Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A francia kormányfő bejelentései csak még jobban feldühítették a sztrájkoló szakszervezeteket

Nem sikerült túl jól a francia miniszterelnök, Edouard Philippe szerdai expozéja a kormány nyugdíjreformjáról: nemhogy megnyugtatni nem volt képes az ellene mozgósító szakszervezeteket és szakmákat, de még azokat is magára haragította, akik eddig óvatosan, de támogatták a kormány projektjét.

Szerdán Franciaország legnagyobb konföderációja, a CFDT is úgy döntött, csatlakozik a december 5. óta országos sztrájkra és tüntetésekre hívó dolgozói- és diákszervezeti platformhoz, mert a kormány nem hajlandó lemondani arról, hogy a nyugdíjbiztosítási rendszer átalakítását összekösse egy újabb korhatáremeléssel, ergó a nyugdíjaskorúakon való spórolással.

A CFDT az előbbit támogatja, de az utóbbit nem, lévén, hogy az elmúlt évek reformjai sorozatban emelték a korhatárt, illetve a ledolgozandó évek számát a teljes nyugdíjjuttatásra való jogosultság megszerzéséhez.

E két törekvés kombinációját egyébként maguk a reformot ihlető, részben kidolgozó közgazdászok is kritizálták több ízben a napokban, szerintük a takarékossági törekvés ellehetetleníti a rendszer egységesítésében rejlő pozitív változás lehetőségét. Ahogy Macron más támogatói is kongatják a vészharangot, hogy talán nem kellene a teljes, 2010 óta példátlan szakszervezeti egységfrontot magára húznia a kormánynak, mert ennek nem lesz jó vége.

A kormány, ahogy arról korábban is írtunk, azt javasolja, hogy egy új, az eddigi 42 alrendszert, illetve biztosítót egyesítő, univerzális nyugdíjbiztosító jöjjön létre, amely egyéni pontrendszert alakít ki. Ezen felül pedig a nyugdíjra költhető GDP-arányos összeget is megszabná, plusz kissé bujtatott módon emelné a korhatárt: az eddigi 62 év helyett, egy új kategória bevezetésével 64 év lenne a „fordulópont”, amely alatt elvonás, felette pedig elvileg bónusz jár azoknak, akiknek sikerült odaáig kibekkelni. Amire a CFDT mellett más, radikálisnak szintén nem mondható szakszervezetek is szimplán azt mondják: nem, nem hajlandóak tovább dolgozni ahhoz, hogy kiérdemeljék a teljes nyugdíjat.

Mindez persze felveti, hogy más forrásból is lehetne finanszírozni a nyugdíjrendszer jövendő deficitjét, mint a járulékokból, de egyelőre a szakszervezeti reakció ennél lényegre törőbb – a CFDT-t leszámítva, a többség továbbra is a reform visszavonását sürgeti, nagyjából szőröstül-bőröstül. Hiába folytak konzultációk a reform első vázlatának júliusi bejelentése előtt, és hiába ígéri most is a kormányfő, hogy „ajtaja nyitva, és kész kezet nyújtani”, az érintettek úgy érzik, érdemben nem hallgatták meg felvetéseiket. Bár épp az lett volna a szerdai előadás célja, hogy eloszlassa az egyes konkrét problémákkal, illetve szakmákkal, jelenleg külön biztosítóhoz tartozó dolgozói kategóriákkal kapcsolatban a homályt és az aggodalmakat, ez egyáltalán nem sikerült.

Közben napról-napra kerülnek elő újabb kompromittáló információk az eddigi konzultációkat levezénylő külön megbízottról, aki szeptember elseje óta a kormány tagja is. A sajtó eddig legalább 5 olyan megbízatást nyomozott ki Jean-Pierre Delevoye esetében, amelyeket „elfelejtett” jelezni összeférhetetlenségi nyilatkozatában. Az alkotmány szerint ezekről a funkciókról le kellett volna mondania, amit a kormány szolgálatába lépett, akárcsak arról a think-tankben betöltött „tiszteletbeli elnökségről”, amely 2018-ban és 2019-ben 64 420 eurós nettó díjazással járt, és szimplán alkotmányellenes.

A reform képviselőinek legitimitását más is rágja. Itt van pl. Emmanuel Macron, aki 2017-es kampányától idén tavaszig publikusan is többször ostorozta a nyugdíjreformmal kombinált korhatáremelést, ami „abszurd” lenne, lévén, hogy jelenleg is jelentős már a munkanélküliség az érintett korosztályban. És a héten röppent fel a hír, hogy az elnök  személyesen is találkozott a francia megtakarítások körül rég legyeskedő befektetési alapok nagyágyúja, a Blackrock vezetőivel. Persze aggodalomra semmi ok, ennek semmi köze ahhoz, hogy az állami nyugdíjbiztosító meggyengülésével a franciák a magánpénztárakba vethetik a nyugdíjhoz fűzött maradék reményeiket.

