Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Borulhat a balos-zöld koalíció Türingiában, előretörtek a szélsőjobboldaliak

Frissítés (23:35)

A türingiai választásokat a baloldali Linke nyerte a szavazatok 31 százalékával, de stabil többséget jelen állás szerint sem ő, sem más párt nem fog tudni összetákolni, úgyhogy kemény tárgyalások következhetnek a német tartomány pártjai között.

Második helyen az AfD futott be 23,4%-kal, a CDU harmadik helyre szorult vissza, 21,8-cal. Az SPD gyengült, ők 8,2%-ot kaptak, a Zöldek 5,2-vel, a centrista FDP pedig (extrém szoros eredménnyel) 5%-kal jutottak be, alig átlépve a küszöböt.

Korábban írtuk:

Az előző választásokhoz képest magas részvétellel (az 5 évvel ezelőtti 52.7%-hoz képest 66%) zajlottak vasárnap a türingiai tartományi választások. Az eddigi koalíciós kormány, amelyet Bodo Ramelow, az összes választó körében 70 százalékos elégedettségi indexszel rendelkező, tartomány szerte kimagaslóan népszerű miniszterelnök vezetett, a radikális szociáldemokraták kiváló eredménye ellenére ebben a formában valószínűleg nem folytathatja a munkát. Ugyanis az első adatok alapján készült elemzések szerint a jobboldali FDP az eddigi választásokkal ellentétben valószínűleg bejutott a törvényhozásba, a koalíciós partner SPD pedig jóval gyengébben szerepelt.

Egyelőre első (általában viszonylag pontos) becslések alapján tudjuk megírni az eredményeket, mihelyst rendelkezésre állnak a pontos adatok, cikkünket frissítjük.

Az eddigi vörös-halvány vörös-zöld koalíciós kormánypártok közül a Linke 30%-os szavazataránnyal kicsit még javított is 5 évvel ezelőtti eredményén. Az SPD 5 %-ot veszítve 8 %-on áll, a Zöldek 1 %-os visszaeséssel úgy tűnik, éppen hogy bent tudtak maradni a szabadállam parlamentjében.

A szélsőjobboldali AfD (Alternatíva Németországnak) 15%-ot erősödött az előző választások óta, egészen a mostani 22%-ig, ezzel úgy tűnik, meg is előzi a korábbi legnépszerűbb pártot, a CDU-t, amely 13%-ot zuhant 2014 óta, és 22%-on áll.

Björn Höcke, a helyi AfD vezetője (aki még a szélsőjobboldali párton belül is a jobboldali szárnyhoz tartozik) úgy kommentálta az egybegyűlt szimpatizánsoknak pártja várható jó szereplését, hogy
„Türingia a következő szintre lépést választotta ma.”

Az AfD tényleg sokat erősödött, de ez nem elsősorban az utóbbi hónapoknak köszönhető – a szélsőjobboldali párt 2015 óta 20% körüli támogatottságnak örvend a keleti tartományokban.

A vele való együttműködést minden más párt kizárja, a szélsőjobb így itt sem fog tudni kormányra kerülni. A koalíciós tárgyalásoktól függ, hogy pontosan milyen összetételű lesz a kabinet, mindenesetre úgy tűnik, kormánytöbbségre csak az igen bizarr, de az elmúlt hónapokban többek által felvetett Linke-CDU összefogás, avagy egy négypárti – Linke, SPD, Zöldek, FDP tehetne szert. Egyik felállás furcsább a másiknál.

Jelen helyzetben tehát egy Linke vezette kisebbségi kormányra is komoly esélyek mutatkoznak. A CDU akkor se tudna elég képviselőt felsorakoztatni, ha a Linkén kívül minden más párt felsorakozna mögé (ami amúgy is aligha valószínű).

A keleti tartomány

Türingia sorrendben a harmadik keleti német tartomány, ahol idén ősszel választásokat tartanak, korábban Szászországban és Brandenburgban is sor került hasonlóra. A viszonylag (német léptékkel) szegény, 2 milliós keleti tartomány az NDK része volt eredetileg, a második világháborút követő szovjet megszállás kezdetén, majd felosztották, és csak az 1990-es német újraegyesítéskor szervezték újjá.

A regnáló Linke-SPD -Zöld koalíciós kormány volt a maga nemében az első 2014-től, azóta Berlin és Bréma is csatlakozott a hasonló koalíciós vezetésű tartományokhoz.

A szélsőjobboldal előretörése

Amint korábbi elemzésünkben írtuk, a keletnémet szélsőjobb sikerét – bár rengeteg összetevője van – nem lehet elmesélni az egyesülés traumájának felidézése nélkül: az „új szövetségi tartományokban” a ’90-es évek első felében a kelet-európai országokéhoz hasonló gazdasági a szociális katasztrófa zajlott le. A (volt) NSZK feltételeivel diktált egyesülés kitörölhetetlen nyomot hagyott a gazdaság erején és szerkezetén. A privatizáció során az állami vállalatok 80%-át nyugatra értékesítették, az NDK-vagyonnak pusztán 5%-a maradt keleti vállalatok és személyek kezében.

Emiatt a mai napig hatalmas összegek áramlanak nyugatra: számos keleten működő vállalat fizet például nyugaton adót, fenntartva ezzel a két országrész közti szakadékot.

A ’90-es években a keleti állampártból szerveződött PDS, majd a részben ennek romjain, részben az SPD-ből opportunizmusa és harmadik utas szociáldemokrata politikája miatt kiábrándult nyugati szociáldemokraták által alapított Die Linke artikulálta a kisemmizettek dühét.

A Linke azóta a keleti munkásosztály körében valamelyest veszített népszerűségéből, és mára egyértelműen az AfD vált a „vesztesek” pártjává. (Noha az AfD, ahogy a 2017-es szövetségi választás megmutatta, elsősorban nem a Linke szavazóit hódítja el, hanem a korábban a választástól távol maradókat, és a CDU támogatóinak jelentős részét szólítja meg). Ezt a tényt egyetlen adattal kiválóan lehet illusztrálni: messze az AfD szavazói között vannak a legtöbben azok, akik szerint 1990 előtt jobban mentek a dolgok.

A 2013-ban euroszkeptikus politikusok által polgári konzervatív pártként alapított AfD keleti szárnya a 2014-15-ös, Németországot is megrázó menekülthullám örvén artikulálta újra a „vesztesek” panaszait, amikor a bevándorlóktól és a velük rokonszenvező baloldaltól munkájukat és kultúrájukat féltő „hétköznapi emberek” pártjaként lépett fel. A párt bevándorlás-ellenes, politikájának középpontjába az egalitárius eszmék elleni hergelést helyező keleti súlypontú szárnya, a Flügel azóta fokozatosan átvette a hatalmat a CDU-val együttműködésre kész konzervatívoktól, és a keleti sikerek is a párt jobb szélét, a Björn Höcke által vezetett Flügelt erősíthetik tovább.
Olvass tovább!