Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Átadták a kormánynak sztrájkköveteléseiket a szakszervezetek

Ez a cikk több mint 5 éves.

Ahogyan azt a szombati tüntetésen Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke megígérte, az Innovációs és Technológiai Minisztérium épületében átadták a szakszervezetek azt az Orbán Viktor miniszterelnöknek címzett levelet, amelyben tárgyalásokat kezdeményeznek a azokról a követelésekről, amelyeket az Országos Sztrájkelőkészítő és Demonstrációszervező Bizottság (OSZDB) fogalmazott meg, jelesül azt, hogy:

  • Módosítsák a munka törvénykönyvét, hogy az a mostaninál sokkal jobban vegye figyelembe a munkavállalók érdekeit, a rabszolgatörvényként elhíresült túlóra szabályozást pedig vonja vissza a kormány.
  • A „tisztességes béreket tisztességes munkáért” elv követésére kérik a kormányt,  ebbe beletartozik a regionális, illetve nemek közti béregyenlőtlenségek csökkentése is.
  • Követelik emellett a sztrájkjog újraszabályozását, érdemi párbeszédet, előzetes egyeztetést a dolgozókat érintő törvények módosításánál.
  • Követelik továbbá egy rugalmasabb nyugdíjba vonulási rendszer kidolgozásának követelményeit, a korengedményes nyugdíjak korszerűbb formában történő visszahozásától a megváltozott munkaképességű dolgozók tisztességes támogatásáig.

A levél átadását követő sajtótájékoztatón Kordás elmondta, három szakszervezeti konföderáció írta alá a követeléseket: a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF), az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT), illetve a MASZSZ.

„Gyakorlatilag azt tudjuk mondani, hogy ma Magyarország legtöbb szervezett munkavállalói csoportját képviselő szakszervezetek adtak át egy levelet a miniszterelnöknek, amiben azt kértük, hogy a követeléseinkről tárgyalásokat folytassunk.”

– hangsúlyozta a szakszervezeti vezető. Hozzátette: kedd reggel megkezdték a felkészülést a január 19-ei országos demonstrációk és félpályás útlezárások megszervezésére.

Arra is kitért, hogy szombat több mint háromezren írták alá a 4 pontról szóló petíciót az aHang.hu-n.

Kordás László az országos sztrájk kérdésénél arra hívta fel a figyelmet, hogy első lépésben fel kell mérni a dolgozók körében a sztrájkhajlandóságot, a sztrájk előkészítése ezt követően indulhat el. Leszögezte, a szakszervezetek törvényes keretek között akarják megszervezni a munkabeszüntetést.

Kérdésre válaszolva arra is kitért, hogy elsőként a Miniszterelnökséggel vették fel a kapcsolatot. A Miniszterelnökségtől kapták azt az információt, hogy a miniszterelnöknek címzett levelüket az ITM Honvéd utcai épületében veszik át. Kordás László elmondta, hogy itt az ITM-nél ilyen akcióról nem tudtak, ettől függetlenül a levelet átvették. A dokumentum várhatóan el is fog jutni Orbán Viktor miniszterelnökhöz – fogalmazott a MaSzSz elnöke.

Földiák András, a SZEF elnöke elmondta, arra kérik a miniszterelnököt, hogy jelölje ki a szakszervezetek kormányzati szintű tárgyalópartnerét, miután a dolgozói érdekképviseletek olyan követeléseket fogalmaztak meg, amelyek messze meghaladják a helyi munkaadók hatáskörét. A szakszervezeti vezető megerősítette azt a korábban már elhangzott információt, hogy öt napon belül várnak választ Orbán Viktortól, hogy megkezdhessék a tárgyalásokat.

Földiák kiemelte, a 4 pontban most csak a legfontosabb problémákat foglalták össze a szakszervezetek, de több a dolgozókat hátrányosan érintő téma sem került bele. Ilyen például a béren kívüli juttatások legtöbb elemének az eltörlése (ez utóbbi a 4 pontról szóló első hírek szerint még szerepelt a követelések között), valamint a speciális ágazati problémák, amelyek a szintén decemberben hozott kormányzati igazgatási törvény nyomán merültek fel. Utóbbiról itt írtunk részletesen.

A teljes sajtótájékoztató itt tekinthető meg:

(MTI, N1TV Facebook)

Címlapkép: MTI/Bruzák Noémi