Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Sára Botond az utcán közölte Pikó Andrással, hogy nem vitázik vele, miután véletlenül összefutottak

Ez a cikk több mint 4 éves.

Szerda este Pikó András nyolcadik kerületi ellenzéki polgármesterjelölt „rendhagyó városi sétát” tartott Karácsony Gergely főpolgármester-jelölttel a Józsefvárosban. A séta során belebotlottak a környéken standoló Sára Botondba, a kerület jelenlegi, fideszes polgármesterébe.

Ha már így összefutottak, Pikó megkérdezte Sárát, hogy kiáll-e vele vitatkozni az önkormányzati választás előtt. Az ellenzéki polgármesterjelölt állítása szerint ezzel kapcsolatban korábban küldött már Sárának levelet is, de nem kapott rá választ. Sára nem habozott, egyértelműen elutasította a vitára tett ajánlatot.

„Szerintem nincs miről vitázni” – jelentette ki a polgármester. „Én képviselek valamit, tudom, mit akarok, feltételezem Ön is, és majd eldöntik a választók.”

Karácsonynak arra a megjegyzésére, hogy a vita tartalmasabb tud lenni akkor, ha a felek egymással is megvitatják az álláspontjaikat (és nem két párhuzamos valóságban léteznek), Sára újra csak azt ismételte el, hogy létezik két program, amiről majd október 13-án döntést hoznak a választók. Annyit még hozzátett, hogy ő „a fejlődést, rendet, biztonságot” kínálja, „Pikó úrnál meg még nem alakult ki pontosan” Sára számára, hogy mit is akar. Utóbbi félmondatra Karácsony megjegyezte, hogy akkor Sára elolvashatta volna Pikó programját.

Sára Botond egy éve Józsefváros polgármestere, miután 2018 júliusában megnyerte az időközi polgármester-választást a kerületben az ellenzék által támogatott Győri Péterrel szemben. Az időközi választásra azért volt szükség, mert Kocsis Mátét, a kerület korábbi polgármesterét országgyűlési képviselőnek választották a parlamenti választások során. Pikó András rádiós műsorvezetőt és újságírót a Momentum jelölte polgármesternek a nyolcadik kerületben, a Jobbik kivételével az összes ellenzéki párt támogatja.

Címlapkép: Sára Botond, Pikó András és Karácsony Gergely. / Mérce