfékezhető klímaváltozás esetében ez a trükk végzetes következményekkel járna.

A magyar zöldmozgalom és a klímavédelem iránt elkötelezett emberek feladata lesz a következő időszakban, hogy meggyőzően leplezzék le Orbán képmutatását, és egy pillanatra se engedjék ki saját kezükből az ügy tematizálását.