Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Néhány évtized alatt kiürülhet a magyar vidék

A 2001-es és 2011-es népszámlálás között Budapestet és egy-két nagyobb várost leszámítva mindenütt stagnált vagy csökkent a települések lélekszáma. A vidéki települések elnéptelenedése nemcsak hazánk problémája, hanem egész régiónké. A XIX. század derekán kezdődött urbanizációs kísérlet – értelemszerűen – a kistelepülések elnéptelenedéséhez, kiürüléséhez vezetett.

A városok a jelenkori élet központjai, hiszen a mindennapi életünket kielégítő munkahelyi, kulturális és szórakozási előnyökkel rendelkeznek. A város-vidék viszonyrendszerben sokszor lecsapódik mindaz, amit globálisan a centrum-periféria-félperifériaként ismerünk, hiszen a nagyvárosok (különösen a nyugaton is ismert metropoliszok) akarva-akaratlanul a vidéket emberi és természeti nyersanyagforrásként, ha úgy tetszik, gyarmatként, kizsákmányolható lehetőségként kezelik. Ennek a magyar vonatkozásával Nemes Nagy József foglalkozott, aki a főváros-vidék különbségekből vezette ezt le, és négy területet különített el:

  • Központi magot – gazdasági centrum a földrajzi centrumban – Budapest és környéke
  • Belső perifériákat – gazdasági periféria a földrajzi centrumban – elsősorban a Közép-Tiszavidék környéke
  • Dinamikus peremeket – gazdasági centrum a földrajzi periférián – osztrák-szlovén és a nyugat-szlovák határmente
  • Külső perifériákat – gazdasági periféria a földrajzi periférián – kelet-szlovák, ukrán, román határ mentén

Véleménye szerint Budapest volt az egyetlen olyan magyar település, amely be tudott kapcsolódni az európai városversenybe, amely egyedül képes volt az ehhez megkerülhetetlen technikai innovációra.

Hogyan is működik ez a valóságban?

A kistelepüléseken a legnagyobb problémát az elöregedés és az elvándorlás okozza, általában azok maradnak ott, akiknek a munkahelyük is helyben van: tanárok, fodrászok, egyházi személyek és a mindennapi élethez nélkülözhetetlen szolgáltatásokat nyújtók. Ezáltal rengeteg hiányossággal is szembesülhet a kis lélekszámú településen élő, például, hogy nincs háziorvos vagy fogorvos.

Az a tény, hogy Magyarországon harmadannyi diplomás ember él vidéken, mint a nagyvárosban, az érettségivel rendelkezők aránya pedig harmadával kevesebb, még elkeserítőbb jövővel kecsegteti ezeket a településeket.

A közelben lévő városok rendre szippantják el a diplomával rendelkező embereket és az ott maradt ifjúságot. Hiszen egy szülő jóval szívesebben járatja a gyerekét egy olyan iskolába, ahol van uszoda, kémialabor, vagy ahol színházba járhat a gyermeke. Ezt a számok is alátámasztják, hiszen 2001 és 2011 között tizedével nőtt az ingázók aránya vidéken. Mára a falvak, kisvárosok lakóinak fele más településen dolgozik, mint ahol lakik.

Ezzel természetesen elsősorban a jobb anyagi lehetőségekkel rendelkező szülők élnek, hiszen ők megtehetik, hogy a közeli városba utaztatják a gyereküket. A kistelepüléseken általában az eleve hátrányos helyzetben lévő gyermekek maradnak, akik ráadásul kevésbé jó oktatásban részesülnek, akár a pedagógusok vagy akár infrastrukturális hiányosságok miatt.

Kialakul egy ördögi kör, amelynek hatására a jobb lehetőségekkel és képességekkel bíró emberek távolodnak el a helyi közösségektől.

Mert a legtöbb pedagógus, tanár sem akar foglalkozni hátrányos helyzetű vagy problémás gyerekkel, olyan helyen ahol hiányoznak a modern életünket kielégítő dolgok.

