Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A szakszervezeteknek el kell mondaniuk a dolgozóknak, hogy a szélsőjobboldal az ellenfelük

A francia Confédération générale du travail (Általános Munka-konföderáció, CGT), amely 710.000 regisztrált taggal rendelkezik, nem csupán a bérharc, de a sok helyen még a szervezett dolgozókat is megcélzó, Marine Le Pen-féle Nemzeti Tömörülés elleni fellépések élvonalában is ott van. A szakszervezeti szövetség külön, országos igazgatóságot hozott létre a szélsőjobboldali demagógia megfékezésére az országban. Miért fontos az elvileg munkásoknak is udvaroló bevándorlásellenes populizmus elleni fellépés, és hogyan csatlakozhatnak ehhez magyar szakszervezetek is? A Mérce a program két vezetőjével, Pascal Debay-el és Sonia Porot-val ezekről a kérdésekről készített interjút Budapesten, az Európai Szakszervezeti Intézet (ETUI) és a Magyar Szakszervezeti Szövetség közös konferenciája után.

Pascal Debay és Sonia Porot (fotó: Mérce)

Mérce: A CGT-n belül tehát van olyan országos szervezet amely kifejezetten a szélsőjobb ellen lép fel. Miért van erre szükség?

Pascal Debay: Igen, ez az egyik célunk, mivel ezeknek az erőknek ma nagyon nagy hatalmuk van Franciaországban. Az egykori, Marine Le Pen-féle Nemzeti Front, amelyet ma már Nemzeti Tömörülésnek hívnak, a szegényebb dolgozói rétegek között is egyre támogatottabb. Viszont a baj az, hogy óriási különbségek vannak aközött, amit a munkások érdekeiről programjaikban írnak, és amit akkor csinálnak, amikor hatalomra kerülnek valamelyik városban, vagy tartományban.

Például ők adják a polgármestert néhány francia városban, és egyáltalán semmi jót nem tesznek a munkásokkal. Ez az, amiért ezzel a témával foglalkozunk, információkat teszünk elérhetővé a tagszervezeteknek, analízist, kritikát nyújtunk ezekhez a politikai programokhoz, felhívásokat fogalmazunk meg ellenük, annak érdekében hogy az embereket ne kábítsa el az a politikai beszédmód, amit gyakorolnak.

M: Mióta létezik ez az intézmény a CGT-ben, mikor kezdtétek a munkát?

P.D.: 5 éve tartozik hozzám ez a terület, van a konföderációban egy kis csapatunk amely ezen a kérdésen dolgozik. Elég nehéz feladat, mint más országokban is, amikor egy társadalmi krízis keletkezik, amikor növekszik a munkanélküliség, és egyre nagyobb a szegénység, miközben a világ változik, méghozzá nagyon gyorsan változik az emberek körül – a magyaroké ugyanúgy, mint a franciáké.

Szóval szembe kell néznünk egy új világ új témáival, mert ahol a klíma így változik, így nő a bolygó népessége, a szennyezés.

Így ma már nekünk, és németeknek, magyaroknak is új utakat is kell mutatnunk az embereknek, dolgozóknak, hogy ne veszítsék el a bizalmukat a szakszervezetekkel szemben ezek között az új körülmények között sem, hogy ne csak megvédjük a jogaikat, de új jogokat is nyerjünk nekik. Mert végső soron a szakszervezet fő célja, hogy a munkás élete javuljon, hogy képes legyen iskolába küldeni a gyerekeit, hogy biztonságban és jó egészségben maradjon. Egyszóval ezek a témák mind nagyon fontosak számunkra.

M: Az ellentmondások, amelyekről beszéltél, fontosak, hiszen a sárga mellényes mozgalom nálatok is a dízeladó miatt tört ki eredetileg, tehát egy olyan intézkedés miatt, a dízelüzemanyag adója miatt, tört ki, amelyről a francia kormány azt állította, épp a klímaváltozás miatt szükséges. Ez például szerinted munkásosztálybeli mozgalommá vált?

