Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Százezer forinttal csökkenhet a bérük, egészségügyi dolgozók is csatlakoznak a rabszolgatörvény elleni tüntetéshez

Ez a cikk több mint 6 éves.

A Független Egészségügyi Szakszervezet is csatlakozik a szombati, rabszolgatörvény elleni tüntetéshez, írja a szakszervezetek.hu. Ugyanis ahogy azt Soós Adrianna, a szakszervezet elnöke a portálnak kifejtette,

„hiába mondja Kósa Lajos, hogy nem vonatkozik ránk, ez nem igaz, mert mindenkire kötelező, akire érvényes a Munka törvénykönyve. Ránk is vonatkozik tehát az új szabályozás, nincs szó más törvényről, ami ezt felülírná”

Az egészségügyi ellátásban a jelenlegi szabályozás 416 órában, vagyis az év 52 hetével leosztva hetente nyolc órában maximálja a lehetséges túlórák számát, ebből jelenleg 250 órát rendelhet el a munkáltató, a maradék pedig önkéntes túlmunka keretében kerül elszámolásra, az ennek megfelelő magasabb fizetéssel.

A Kósa Lajos és Szatmáry Kristóf által benyújtott, rabszolgatörvény néven elhíresült javaslatban foglaltak alapján azonban a munkáltató által elrendelhető túlmunka 400 órára emelkedik, így évente 166 helyett csupán 16 óra fog önkéntes túlmunkának számítani, miáltal a dolgozók évi több, mint 100.000 forint bevételtől eshetnek el.

Az egészségügyi dolgozók jelenleg is teljesítőképességük határán dolgoznak, túlvállalásaik híján pedig egész egyszerűen működésképtelenné válna a rendszer – az új szabályozással pedig még kevésbé fizetnék meg az amúgy is alulfizetett egészségügyi munkásokat.

Szakszervezetek üzenete a rabszolgatörvény kapcsán:

A szakszervezet szerint kiemelkedően negatív hatása lesz a munkaidőkeret megemelésének is, mely az egészségügyben jelenleg hat hónap, azonban az új szabályozással ebben az ágazatban is az egységes 36 hónapra, azaz a jelenlegi hatszorosára emelkedik.

„Ha a hat hónapot megemelik három évre, az még nagyobb galibát okoz majd”

– mondta Soós, kifejtve, már a jelenlegi, fél éves rendszer is elég kaotikus, azonban a három éves időkeret nem csupán kiszolgáltatottabbá teszi a dolgozókat, de a rendszer is még átláthatatlanabbá válhat tőle.

A szombati tüntetéshez országszerte rengeteg szervezet csatlakozott, a versenyszférában érintettek érdekeit képviselők mellett többek között a közszolgák is, ma reggel pedig a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége is bejelentette csatlakozási szándékát. Mint írják,

„[a] mentődolgozókat is érinti a Munka Törvénykönyvének az a módosítása, amely lehetővé teszi 2019. januártól az Országos Mentőszolgálat, mint munkáltató számára, hogy a – munkaerőhiány miatt így is leterhelt – Bajtársakat 250 óra helyett 400 óra túlmunkára kötelezze, és mindezt akár 36 hónap munkaidőkeretben. Bajtársaink többségét már így is alig látja a családja, mert a megélhetés érdekében másod, néha harmad állás vállalására kényszerülnek, de ezzel a – „rabszolgatörvény„-re keresztelt – törvénnyel nemcsak, hogy még ettől is kevesebb idő jut majd a családra, de még másodállást sem fog tudni vállalni.”

A rabszolgatörvény ellen tiltakozó megmozdulások már a holnapi, az ország több pontján megtartott tüntetések előtt elkezdődnek, a ma napra több városba is félpályás tiltakozó útlezárásokat hirdettek meg a szakszervezetek – Veszprémből kora délután fog kollégánk élőben bejelentkezni Facebook oldalunkon.

Miközben a munkásokat a munkáltatónak példátlan módon kiszolgáltató rabszolgatörvény körüli közfelháborodás egyre nő – és látszólag enyhítő módosításokat vezettek be – a kormány tegnap még durvább kizsákmányolást lehetővé tévő változtatásokat eszközölt a tervezeten.

via Mérce/Szakszervezetek