Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Két hónap után sem látszik kiút a politikai patthelyzetből Belgiumban

A május 26-i, európai parlamenti választásokkal párhuzamosan tartott belga országgyűlési és tartományi választások tovább mélyítették a nyelvi, kulturális és politikai vonalak mentén rettentően megosztott ország politikai krízisét, amitől kisebb megszakításokkal, de már 2007 óta folyamatosan szenved a nyugat-európai ország.

A parlamenti választások nagyon különböző eredményt hoztak a hollandajkú Flandriában, a frankofón Vallóniában és a papíron kétnyelvű, de gyakorlatban szintén franciául beszélő Brüsszel fővárosi régióban.  Flandriában megőrizte első helyét a Bart de Wever antwerpeni polgármester vezette Új Flamand Szövetség (N-VA) nevű szeparatista, konzervatív párt, de rengeteg szavazót vesztett a tőlük jobbra álló, bevándorlásellenes, euroszkeptikus, a flamand szeparatizmus kérdésében az N-VA-nál radikálisabb álláspontot képviselő Flamand Érdek (Vlaams Belang) javára, akiknek egyik politikusa, Dries van Langenhove tavaly nyáron még Orbán Viktorral is beszélgetett Tusványoson.

A két párt együttes eredménye meghaladja a 43 százalékot, amit úgy is értelmezhetünk, hogy a Belgium lakosságának hatvan százalékát kitevő flamand közösség közel fele úgy gondolja, Flandriának függetlenednie kéne az ország többi részétől.

A legtöbb EU-s intézmény székhelyéül szolgáló Brüsszelben a zöld és radikális baloldali pártok könyvelhettek el maguknak komoly sikereket. A városban hosszú ideje egyeduralkodó Szocialista Párt (Parti Socialiste-PS) ugyan megőrizte az első helyét, de a két zöldpárt, a frankofón Écolo és a flamand Groen együttesen több szavazatot szerzett. A két párt egyébként közös frakcióban politizál a 150 fős szövetségi Képviselőházban, ahol így ők számítanak a második legnagyobb képviselőcsoportnak a már említett N-VA után. Az ország déli részén, a frankofón Vallóniában szintén a PS marad a legnagyobb erő, igaz történelme eddigi egyik legrosszabb eredményét érte el.

A zöldek mellett sok szavazójuk vándorolt a radikális baloldali Belga Munkáspárthoz (Parti du Travail de Belgique-PTB), akik az öt évvel korábbi eredményükhöz képest meghatszorozták frakciójuk méretét és 12 képviselőt küldenek a szövetségi törvényhozásba.

A választók elsősorban azokat a pártokat büntették, akik 2014 és 2019 között kormányozták az országot. A miniszterelnök, Charles Michel pártja, a liberális, frankofón Reformmozgalom (Mouvement Réformateur-MR) mellett a legtöbb képviselőt a kormánykoalícióban résztvevő flamand, liberális Open VLD (akinek egyébként ismert politikusa Guy Verhofstadt, a liberálisok korábbi európai parlamenti frakcióvezetője, volt belga miniszterelnök), a flamand kereszténydemokraták és a kormányban 2018 végéig résztvevő N-VA vesztette.

Egy darabig úgy tűnt, a választás eredménye véget vet a 18 éves kora óta politikusként dolgozó Michel karrierjének, ám az európai vezetők megállapodásának hála december elsejétől ő váltja Donald Tuskot az Európai Tanács elnöki posztján.

Ezzel Michel újabb öt évre biztos politikai pozícióhoz jutott és nem kell részt vennie a jelenleg feloldhatatlannak tűnő belga politikai patthelyzet megoldásában.

A belga választási rendszernek köszönhetően minden esetben koalíciós tárgyalásoknak kell megelőzniük a kormányalakítást, emellett íratlan szabály, hogy a kormányt alkotó pártoknak egyaránt többsége kell legyen a holland és a francia területeken is. A kormányalakítást minden esetben hosszadalmas, rengeteg kompromisszumot igénylő tárgyalások előznek meg, ám az utóbbi évek választási eredményei olyan fokú megosztottságot hoztak, hogy egyre lehetetlenebb feladatnak tűnik összehozni a többséget a törvényhozásban. A 2010-es voksolás után például 541 napig nem volt kormánya Belgiumnak, ami világrekordnak számít, megdöntve 2003-2004-es 354 napos kambodzsai kormányalakítás hosszát is.

A mostani helyzet legalább annyira aggasztónak tűnik, mint a 2010-es. Egyik oldalt ott van a szélsőjobboldali Vlaams Belang, akikkel az N-VA-n kívül semelyik másik párt nem hajlandó együttműködni, így kicsi az esélye, hogy kormányra kerülnek, de éppen annyira erősödtek meg, hogy jelentősen megnehezítsék a kormányalakítást. A másik oldalon ott van a már említett PTB és a frankofón kereszténydemokraták, akik kategorikusan kijelentették, hogy ellenzéki szerepre készülnek – így a szocialisták nem számíthatnak ezeknek az alapvetően baloldali pártoknak a támogatására.