P.D.: Ez a mozgalom nagyon komplex. Kezdetben a sárga mellényesek egymástól nagyon különböző helyzetből jövő emberek voltak: kisvállalkozók, nyugdíjasok, akik igen-igen kevés pénzből komolyan megtépázott nyugdíj-jövedelmekből élnek vidéken. Természetesen munkások is jócskán voltak köztük, de még gyakrabban munkanélküli emberek, emberek, akik konkrét szegénységben élnek. De ugyanakkor azt is fölfedeztük, még a mozgalom legelején, hogy a szélsőjobb legkülönbözőbb irányzatai máris nagyon aktívak a tüntetők között. Először valóban ők próbálták megszervezni a mozgalmat, rasszista, idegenellenes szólamok, beszédmódok is elterjedtek, ugyanúgy, ahogy a szakszervezetisek elleni retorika is.

Szóval, hogy is mondjam, most 5 hónap elteltével már kikerültek a média fősodrából: egyre kevesebb ember van a sárga mellényes tüntetéseken, sok probléma van az erőszakkal, ott van még mindig a szélsőjobboldali részvétel kérdése. Ma tehát a sárga mellényesek már inkább politikai jelenség, mint pusztán a társadalmi elégedetlenség képviselői.

Viszont, hogy őszinte legyek, ez valódi probléma a szakszervezeteknek, hiszen ezeknek az embereknek a többsége nincs kapcsolatban velünk, nem is ismeri a szakszervezeteket.

Ezért azután ez feladat, és ösztökélés is nekünk, hogy jobban jelen legyünk a nép között, hogy jobban ott legyünk a kisebb gyárakban is, ahol egyébként sokkal nehezebb szakszervezetet csinálni.

Franciaországban, ahogy Magyarországon is, egyre nehezebb a szakszervezetbe belépni, mert a tőkések a szervezett munkaerő ellen vannak. El kell magyaráznunk azt, mivel foglalkozunk, mert nagyon sokan olyasmiket állítanak rólunk a szegényebb rétegeknek, ami nagyon-nagyon távol van az igazságtól.

M: A konferencián beszéltek többen arról is, hogy az európai dolgozók jelentős része tradicionalista-konzervatív értékeket vall. Azokon a területeken például, ahol például a Nemzeti Tömörülés erős, sok ezek közül (Pl. Lille) a huszadik században még a Kommunista Párt vagy a Szocialista Párt bázisa volt. Tehát miközben természetesen a szakszervezetek mindig progresszívek, a klímaváltozással, munkajogokkal foglalkoznak, aközben ezzel is kell kezdeni valamit? Hogyan szólítanátok meg ezt a konzervatívabb munkásréteget.

P.D.: Ez egy jóval komplexebb kérdés, minthogy egyszerűen kijelentsük, a kommunista szavazatok ma már a szélsőjobboldalra mennek. Ha felütjük a társadalomtudósok, szociológusok erről a kérdésről szóló munkáit a legutóbbi évekből, könnyen rájöhetünk, hogy nem egy, hanem számos Nemzeti Front létezik egymás mellett. A szélsőjobbnak ugyanis mindig, mindenhol megvan az a lehetősége, hogy azt mondja, amit az emberek éppen hallani akarnak.

Amikor Dél-Franciaországban kampányolnak, a kispolgárokhoz, kisvállalkozókhoz, a középosztályhoz beszélnek. Például vannak városok, amelyeket a Tömörülés polgármestere vezet, ilyen például Fréjus Var kerületben (Côte d’Azur). Ha azonban az északkeleti, északi bázisaikra mennek, valóban szociális diskurzust alkalmaznak, és az emberek sokszor hisznek is a megoldási javaslataiknak. És igaz továbbá, hogy történelmileg a dolgozók nagyobb része balra szavazott, de mindig is voltak a munkásosztályból, akik jobbra szavaztak. És ami még megfigyelhető, az az, hogy azok jelentős része, akik régebben a republikánusokra szavaztak, mostmár majdnem mind szélsőjobboldali szavazók. Az ilyesmit világossá kell tenni.

Sonia Porot: Említetted a bevándorlás, és a külföldi dolgozók kérdését is. A CGT-nek nagy hagyományai vannak a külföldi vendégmunkások megszervezésében, de ebben is voltak persze hullámvölgyek. A kilencvenes évek végétől fogva pedig sokkal kevesebbet foglalkoztunk ezzel a kérdéssel, mint kellett volna.

