Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Felmentette a bíróság a korábban életvitelszerű közterületi tartózkodás miatt elítélt férfit

Ez a cikk több mint 4 éves.

Felmentette a Pesti Központi Kerületi Bíróság az Utcajogász Egyesület ügyfelét, mert nem találta bizonyítottnak, hogy életvitelszerűen közterületen akar tartózkodni.

Ahogy arról mi is beszámoltunk korábban, júliusban a Nagyvárad térről állította elő a IX. kerületi rendőrkapitányság, és 72 órán belül ún. „gyorsított eljárásban” állították bíróság elé Cs. Bélát.

A férfi a tárgyalásán nem lehetett személyesen jelen, távmeghallgatással tehetett nyilatkozatot, és – a külön helyiségben is – végig bilincsben tartották.

Ő és a védelmét ellátó ügyvédek is vitatták, hogy a szabálysértés egyáltalán megvalósult, hiszen Cs. Béla következetesen úgy nyilatkozott, hogy nem akar az utcán élni, ha van pénze, akkor albérletben vagy munkásszállón szokott lakni. A szabálysértési tényállás megvalósításához pedig az kell, hogy az érintett ne akarjon máshol élni, mint az utcán.

Júliusban azonban végül a Pesti Központi Kerületi Bíróság figyelmeztetésben részesítette Cs. Bélát, mert felelősnek találta életvitelszerű közterületi tartózkodás szabályainak megszegésében. A Cs. Béla védelmét ellátó Utcajogász Egyesület fellebbezett a döntés ellen és a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék új eljárásra utasította az elsőfokú bíróságot. A másodfokú tanács az elsőfokú eljárás szabálytalanságai miatt döntött úgy, hogy az ügyet újra kell tárgyalni.

Kimondta, hogy az elsőfokú bíróság gyakorlatilag csak a rendőrség által előadottakra alapozta az ügydöntő végzést, nem foglalkozott sem Cs. Béla védekezésével sem a védelem érveivel. 

A Bíróság október 15-én tárgyalta újra Cs. Béla ügyét, végül kimondta: a szabálysértést akkor lehet elkövetni, ha az érintett nem akar lakó-, vagy tartózkodási helyre visszatérni, és ebben a vonatkozásban nem csak a hajléktalan szálló tekinthető annak.

Az Utcajogász Egyesület felhívta a figyelmet arra is, hogy a tárgyalás, amely a hajléktalanságot kriminalizáló szabálysértési törvény egy éves évfordulóján történt, nem csak Cs. Béla ügye miatt érdekes.

Az Utcajogász Egyesület korábban 10 pontban foglalta össze, miért Alaptörvény-ellenes a hajléktalanságot kriminalizáló törvény. Erről szóló cikkünket ide kattintva lehet elolvasni.

A bíróság meghallgatta az intézkedő rendőröket, akiknek a vallomásából az derült ki, hogy a  Cs. Bélával szembeni intézkedésekkor kifejezetten közterületen életvitelszerűen tartózkodó, tehát hajléktalan embereket kerestek,

ezért voltak a Nagyvárad téri aluljáróban is.

Az Alkotmánybíróság egy indoklásában korábban az szerepelt, a közterületen életvitelszerű tartózkodás tényállása nem a hajléktalan emberekre vonatkozik, ennek azonban ellentmond, ha a rendőrség célzottan az aluljáróban élő hajléktalan embereket keresi a törvény alkalmazásához.

Ahogy az Utcajogász Egyesület Facebook-oldalán fogalmazott:

„Örülünk a győzelemnek, de csak akkor lennénk teljesen elégedettek, ha a jogszabályt hatályon kívül helyeznék. Egy év alatt bebizonyosodott, hogy nem csak embertelen, hanem fölösleges, nem lehet végrehajtani, és drága is.”

A teljes bejegyzést itt lehet elolvasni:

Címlapkép: Mérce