A választások után Fülöp belga király minden párt vezetőjével személyes konzultációt folytatott a kormányalakítás lehetőségéről –

beleértve a Vlaams Belangot vezető Tom Van Griekent is, amivel 1936 óta először fordult elő, hogy a király találkozott egy szélsőjobboldali párt képviselőjével.

Miután nyilvánvalóvá vált, hogy egyik párt sem képes egy működőképes koalíciót létrehozni, az uralkodó felkért két tapasztalt politikust a további tárgyalások levezénylésére. A belga politika egyik legbefolyásosabb alakjának számító, az 1999 óta folyamatosan miniszteri posztokat betöltő (jelenleg a külügyi és védelmi tárcát vezető) reformmozgalas Didier Reynders-nek és a flamand szocialista Johan Vande Lanotte-nak az a feladata, hogy a különböző pártokkal konzultálva kiderítse, mik azok a lehetséges koalíciós megállapodások, amivel új kormánya lehetne Belgiumnak. A tárgyalásoknak most fejeződött be az ötödik köre, Reynders és Lanotte hétfő délután találkozott a királlyal, aki szeptember 9-ig meghosszabbította a tárgyalásvezetői mandátumokat.

A találkozó utáni sajtótájékoztatón Reynders azt mondta,  maximum 50 százalék az esélye annak, hogy addig sikerül tető alá hozniuk egy koalíciós megállapodást, ami jól példázza a helyzet kilátástalanságát.

Ám ezektől a tárgyalásoktól nem kell különösen sokat várni, hiszen ahogy a frankofón közmédia, az RTBF publicistája Philippe Walkowiak megfogalmazta, csak annyit értek el, hogy a pártok végre beszélnek egymással.

Az egyedül valóban említésre méltó fejlemény, hogy a két ősellenség, a flamand szeparatista N-VA és a szocialisták mindketten résztvettek a hétpárti tárgyalásokon. Bár a PS erős embere és egyik tárgyalásvezetője, Paul Magnette kifejtette, hogy a szeparatistákkal való kormányzás közel sem a szocialisták elsődleges célja, de már maga a tény, hogy a két párt hajlandó volt tárgyalni egymással, is nagy dolognak számít, figyelembe véve, hogy az N-VA elnöke, Bart de Wever korábbi nyilatkozatiból úgy tűnt, hogy legfeljebb akkor ülne le egy asztalhoz a baloldallal, ha az ország felosztásának módjáról egyeznének meg.

Ám nem árt megjegyezni, hogy a két párt közös kormányzása mind az N-VA, mind a PS népszerűségét negatívan érintené, ezért valószínűleg minden el fognak követni, hogy elkerüljék a koalíciót.

Egy szeparatista-szocialista szövetségi kormány létrejöttének esélyeit az is jelentősen csökkenti, hogy a frankofón zöldek távol maradtak a legutóbbi tárgyalásoktól, mivel ahogy az Écolo társelnöke, Jean-Marc Nollet fogalmazott,

„a prioritásaik, a módszereik és az általuk vágyott társadalom minden tekintetben szöges ellentétben állnak az N-VA elképzeléseivel”.

Az Écolo távolmaradása azért is volt különösen érdekes, mert flamand megfelelőjük, a valamivel kisebb Groen viszont részt vett a tárgyalásokon, ami megmutatja, hogy bár mindkét pártnak azonos ideológiája, elképzelései vannak, de mégiscsak különálló entitások, eltérő, akár ellentétes célokkal.

Belgiumban egyébként a huszadik század végére váltak szét a korábbi nagypártok flamand és vallon formációkra, ami azt eredményezte, hogy bár elviekben egymás regionális megfelelőinek kéne lenniük, de mégis sok kérdésben más álláspontot képviselnek. Ráadásul ha az Écolo kimarad a koalícióból, akkor előállhat egy olyan helyzet, hogy szövetségi szinten a szocialisták ellenzékévé válnak, miközben a Vallon tartományi parlamentben közösen akarnak kormányozni.

Jelenleg nem látszik, hogyan lehetne feloldani ezt  patthelyzetet, miközben

Belgium számára elengedhetetlen lenne, hogy a különböző politikai erők megegyezésre jussanak és hozzálássanak az országot érintő olyan súlyos problémák, mint a klímaváltozás, a vagyoni egyenlőtlenségek, az európai szinten borzasztóan magas munkanélküliség megoldásához.

Címlapkép: Flickr / EU2017EE
Olvass tovább!