A szakszervezet intézményrendszer, olyan hely, ahol a dolgozók találkoznak, beszélgetnek, megismerik egymást, ez pedig ebben a kérdésben kulcsfontosságú, tapasztalatot kell szerezniük a munkásoknak egymás helyzetéről. Az utóbbi 10-15 évben ezért ismét elkezdtük ezt a szervezőmunkát a bevándorlók között.

Szükséges, hogy helyet biztosítsunk a szakszervezeteinkben nekik is, hogy találkozhassanak másokkal, fontos, hogy szakszervezeti vezetőkké is váljanak. A rasszizmus és az antiszemtizmus problémáival már hosszú évek óta ugyancsak nem foglalkoztunk, hiszen azt gondoltuk, hogy ez már nem igazi probléma, meghaladtuk. Amikor pedig visszatért, felkészületlenül ért minket az egész.

P.D.: Ami még nagyon fontos, hogy a szélsőjobboldal sokkal erősebb a kisvárosokban, vidéki területeken. Ugyanez itt, vagy Európa más területein is így van. Amit megfigyelhetünk, hogy a nagyvárosok, közepes városok esetén, ahol különböző származású, vallású, hátterű, bőrszínű emberek együtt laknak, együtt nőnek fel, ismerik egymást egy grundon fociznak, egy csapatnak szurkolnak, már egészen más a helyzet. Ezeken a területeken a Nemzeti Tömörülés nem túl erős, az emberek nem szavaznak rájuk.

Azt gondolom, Európa összes városában sokkal több energiát kell fektetnünk abba, hogy az emberek megismerjék egymást, kilássanak a buborékaikból, meglássák a jövő kérdéseit, a közös érdeket. Például, amikor dolgozó vagy, teljesen mindegy, hogy fekete vagy, fehér vagy, muszlim vagy, protestáns vagy, egy az érdeketek. Amit akartok, az több jog, jó bér, jó egészségi állapot, jó munkakörülmények, és hogy békében éljetek egymással.

M: Említettétek, hogy helyileg is szerveződnek a szélsőjobboldal ellen a szakszervezetek. Milyen módszereket használtok, tüntetések, ellentüntetések, oktatás?

P.D.: Igaz az, hogy az elmúlt 5 évben a legtöbb energiánk a szakszervezeti oktatásra ment el, ezt pedig folytatjuk, mert fontos. Így tehát vannak tematikus heteink, amikor átadjuk a történet elemeit, a politikai helyzet alapjait magyarázzuk, a materiális, gazdasági helyzet kérdéseit. Információkat biztosítunk a szervezeteinknek, amely azt segíti, hogy maguk alakítsák ki véleményüket, maguk gondolkodjanak, hogy képesek legyenek átlátni a valós helyzetüket: a társadalmi, gazdasági helyzetüket, és megértsék, kik azok, akik hazudnak nekik.

Vannak szórólapjaink, könyvecskéink, amelyek az ellenérveket tartalmazzák, internetes és fizikai kampányaink is vannak. Soniával tavaly indítottuk be az antirasszista kampányunkat is.

Lehetnek tüntetések, ellenvonulások is, ez azonban nem rendszerszerű: mi nem szervezünk minden szombat-vasárnapra ilyesmit. Ugyanakkor, ha a helyzet valahol elmérgesedik, keményebb lesz, természetesen az utcán is jelen vagyunk.

M: Magyarország sok tekintetben hasonló Franciaországhoz, de sok tekintetben ez egy nagyon más ország, például sokkal kisebb a diverzitás a városokban is. Mit tanulhatunk a francia helyzetből, mit alkalmazhatunk belőlük?

S.P.: Azt hiszem, a szélsőjobboldal mindig a különbözőségeket keresik. És még ha nem is akkora a diverzitás, mint nálunk,

roma-fronton például Magyarországon is sok a tennivaló, itt is a különbségeket keresik a dolgozók között.

És ne felejtsük el, itt, Európában mindannyiunknak van tapasztalata arról, végül hova vezet mindez. És ez nagyon fontos. Ugyanakkor fel kell nyitni az emberek szemét arra, hogy más út is létezik. Mind az Európai Unióhoz tartozunk, de a szélsőjobb újra határokat akar emelni.

Sok mindent javasolhatunk mi is, de úgy gondolom, végülis a magyaroknak kell kiutat találni mindebből, és a magyar népnek kell erről döntenie.

Címlapkép: Mérce
Olvass tovább!