A fentebb már taglalt indokok szerint a fővárosban tanulni, élni rengeteg szempontból nagyobb előnnyel jár, mint egy vidéki településen. Ha úgy dönt egy fiatal, hogy Budapestre megy továbbtanulni, vagy egyszerűen, azért mert ott több lehetősége van munkát találni, akkor hatalmas hátrányból indul a fővárosival szemben, hiszen 15-20 évnyi, de akár élete végéig tartó anyagi hátrányból kezdi az életét. Ez a szám azért is döbbenetes, mert 2016-ban az egyetemisták 57 százaléka, azaz tízből hatan a fővárosban tanultak.

Az egész helyzet pedig a család minden egyes tagjára hatalmas terhet ró. A diáknak nem marad más választása, mint a diákmunka vagy diákhitel, miközben az urbanizáció és a helybeli lehetőségek híján sokszor bele is van kényszerülve a fővárosi-nagyvárosi létbe.

Tudunk olyan településről, ahol lenne elég diák, de a helybeli egyházi vezetők inkább utaztatják a közelben lévő város egyházi iskolájába a diákokat (az állami kisbusszal). Ez persze nemcsak az állam által agyontámogatott vallási szervezetek részéről kétes, hanem a helyi vezetők részéről is.

Az önkormányzati képviselőkben, vezetőkben tudatosítani kellene, hogy ezek a tradicionális közösségek kihalását, a saját közösségük elnéptelenedését szolgáló folyamatok, és hogy nem szabad efelett szemet hunyniuk.

Vidékfejlesztés?

Ezzel szemben megoldásként, ha úgy tetszik, alternatívaként szolgálhatnának a helyi önszerveződések, a lokális közösségek támogatása, helyben tartása, például úgy, hogy ott hoznak létre szerveződéseket.  A helyi szervezetek pedig résztvevői lehetnének a döntéshozatalnak, alakítói lehetnének a közösségi életnek, ösztönözve ezzel is a tevékenységüket.

Ezeket a falvakat a kormány előszeretettel vegzálja, hiszen az életben maradásukért küzdő települések számláit inkasszóval terheli, egy olyan eljárás miatt, amit mára indokolatlansága okán töröltek.

Az sem az életben maradásukat szolgálja, hogy a falvak kulturális életét biztosító közmunkásokat (jellemzően friss diplomások, középfokú végzettségűek) utcára teszik, holott ők a könyvtárakban, művelődési házak működtetésében láttak el fontos feladatokat.

Olyan abszurd döntések is jellemzik a kormány működését, mint az, hogy a kistelepüléseken kötelező bölcsődéket fenntartani, ha legalább öt gyerek szülei igényelik azt. Arra azonban a törvény nem biztosít lehetőséget – sőt egyenesen tiltja –, hogy az óvodákkal összevonják azokat, az önkormányzatoknak ellenben külön intézmények létrehozására nincs pénzük.

A kormány idén hirdette meg a Magyar falvak programot, amiről ugyan eddig túl sok mindent nem lehet tudni, de azt igen, hogy növelnék a CSOK (családok otthonteremtési kedvezménye) lehívható támogatási összegét az 5000 főnél kisebb lélekszámú településeken (Magyarországon a települések 90 százaléka 5000 fő alatti). Ebben rengeteg olyan település van, amelyen az elmúlt években, nem vagy alig adtak el ingatlant, és ugyan a CSOK lendületet adhat a vidéki ingatlanpiacnak, az könnyen kontraproduktív lehet, hiszen:

„A megemelt csok különösen ott növelheti az ingatlanok iránti keresletet, ahol még elérhető távolságban van munkalehetőség, iskola, szolgáltatások. Feltehetőleg a nagyvárosok vonzáskörzete fog tovább terjedni, mert sok fiatal vállalja majd a hosszabb utazást cserébe azért, hogy megfizethető áron jusson otthonhoz” – magyarázta a Napi.hu-nak Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

Ahhoz, hogy a hagyományosan mezőgazdaságból élő magyar vidék fennmaradhasson, a mindenkori kormánynak nem a nagybirtokrendszer erősödését, növekedését kellene támogatnia, hiszen a városban élők élelmiszerigényeinek kielégítése akár jövedelemtöbblethez juttathatja a vidéken élőket, elsősorban a kisgazdákat. (Természetesen ez is akkor éri meg, ha az a természettel, a jövőnk zálogával összhangban megy végbe).

