Több, emberjogi ügyvéd szerint is elég kimerítheti az „államilag támogatott emberkereskedelem” kategóriáját azoknak a marokkói nőknek az ügye, akik Spanyolországban szednek epret, főleg angol piacra – írja a Guardian.
Egy különleges, Spanyolország és Marokkó közötti, kétoldalú vízummegállapodásnak köszönhetően ugyanis rengeteg marokkói nő utazik Spanyolországba dolgozni,
ám legtöbbjük arról számol be, hogy az ott töltött idő alatt bántalmazást és erőszakot tapasztalt.
Miután ebben az évben több, szexuális és munkahelyi visszaélésről beszámoló riport jelent meg a helyi és nemzetközi médiában, mindkét ország kormánya ígéretet tett arra, hogy biztosítják a megfelelő munkakörülményeket – ám a Guardian cikkje szerint újabb és újabb rendőrségi bejelentések látnak napvilágot.
Az általuk készített interjúkban ugyanis arról vallanak a női vendégmunkások, hogy többek között lakhatást, étkezést és tisztességes bérezést ígértek nekik, három havi munkáért. Ebből ritkán valósult meg bármi is: a munkaruhájukat és a vízumukat is maguknak kellett kifizetniük.
A legtöbbjük azt mondta, hogy szállást ugyan biztosítottak számukra, de embertelen körülmények között kellett élniük, tiszta ivóvízhez is ritkán jutottak, a bántalmazás és erőszak pedig mindennapos volt.
Amikor pedig panaszt akartak tenni, a munkáltatóik közölték, hogy
visszaküldik őket Marokkóba, fizetés nélkül.
Az epetermesztéssel foglalkozó spanyol Interfresa cég vezetője, Pedro Marín Andrés azt nyilatkozta, hogy bármiféle erőszak vagy bántalmazás előfordulása egyszerűen lehetetlenség, hiszen odafigyelnek arra, hogy a munkavédelmi szabályokat betartsák. Emellett Andrés arra is felhívja a figyelmet, hogy a zéró tolerancia elvét alkalmazzák, ha bármiféle illegális tevékenységet tapasztalnak – legyen szó munkásokról vagy az iparágban tevékenykedő üzletemberekről.
A Guardian beszámolója alapján azonban sem a helyi ügyvédek, sem az emberjogi aktivisták panaszait nem veszi figyelembe a spanyol igazságszolgáltatás.
Azok a vendégmunkás nők pedig, akik megtették a bejelentéseiket, már mind szeretnének visszatérni Marokkóba – ám amíg nem fizetik ki őket, erre képtelenek.
