Interjút adott tegnap Horváth Ildikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) új egészségügyért felelős államtitkára az M1-nek.

Horváth Ildikó többek közt kifejtette, hogy fontos pillér a magyar állampolgárok ellátása szempontjából az egészségügyi ellátórendszer megnyugtató működése – sajnos ezen a ponton nem tért ki a megnyugtató működést garantáló elégséges ápolóra, orvosra, háziorvosra (akik egyébként inkább pályát módosítanak vagy elvándorolnak az országból), a kórházak megfelelő felszereltségére (amitől szintén messze vagyunk), vagy akár csak arra, hogy a betegek tisztességes körülmények, és ne penészes falak közt gyógyuljanak (jobbára ebben sem jeleskedünk).

Azt viszont fontosnak tartotta kiemelni, hogy „a sürgősségi ellátást csak azok vegyék igénybe, akik rászorulnak erre” – magyarán ne zaklassuk az ellátórendszert, csak ha bajban vagyunk.

A másik fontos pillérnek pedig a megelőzést nevezte, vagyis hogy fejlesszük egészségtudatosságunkat, és legyünk tisztában azzal, hogy magunk is tehetünk az egészségünkért.

Ilyen például – mutatott rá Horváth Ildikó -, ha lift helyett gyalog megyünk fel az ötödikre.

És hogy lássuk, ez a sok bölcsesség már meg is tette a hatását, az új államtitkár rögvest meg is jegyezte, hogy a kormány prevenciós intézkedései nyomán már látszanak az eredmények, hiszen 2010 óta nő a várható élettartam.

Ez persze így, önmagában jól hangzik, pláne, ha ezután mindenki gyalog jár fel az ötödikre liftezés helyett. Csakhogy a helyzet az, hogy Magyarországon a várható élettartam igen jelentősen tér el (és nem pozitív irányban) az uniós tagországokhoz, de akár csak a V4 többi országához képest is. Sőt, nálunk a várható élettartam növekedésének üteme is lagymatag, ahhoz képest, hogy közvetlen szomszédaink hogyan tornásszák fel azt.

Magyarországon a várható élettartam 4 évvel kevesebb az OECD-átlagnál, és az egyik legalacsonyabb az OECD-országok között.

Ha ehhez hozzáveszünk még olyan riasztó adatokat is, mint hogy hazánkban az egyes megyékben mekkora óriási különbségek vannak (Győr-Moson-Sopron megyében 3 évvel élnek átlagosan tovább az emberek, mint például Szabolcsban vagy Borsodban), akkor máris nincs okunk semmiféle optimizmusra.

Mondjuk talán nem csoda, hogy Kásler Miklós új államtitkára ilyen remek tippeket-trükköket dob be a köztudatba – bár a miniszter tízparancsolatos tanácsaihoz képest még ez sem tűnik túl vadnak…

Ellenben azt talán fontos ezen a ponton megjegyezni, hogy 2010 óta a magyar kormány az egészségügyben nem jelentős eredményeket, hanem jelentős hátrányokat halmozott fel (bár a kiindulási pont sem volt fényes), a kórházak folyamatos csőd szélén egyensúlyozása, az orvoshiány, a várólisták hossza (és a sor hosszan folytatható) nem az ellátórendszer megnyugtató működéséről mesél.

A prevenció áldásos hatásairól pedig elég talán csak annyit mondani: Kásler Miklós és minisztériuma továbbra sem hajlandó elárulni, hogy hány ember hal meg kórházi fertőzés miatt, miközben persze a prevenció fontosságát hirdetendő nagyszabású kézmosási kampányt hirdettek még a nyár derekán. Ja, szappan amúgy nem nagyon akad a kórházakban…

És miközben az állami ellátórendszer szó szerint pusztul, a magyar kormány legfeljebb annyit tesz, hogy öngondoskodásra – lépcsőzés, kézmosás, miegymás – biztatja állampolgárait, ezzel párhuzamosan pedig a (saját kegyeltjei kezébe tömörülő) magánegészségügy felé terelgeti őket, illetve gőzerővel dolgozik azon, hogy egyes egészségügyi ellátásokat fizetőssé (és így akár sokak számára elérhetetlenné) tegyen.

Szóval maradjunk annyiban, hogy ma egy magyar ember valóban akkor jár a legjobban, ha maga vigyáz az egészségére – az állami ellátórendszer ugyanis nem fog.