Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az ÁSZ máris reagált a tüntetésre a székházuk előtt

Ez a cikk több mint 5 éves.

Az Állami Számvevőszék épületénél is tüntetett az a tömeg, ami eredetileg Orbán Viktor évértékelője után gyűlt össze a budavári Szent György téren, majd onnan indult el tüntető vonulásra a Lánchíd és az MTA-székház érintésével.

Az ÁSZ előtt tüntetőkhöz többek között Kunhalmi Ágnes is szólt, aki azt mondta: „Tarthatatlan, hogy a független állami intézmények a Fidesz a saját céljaira használja, és még vállalni sem meri, hogy így próbálja ellehetetleníteni a politikai ellenfeleit, ugyanezt a módszert alkalmazva a az oktatás, a kultúra és a tudomány élet területein is.”

Sermer Ádám a Liberálisok képviseletében pedig nemes egyszerűséggel

„fideszes állami vámszedőszéknek”

titulálta az intézményt. Minden politikus élesen elítélte az ÁSZ utóbbi időkben kiadott jelentéseit, amelyek alapján ellenzéki pártokra több száz milliós büntetéseket szabtak ki, szabálytalanságokra hivatkozva.

Az Állami Számvevőszék Kommunikációs és Kapcsolattartási Osztálya vasárnap este juttatta el közleményét a sajtónak, amelyben ugyan nem utalnak az esti tüntetésre közvetlenül, mégis sejthető, hogy ez volt a kiváltó ok, ugyanis az intézmény arról ad tájékoztatást, hogy

– Alapvető jogállami érdek, hogy a pártok szabályszerűen, elszámoltathatóan és átláthatóan gazdálkodjanak az adófizetőktől és a támogatóiktól kapott pénzekkel.

–Az Állami Számvevőszék a törvényi előírások szerint ellenőrzi, hogy a pártok betartják-e a gazdálkodásukra vonatkozó törvényeket. Az ÁSZ minden pártot azonos törvényi előírások és eljárási szabályok szerint ellenőriz.

– Az egyes pártok gazdálkodásában feltárt törvénysértésekért és azok törvényekben rögzített jogkövetkezményeiért az érintett pártoknak kell vállalniuk a felelősséget.