Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A spanyolországi parlamenti választás 5 kulcskérdése

Ma megismétlik a parlamenti választásokat Spanyolországban, miután az április 28-ai szavazás után nem sikerült kormányt alakítani az első helyen végző szocialista pártnak (Partido Socialista Obrero Español, PSOE).

E kudarc okairól részletesebben is írtunk korábban – nagyjából az történt, hogy a pártfőtitkár Pedro Sánchez arra jutott a nyári közvélemény-kutatások alapján, hogy tovább növekedhet, és jobb feltételekkel, nagyobb önállósággal kormányozhat majd. Vagy azért, mert a jobboldali pártoktól kap támogatást, vagy azért, mert baloldali riválisai – elsősorban az újbaloldali Podemos – annyira meggyöngülnek, hogy visszavesznek követeléseikből. Így a PSOE egyedül irányíthatná az országot, vagy jóval súlytalanabb partnerekkel együttműködve.

A Podemos kormányra kerülését 2014-es születése óta mindenáron elkerülendőnek tartotta a gazdasági elit – erről 2016-ban maga Sánchez beszélt, miután megpuccsolták a szocialista pártban. Hogy pontosan mi volt az oka annak, hogy a Pablo Iglesias vezette pártszövetség most sem kerülhetett a minisztériumok közelébe, idővel talán majd kiderül.

Annál is inkább, mert ezt nemcsak a baloldali szavazók nagyrésze szorgalmazta és vette biztosra, de amúgy is elég sok érv szólt a választások megismétlése ellen. Lassan 4 éve nincs stabil kormányzó többség az országban, és a baloldal utoljára 2008-ban tudott nyerni. Épphogy sikerült nagyjából kilábalni a legutóbbi, durva társadalmi következményekkel járó, jó évtizedes válságból, miközben a kanyarban már egy újabb visszaesés fenyeget. Plusz áprilisban először jutott be önálló pártként a szélsőjobb a parlamentbe, és csak a kiemelkedően magas részvételnek volt köszönhető, hogy a jobbos-szélsőjobbos erők maradtak alul. Az olyan sürgető problémákról, mint a klímaválság vagy a két éve legfeljebb stagnáló katalán krízis, nem is beszélve.

Az áprilisban nyertes „progresszív blokk” – a baloldali pártokon kívül regionális nacionalista erők – mégsem tudtak konstruktív megoldásra jutni, a jobbos blokk pedig kb. inkompetens nemzetvesztőként állította be Sánchezt, maradt tehát az ismétlés.

A törvényhozás alsó és felsőházát megújító voksolást rekord rövid, mindössze egy hetes hivatalos kampány előzte meg. A pártok azonban hónapok óta kampányüzemmódban vannak, amit csak felpörgetett a katalán függetlenségpárti politikusok súlyos börtönbüntetésének kihirdetése október 14-én, az azt követő erőszakhullám Katalóniában, majd Franco exhumációja 10 nappal később.

Pedro Sánchez, Pablo Casado, Albert Rivera (fenn), Pablo Iglesias, Inigo Errejón, Santiago Abascal (lenn). Forrás: eldiario.es.

Nagyjából mindenki ugyanazzal a programmal és retorikával vágott neki az újabb körnek. Jobbra továbbra is a szélsőjobboldali Vox határozta meg a csapásirányt, tematikát, akárcsak áprilisban – a Santiago Abascal vezette formáció a májusi önkormányzati választások után már 3 régióban és a fővárosban támogatja a koalícióban kormányzó jobboldali erőket, a konzervatív Néppártot (Partido Popular, PP) és a Ciudadanost (C’s, Polgárok). Azaz néhány hónap alatt kvázi konszolidálta helyzetét, és ezúttal már a kampányvitákban is részt vehetett.

Balra az Unidas Podemos (UP) pártszövetség továbbra is kitartott tavaszi elképzelése mellett, hogy a baloldali politikák garanciájaként koalícióra kell lépnie a PSOE-val, még akkor is, ha a párt vezetése erre épp nulla hajlandóságot mutat. Sőt, Pedro Sánchez kifejezetten jobbos kampányt vitt, ez volt Abascalék mellett az elmúlt időszak legfőbb újdonsága.

1. Ki marad otthon?

Nem túl meglepő módon a polgárokat nem lelkesíti annyira, hogy ismét szavazniuk kell, ahogy az sem, hogy a pártok szemlátomást képtelenek tárgyalni egymással. A közvélemény-kutatók a részvétel visszaesését várják, még az is lehetséges, hogy 35%-kal rekordot dönt a távolmaradók aránya.

A várhatóan alacsony részvétel persze sokkal bizonytalanabbá teszi az előrejelzéseket. Abban minden mérés egyezik, hogy a szocialisták megőrzik vezető helyüket, ahogy nagyjából abban is, hogy a „progresszív oldal” erősebb marad, mint a jobbos hármasfogat. A távolmaradók kiszámíthatatlansága azonban hozhat még meglepetéseket: tavaly decemberben biztos szocialista győzelmet jósolt minden kutató Andalúziában, ahol aztán a jobboldali erők alakíthattak kormányt a Vox támogatásával.