Finta István, a LEADER Egyesületek Szövetségének elnöke, az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpontjának tudományos munkatársa szerint a vidékfejlesztésben alapvető probléma, hogy az inkább az agrártámogatásokat érinti, ám az agrárium csupán 3-400 ezer embert érint a megélhetés szempontjából, a vidék esetében azonban több mint 4 millió lakosról beszélhetünk.

„A vidékfejlesztési program forrásainak 86 százalékát – a teljes keret a 2014–2020-as időszakra nem egészen 1300 milliárd forint – kifejezetten az agrárvállalkozók kapják, a többiek a maradék 14 százalékon osztoznak” – fogalmazott a szakértő.

A helyi vidékfejlesztési folyamatokat, különösen a kistelepülések és elmaradott térségek fejlesztési törekvéseit irányító, 104 vidéki térségben jelenlévő irodák 2016. júniusa óta finanszírozás nélkül működnek, az EU kötelező előírásainak ellenére.

„Az 1996. évi XXI. törvény óta – ami a területfejlesztési törvény – nem volt még olyan, hogy ne tudtak volna legalább egy kevés fejlesztési pénzt kapni a legkisebb települések is. Még a 2007-2013-as időszakban is sikerült forrást biztosítani számukra a 2014-20-as időszak azonban kivétel lesz. Várhatóan sok olyan vidéki település lesz, mely egyáltalán nem kap semmilyen fejlesztési forrást. Se hazait, mert az egyáltalán nincs, se EU-s támogatást. Az ún. településképes pályázatra, amit a miniszterelnökség írt ki, kb. 2200 támogatási kérelem érkezett, ebből kb. 300-400-at tudnak kielégíteni. A maradék semmit nem fog kapni. A megyei szinten kezelt operatív programok ráadásul jellemzően a városokra koncentrálnak, nem a kistelepülésekre.”

A jó hír talán az, hogy nincs minden veszve.

Vannak olyan próbálkozások, amik szembe mernek menni a trendekkel, és emellett alternatív lehetőséget is kínálnak. Ilyen például a falurehabilitációs program, amit Raskó György dolgozott ki. A program a 250 ezer üresen álló falusi portára összpontosul, a lényege, hogy több település összefogásával felvásárolnák az elhagyott ingatlanokat és a hozzá kapcsolódó telkeket, majd ezeken a területeken farmerházakat, pontosabban korszerű ökoházakat építenének, és emellett a modern mezőgazdasági termelést is meghonosítanák.

A program az államnak is nagyon megérné, hiszen a nagyrészt céltalan vagy gazdaságtalanul felhasznált támogatások helyett létrejövő korszerű falvakban gazdaságos mezőgazdasági termelés és élelmiszer-feldolgozás kezdődne. Ezzel az odaköltöző fiataloknak megélhetést biztosíthatna és növelhetnék a vidék lakosság- megtartásának esélyét, de adóbevételi forrásként is funkcionálhatna.

Az ilyen programoknak mindig a piaci résre kell összpontosítaniuk – hiszen a nagyüzemi termeléssel nem tudnak versenyezni – például úgy, hogy ökológiai alapon történő gyógynövény- illetve gyümölcstermesztésre rendezkednek be a kistelepülések.

Ha azt akarjuk, hogy ne néptelenedjen el a vidék, akkor muszáj megtalálni azt, hogyan állítható helyre a helyi közösségek cselekvőképessége és önrendelkezése,

hogyan helyezhetjük el, a helyi közösségeket a globalizáció, urbanizáció folyamataiban és milyen (államtól jövő) programokkal támogathatjuk életben maradásukat. Ha tanulni szeretnénk, akkor csak vegyük példának Burgenlandot, ami az EU csatlakozás előtt Ausztria legelmaradottabb vidéke volt, majd a csatlakozás után a támogatásokat célirányosan elkezdték ide juttatni így az egykori periféria terület szépen lassan központi területté vált.

És hogy mit hozhat az újabb kétharmad a magyar vidék számára? Könnyen lehet, hogy az önkormányzatiság felszámolását, ami a vidék, a lokális közösségek utolsó védőbástyájának megszűnését idézné elő, és vele együtt az üresen álló szellemfalvak tömeges megjelenését.

(nyitókép: MTI / Varga György)
Olvass tovább!