A kormányt a módszer miatt is érték kritikák – közgazdászok, közpolitikai szakértők sem igazán értik, hogy lehet, hogy az elmúlt 18 hónapos konzultáció során nem készültek részletes szimulációk, és továbbra sem nyílt meg a lehetőség a konkrét számokról való vitára. Persze, ha a hivatalos adatok is azt igazolnák, ami miatt a dolgozókat képviselők aggódnak, hogy a reform a nyugdíjasok többségének elszegényítését eredményezi, akkor érthető, miért nem sürgős ezeket publikálni.

A kormányfő szerint a törvénytervezetet január végén beterjeszthetik, és februárban szavazhat róla a parlament – de ma sem világos pl. hogy a tanárok esetében, a várható havi 600-800 eurós nyugdíjcsökkenést mégis hogy a csudába kompenzálná az állam, miközben 10 éve stagnáló bérüket esze ágába sincs emelni a kabinetnek.

Mások szerint az elnök és a kormányfő, illetve stábjuk vezetése egyáltalán nincs tisztában egy ilyen kollektív sztrájk dinamikájával, fogalmuk sincs, mit is kockáztatnak, amikor azt remélik, hogy a CFDT majd úgyis visszalép valamilyen engedményre, és az egyes helyeken már a karácsonyi ünnepekre gyúró sztrájk felelősségét majd sikerül a „kiváltságaikat védő” buszvezetőkre és vasutasokra kenni.

Ugyanakkor Emmanuel Macron a mandátum kezdete óta figyelmen kívül hagyta lényegében minden munkavállalói érdekképviselet és a programja ellen létrejött társadalmi szerveződés követeléseit, javaslatait és kritikáját – kivételt csak a sárgamellényesek képeznek, de ők is csak felületesen kerültek meghallgatásra. (Illetve a rendőrök, akiknek fenyegetései és múlt szerdai tiltakozása elég is volt ahhoz, hogy az elvben mindenki számára boldog „progresszív jövőt” hozó reformból kimaradjanak, és megtarthassák mai kedvezményeiket.)

Azaz, ha a jelenlegi rezsim döntéshozói nem is értik, mi folyik a társadalomban, ennél is lényegesebb, hogy saját elképzeléseiket akarják szinte minden áron átvinni, és ehhez nem túlságosan magas ár a szemek kilövése, az egyéni és kollektív szabadságjogok megkurtítása, ahogy – francia kifejezéssel – a „sztrájk elrohasztása” sem.

A túloldalon, a sztrájk előmozdítói és támogatói közt sokan megértették azt az egyszerű tételt, hogy Emmanuel Macron tényleg csak az erőből ért, kérdés, hogy tud-e elég kitartóan erőt mutatni a szakszervezeti összefogás és szövetségesei.

A dolgozókat és a reform által 100 %-ban érintett diákságot képviselő szervezeti együttműködés meghirdette a harmadik országos akciónapot jövő keddre, miközben továbbra is folyik a sztrájk több szektorban, immár 10 napja. Elsősorban a közösségi közlekedés érintett, itt a leállás továbbra is jelentős, bár múlt héthez képest valamivel csökkent péntekre. A sztrájkfelhívás továbbra is érvényes a közoktatásban vagy az olajfinomítókban.

Ennek margóján számos helyben kitalált, sokszor vegyes nagygyűléseken eldöntött akciókra is sor kerül, nap mint nap, amelyekben részt vehetnek a dolgozók mellett a gimnazisták és egyetemisták, tanárok, és mindazok, akik valamiért nem tudnak sztrájkolni. Mert a magánszektorban dolgoznak, ahol ez sokkal nehezebb, akár szinte lehetetlen, nyugdíjasok, munkanélküliek; helyben lakók vagy pl. a most akadozó szolgáltatásokat használók, utazók, iskolás gyerekek szülei stb. Végezetül pedig olyan aktivisták, akik más jellegű mozgalmakból érkeznek, környezetvédők, sárga mellényesek, feministák vagy a papírokkal nem rendelkező bevándorlók jogaiért küzdenek.

Miközben, ahogy arra egyes szakszervezeti vezetők fel is hívták a figyelmet, a sztrájk pártpolitikai képviselete elég erőtlen a számos nehézséggel küzdő és szétesett, helyüket kereső baloldali formációkkal, a mostani helyzet óriási lehetőség arra, hogy kormány (és az elődök) politikái ellen lázadók, akik sokéves távlatban külön-külön vívják harcaikat, egy dinamikus keretben találkozzanak, szóba elegyedjenek és együtt, illetve egymással szolidárisan lépjenek fel.

A tüntetéseken, sztrájkokban részt vevőket hallgatva elég nyilvánvaló, hogy túl a nyugdíjreformon, azért állnak ki, hogy a szavukra rég süket és arrogáns hatalommal szemben – hiszen Macron csak az elődök nyomában lohol – egy jobb élethez való jogért küzdjenek. Azért, hogy a politika ne a gazdasági érdekcsoportok által kijelölt mederbe kényszerítse a közös jövőt, a jóléti állam teljes felszámolásáig, az egyenlőség és testvériség maradék intézményes garanciáinak eltüntetéséig.

Kiemelt kép: Facebook