2. Mekkorát zuhan a Ciudadanos?

A jobboldali blokkon belül a Néppárt erősödését jósolják a kutatók, a mostani 66 helyett akár 100 helyet is szerezhet Pablo Casado, akinek a szenátusi többség visszaszerzésére is van esélye.

Itt elsősorban az a kérdés, mekkorát zuhan a Ciudadanos, amely minden felmérés szerint a választások legnagyobb vesztese lehet. Az eddigi harmadik párt visszaesésének mértéke meghatározó lesz a kis lakosságszámú régiók mandátumainak kiosztásában.

Az Európai Parlamentben még mindig a Renew Europe (ex-ALDE) frakciójában, a Momentummal és Macron pártjával üldögélő Ciudadanosnak hosszú távon nem jött be a szélsőjobbos fordulat. A párt, amely tavaly még kormányozni készült, idén tavasszal pedig a jobbos blokk első helyét célozta, most akár történelmi buktát produkálhat.

Áprilisban alig egy százalékkal maradt el néppárti riválisától, most felezheti is akkor szerzett 57 képviselője számát. Sőt, egyes előrejelzések szerint az sem biztos, hogy eléri a frakcióalakításhoz szükséges 15 főt.

Az éveken át ügyesen lavírozó jobbközép párt vesztét az okozta, hogy decemberben stratégiát váltott és az eddigi, nagyjából liberális retorikája helyett a szélsőjobbal kezdett versenyezni a spanyol nacionalista szavazatokért. Így sikerült kemény csatában megugrani a 15%-os küszöböt, de egy összességében gyengébb jobbos blokkon belül. Ekkor a pártelnök Albert Riverának még lett volna esélye alkut kötni a szocikkal: nemcsak a gazdasági elitek, de valószínűleg a PSOE is kapva kapott volna az alkalmon.

Albert viszont, miután szabadon engedte, képtelen volt visszagyömöszölni a palackba spanyol nacionalista és központosító énjét, amelyet jobban zavar egy baszk képviselő a madridi parlamentben, mint a Vox homofób, rasszista vagy antifeminista szólamai. Valami azonban elpattanhatott a szavazókban, ugyanis akik korábban bizonytalanként a Ciudadanos mellett döntöttek, ma tömegesen hagyják el a süllyedő hajót: csaknem harmaduk a PP-hez, 7-7 százalék a szocikhoz és a Voxhoz szegődne, vagy otthon maradna.

3. Lesz-e harmadik erő a Voxból?

Akárcsak az áprilisi kampányfinist, a mostanit is a Vox erősödésének esélye határozza meg. Csak épp tavasszal még hiteles volt a szélsőjobb megállítására hívó, mozgósító üzenet a baloldali pártok részéről, ma – főleg a szocialisták szájából elég felemásan cseng.

Nemcsak azért, mert a PSOE a választások megismétlésének egyes számú felelőse, hanem azért is, mert a párt és Pedro Sánchez ezúttal egyértelműen jobbra vette az irányt. Az adatok szerint a Voxot nemcsak a katalóniai felfordulás segítette, hanem Franco újratemetése körüli felhajtás is.

Forrás: eldiario.es

A régiós és fővárosi jobbos koalíciók az utóbbi hónapokban számos szimbolikus győzelmet hoztak Abascaléknak. A minap pl. a madridi régióban szavazta meg a két nagyobb párt a Vox javaslatát arról, hogy a kormánynak be kell tiltania a szeparatista pártokat.

E két, elvileg mérsékelt erő nemcsak a kormányon igyekezett a szélsőjobbos szavazók kedvében járni, de a kampányban is kímélték a „kistestvért”. A médiában rendezett vitákban most debütáló Vox vezetői annál is meggyőzőbbnek tűnhettek, mert ellenfeleik többsége nem határolódott el mégoly szélsőséges üzeneteiktől sem.

A listavezetők hétfői vitájában pl. sem a jobboldali vezetők, sem Pedro Sánchez nem reagált még a Vox legdurvább hazugságaira sem, csak Pablo Iglesias konfrontálódott vele néhány alkalommal.

Amikor Santiago Abascal azt állította, hogy a nők elleni erőszakról hozott 2004-es törvény nyomán nem csökkent az áldozatok száma, vagy teljesen fiktív számokkal dobálózott arról, mennyibe kerül a regionális autonómiák fenntartása – amelyeket felszámolna – senki nem mondott neki ellent. Amikor azzal fenyegetőzött, hogy a spanyoloknak idővel majd választani kell a nyugdíjrendszer és az autonómiák fenntartása között, senki nem emelte fel a szavát.

Csak a kisebb pártok, illetve a csütörtökön rendezett női politikusok vitájában állt ki – a Podemos szóvivője, Irene Montero mellett – némileg meglepő módon egy veterán néppárti politikus, Ana Pastor az évtizedek óta általános konszenzus mellett. Kimondva, hogy az autonómiák létrehozása „a legjobb dolog, ami történt ezzel az országgal”, és a decentralizáció többek között a magas szintű egészségügy és más közszolgáltatások minőségi elérhetőségét alapozta meg.

