Amikor a migráció kérdése kerül szóba Európában, akkor szinte kizárólag csak arról beszélnek a politikai vezetők, hogyan is lehetne a kontinens határain kívül tartani az ide igyekvő menekülteket. Erre különböző „megoldási” kísérletek is születnek, a kerítésektől kezdve a közös határvédelmen át a tengerbe fulladni hagyásig – a leggyakrabban felmerülő javaslat mégis az EU szomszédságában található országok anyagi támogatása, hogy végezzék el azok a menekültek feltartóztatását.

Amiről ritkábban esik szó, az az, hogy milyen veszélyeknek vannak kitéve a menekültek ezekben az EU által lefizetett országokban. Ahogy korábban írtuk, a kényszermunka, a fizikai erőszak és az emberkereskedelem szerves része a Törökországban vagy Észak-Afrikában rekedt, improvizált táborokba és gettókba szorult menekültek életének. Az izraeli Háárec napilap friss riportja egy másik veszélyre hívja fel a figyelmet:

az illegális szervkereskedelemre.

A lap szerint az Egyiptomban élő, megközelítőleg 250 ezer szudáni menekült közül ezrek esnek a szervkereskedelemre szakosodott bűnhálózatok áldozatául. A riportban megszólaló, a dárfúri népirtás elől Egyiptomba szökött szudániak általában ugyanarról a forgatókönyvről számolnak be: az utcán rájuk támadnak, elkábítják, napok múlva pedig egy fájdalmas sebhellyel ébrednek, egyik veséjük nélkül.

Az emberrablással megvalósított szerveltávolítások mellett két másik módszer is dívik Egyiptomban. Az egyik ilyen módszer, hogy valamilyen orvosi kezelés álcája alatt távolítják el a szélhámos orvosok az áldozat szerveit. Emellett nem ritkán a szervkereskedelemre szakosodott bűnbandák, és a menekültek utaztatásával foglalkozó csoportok állapodnak meg, ennek következtében pedig a szabadság reményében utazó szudániak ébrednek fel egy improvizált klinikán – vese nélkül.

A kairói és más egyiptomi nagyvárosok gettóiban élő menekültek különösen kiszolgáltatottak,  hiszen általában egyik napról a másikra alig tudják biztosítani megélhetésüket, nincsenek helyben kiépült baráti, ismerősi hálózataik, ráadásul a helyi rendőrség sem veszi komolyan az ő ügyüket. A Háárecnek nyilatkozó egyik áldozat például arról számolt be, hogy feljelentést próbált tenni a hatóságoknál, ám a rendőr azt válaszolta, csak akkor nyit dossziét az ügynek, ha cserébe kap 28 dollárt.

„Nem volt pénzem, így az ügyem sose vizsgálták ki” –mondta a nő.

Sokszor maguk az egészségügyi intézmények is részei a szerkereskedő-hálózatoknak. A riportban Leila álnéven szereplő egyedülálló anya például orvoshoz fordult a kisfia súlyos betegsége miatt, az orvos azonban azt mondta, csak akkor kezeli a gyereket, ha cserébe megkaphatja az anya egyik veséjét.

Az álnevekre egyébként azért van szükség, mert a szervkereskedők gyakran gyilkossággal fenyegetik meg, és „utánkövetik” áldozataikat, nehogy azok beszéljenek az őket ért atrocitásokról.

Az egyiptomi hatóságok csak nagyon ritkán könyvelhetnek el győzelmeket ezen a fronton.

2016-ban egy 45 emberből álló hálózatot kapcsoltak le, közülük 37 embert ítélt el a bíróság. Egy évvel később 16 gyanúsítottat, köztük egy orvost és egy laboratóriumi technikust vettek őrizetbe.

Ugyancsak tavaly külön törvényt is hoztak, amely 3 évig terjedő börtönnel és hatalmas pénzbírsággal bünteti azokat, akik csalással vagy erőszakkal tesznek szert emberi szervekre. Ha az áldozat életét veszti, akkor az elkövető életfogytig tartó börtönre is ítélhető.

Az ilyen halálesetek egyébként nem ritkák, tavaly júniusban három halott kiskorút találtak egy kairói út szélén, sajtóbeszámolók szerint ők is szervkereskedelem áldozatai voltak.

De a túlélőknek sem maradnak túl jó életesélyei. Az ilyen erőszakos szervkiemelések után életen át tartó komoly fájdalmak, fáradtság, a szervezet teljes legyengülése lesz az áldozatok osztályrésze, ez azt is megakadályozza, hogy dolgozni tudjanak – ami a menekülteket egy életre a szegénység és eladósodás ördögi körébe zárja.

(Háárec)