A víz alatti permafroszt, vagyis örökké fagyott talaj a korábbi számításokhoz képest jóval gyorsabban olvad egy friss kutatás szerint, ami igen nyugtalanító eredményekkel szolgált a sarkvidéki tengerfenék stabilitása és a klímaváltozás várható tempója szempontjából, ahogy arról az Égen – Földön – Föld alatt Facebook oldal is beszámol:
Az Akagyemik Msztyiszlav Keldis orosz jégtörő tudományos kutatóhajó fedélzetén utazó orosz vezetésű, nemzetközi kutatócsoport eddig soha nem látott mértékű gázfelszabadulást figyelt meg, a mérések szerint a gázt megkötő permafroszt a korábbi számításokhoz képest többszörös sebességgel olvad.
Az eddigi kutatások alapján az évszázad végéig a a Kara-tenger, a Laptyev-tenger és a Kelet-Szibériai-tenger, vagyis a vizsgált terület tengerfenekén található permafroszt vastagsága, vagyis a tengerfenék 1-2 métert kellett volna hogy olvadjon.
Ehhez képest a mostani megfigyelések szerint a réteg évente 18 centiméterrel vékonyodik.
A nagy kiterjedésű, azonban igen sekély, átlagosan néhány tíz méter mélységű területen helyezkedik el a világ vízalatti permafroszt-rétegének nyolcvan százaléka, ami igen sok – az olvadás miatt egyre kevesebb – megkötött üvegházhatású metánt jelent.
Az Égen – Földön – Föld alatt bejegyzésében leírja,
„A gáz-hidrátok stabilitásának hőmérsékleti- és nyomás-feltételei is vannak, a Kelet-Szibériai-tenger átlagos vízmélysége mindössze 58 méter (kb. 300 méteres mélységtől marad stabil a hidrát), itt a vízoszlop nyomása önmagában túl kevés ahhoz, hogy a metán-hidrát fennmaradjon, így az tarthatja csak vissza, ha fagyott állapotban marad az üledék, ami magába zárja.”
A víz melegedése miatt ez azonban immár nem teljesül. A globális átlaghőmérséklet emelkedése miatt a vizek hőmérséklete is emelkedik, ráadásul a felmelegedés a sarkvidékeken a globális átlag többszöröse, ezek a területek tehát különösen sérülékenyek, ahogy a sekély vizek pedig alapvetően nagyobb mértékben melegednek, mint a mélyebb óceáni területek.
A tengerfenéken megkötött metán olyan gyors ütemben szabadul fel, hogy van, ahol ez szemmel is látható. Az expedíció által közzétett felvételen látható, hogy a felszabaduló gázbuborékoktól a szó szoros értelmében úgy néz ki, mintha forrna a tenger, ahogy az üvegházhatású gáz a légkörbe távozik.
Szergej Nikiforov, a Tomszki Műszaki Egyetem kommunikációs szakembere úgy fogalmazott,
„a tudósok észrevettek egy smaragdszínű foltot a vízben épp az Akagyemik Keldis mellett, melyben buborékfolyamok ezreiben tört a gáz a vízfelszín felé”.
Nagyjából ötméteres átmérőjű volt a terület, és olyan mennyiségben tört fel a metán a víz alól, hogy a tudósok nem is használtak műanyag tölcséreket a mintavételhez, hanem egyenesen vödrökben gyűjtötték a gázt.
„Ez volt a legerősebb szivárgás, melyet valaha észleltem. Soha, senki nem rögzített még ehhez hasonlót”
– nyilatkozta Igor Szemiletov, a kutatás vezetője, aki eddig 45 sarkvidéki expedíción vett részt.
A tengerfenékből a tengeren keresztül a légkörbe kerülő metán azért veszélyes, mert a gáz még ha néhány évtized alatt ki is ürül az atmoszférából, a szén-dioxidnál nagyjából hússzor erősebb üvegházhatású gáz, vagyis nagyban elősegíti a globális felmelegedést.
És minél több metán kerül a légkörbe, annál gyorsabb lesz a felmelegedés, ami még több permafroszt kiolvadását okozza, amiből még több üvegházhatású gáz szabadul fel, és így tovább, vagyis a folyamat egy ördögi kör – ugyanakkor az emberi tevékenységből származó üvegházhatású gázkibocsátás visszafogásával jelentősen lehetne csökkenteni a folyamat intenzitását.
A permafrosztból felszabaduló gázokról, valamint hatásukról ebben a cikkben írtunk részletesebben.
A kutatók a tengerfenéki permafroszt hanyatlása mellett kutatták a térség mikroműanyag-szennyezettség koncentrációját is, mely komoly veszélyt jelent a tenger élővilágára.
