Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az alternatív iskolákról kérdezett volna, az államtitkár-helyettes odanyúlt és kikapcsolta a kameráját

A Magyar Narancs állandó blogszerzője, Békés Gáspár (aki korábban a Független Diákparlament képviselője is volt) az erdélyi VIBE fesztiválon egy beszélgetésen kérdezte volna Illés Boglárka ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkárt, mit szól ahhoz a köznevelési törvény-módosításhoz, amely ellehetetleníti az alternatív iskolákat, legfőképp a Waldorf iskolákat. Békés Gáspár kérdésére nem kapott érdemi választ, majd amikor az előadás után megvárta az államtitkárt, az egyszerűen belenyúlt a zsebébe, és kikapcsolta a telefonja kameráját.

Békés elmondása szerint Illés Boglárka a fesztiválon megtartott kerekasztal-beszélgetésen kifejtette, „hogy a fiatalok tudatosítása milyen fontos a megfelelő digitális kompetenciák kiépítésében, és hogy a Waldorf-iskolákban milyen jó informatikai program működik.”

Ezért Békés a kérdés szekcióban rákérdezett, hogy ez mégis hogyan egyeztethető össze azzal, hogy a kormány a Köznevelési Törvény módosításával most épp ezeknek az iskoláknak az ellehetetlenítésére készül, továbbá rákérdezett a diák-önkormányzatok jogainak elvételére, illetve a közoktatás rossz állapotára is.

Illés Boglárka válaszában a digitalizáció fontosságáról beszélt, illetve arról, hogy a Köznevelési Törvény módosítása csak meghatározza az egyéni tanrend alkalmazásának feltételeit. Tehát szerinte nem vesz el semmit, csak meghatározza a feltételeket. Majd arról beszélt, hogy az Országos Diáktanáccsal folyamatos a kooperáció.

Mikor Békés felhozta volna, hogy az Országos Diáktanács levélben tiltakozott a tervezet ellen, akkor a moderátor lekeverte Békést, de jelezte neki, hogy a beszélgetés után itt maradnak az vendégek, így lehet tőlük kérdezni. Ezzel Békés Gáspár élt is, adjuk is át neki a szót:

„A beszélgetés végeztével meg akartam keresni a titkárt, azonban ő ahelyett, hogy szóba állt volna velem, a mellső zsebembe helyezett mobilomat kivette, hogy ne vehessem videóra. Jogászként tudja, csak nem érdekli, hogy közszereplőként nyugodtan filmezhetem egy sajtó nyilvános eseményen. Ezek után még a nevemet megkérdezte kétszer is, gondolom, hogy felírjon a proskripciós listára, de arra már Balogék felírtak úgyis, hiába fáradt.”

Az esetet a szerző videóban is megörökítette:

Ahogy arról korábban már többször is írtunk, a köznevelési törvény módosításával elég sok a probléma. Többek közt:

  • megszűnne a magántanulói státusz, ami rendkívül nehéz helyzetbe hozná a sajátos nevelési igényű, illetve a beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézségekkel küzdő gyerekeket;
  • bürokráciacsökkentés címen megszűnne a tantestület és az egyéb iskolai dolgozók, diákönkormányzatok és szülők  véleményezési joga az iskolaigazgató választással kapcsolatban;
  • a hároméves kortól kötelező óvodába járás alól csak négyéves korig kaphatnának felmentést azok a gyerekek, akiknek a szüleik ezt kérelmezik;
  • az egyébként csak szóbeli értékelést alkalmazó iskolákban is kötelező lenne a félévi és év végi teljesítményt osztályzattal is minősíteni;
  • a pedagógusjelöltek nyelvvizsga nélkül is megkezdhetnék a munkájukat.

És ehhez jött még az utolsó pillanatban az a javaslat, ami az alternatív iskolák működését lehetetlenítené el.

Nem csoda, hogy civil szervezetek és ellenzéki pártok is tiltakoztak – nem is egyszer – a törvénymódosítás ellen.

Olvass tovább!