Az elmúlt év és egy ilyen kampány után voltaképp nem is lenne meglepő, ha a szavazók nagyobb része állna a Vox mellé, amely tehát valószínűleg javíthat korábbi, 10%-os eredményén. Amennyiben sikerülne átlépnie a 15%-ot, a választási rendszer sajátosságai miatt akár meg is duplázhatja jelenlegi 24 képviselőjét.

4. Mi történik a PSOE-től balra?

Pablo Iglesias  és az Unidas Podemos a kutatások szerint jobban bírja a megpróbáltatásokat, mint azt Sánchez remélte. A pártszövetségnek és partnereinek jelenleg 42 képviselője van, ez a szám feltehetően csökken majd, elsősorban a Podemosból tavasszal kivált Iñigo Errejón és a volt madridi polgármester asszony, Manuela Carmena Más País nevű pártjának indulása miatt.

A Más País a vártnál rosszabbul teljesít az előrejelzések alapján, valószínűleg nem éri el a 15 fős frakcióhatárt, ahogy néhány hónapja tűnhetett. Ehhez hozzájárulhat, hogy a Madridban született formáció kissé elsiette az országos indulást, és máris átment néhány belső krízisen. Miközben sokak számára nem igazán érthető, miért van szükség pl. Katalóniában egy újabb baloldali erőre, az eddigi 4 mellé, főleg akkor, ha ez az újbaloldal eddigi legsikeresebb projektjét gyengítheti.

Ugyanakkor, a Podemos hűséges és politikailag elkötelezett szavazói bázisa a mérések szerint nagyobb valószínűséggel járul az urnákhoz – további motiváló erő lehetne a Pedro Sánchez jobbos kampánya miatti kiábrándulás.


Mindezek miatt az UP a harmadik helyért küzdhet a Voxszal, és még az is előfordulhat, hogy csak kisebb veszteségeket szenved. Ebben az esetben Pablo Iglesias a „koalíció vagy semmi” taktikája is megerősítést kapna a választóktól.

5. Bejön-e a szociknak az orosz rulett?

A közvélemény-kutatók, leszámítva a spanyol KSH-t, nem igazán ígérnek pezsgőbontó hangulatot vasárnap estére a szociknak. A kampány utolsó napján a párt is elismerte, hogy előfordulhat, hogy nem sikerül javítani az áprilisi eredményen.

A katalán ügyben bekeményítő, és továbbra is hangsúlyosan a jobboldali pártok jóindulatáért lobbizó főtitkár, aki az utolsó héten még egy neoliberális irányultságú gazdasági kormányfő helyettes nevét is meglobogtatta, miközben kiállt a leggazdagabbak adományainak védelmében, kissé elbizonytalaníthatta meggyőződéses baloldali szavazóit. Sánchez lényegében arra tett fel mindent, hogy sikerül megszereznie jobbközépről, elsősorban a Ciudadanostól azt az alig 3 százalékot, ami a 30%-os küszöb átlépésével jelentősen több képviselőhöz juttatná, mint a jelenlegi 123.

Ezzel közelebb kerülne a 176 fős parlamenti többséghez, és a meggyengült Ciudadanos támogatásával, esetleg a Néppárt tartózkodásával akár egyedül is kormányozhatna. Továbbá számíthatna Errejón és a Más País kompromisszumkészségére, esetleg arra, hogy egy meggyengült Podemos elfogadja az ő feltételeit.

Ez a konstelláció nyár óta sokat veszített fényéből, a legsötétebb jóslatok szerint a PSOE örülhet, ha az áprilisi feltételekkel ülhet le a tárgyaló asztalhoz ugyanazokkal, akikkel eddig nem akarózott. A párt mindenképpen szerette volna elkerülni, hogy a függetlenségpárti Republikánus Baloldal, illetve a baszk EH Bildu jóindulatára szoruljon – az utóbbi hónapokban egyre keményebb hangnemben határolódott el ezektől az erőktől.

És az áprilisban még kedvenc partnerének mondott Podemost szinte ignorálta a mostani kampány során, kizárva egy koalíciós kormány lehetőségét, és azt követelve mindenkitől – amit korábban ő maga sem támogatott -, legyenek szívesek hagyni, hogy a legtöbb szavazatot kapó párt kormányozzon.

Öt lehetséges „meglepetés”, amely a kutatások bizonytalanságából adódik, forrás: EL País

Akárcsak fél évvel ezelőtt, lényegében tehát egyáltalán nem tudni, mi történhet hétfőtől. Nemcsak az akkor ünnepelt baloldali fölény vált bizonytalanná, hanem az is kétséges, hogy akár hasonló eredmények esetén, másodjára megvalósulhat-e a baloldali kormányzás. Vagy akad-e bármely más forgatókönyv, amellyel a politikai elit képes lenne kikecmeregni a 4 éve húzódó válságból. A főbb szerepeket ma mindenesetre kiosztják a választók.

Címlapkép: eldiario.es
Olvass tovább!