Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Nem ment el a Fidesz az otthonápolási díjról és devizahitelesekről szóló rendkívüli ülésnapra

Ez a cikk több mint 5 éves.

Csak az ellenzék képviselői jelentek meg az általuk összehívott rendkívüli parlamenti ülésnapra, amely két témát érintett volna: az otthonápolási díj emelését, valamint a devizahitelesek lakhatási nehézségeinek megoldását.

Mivel a kormánypárti képviselők nem jelentek meg az ülésteremben, így az Országgyűlés határozatképtelennek bizonyult – a határozatképességhez ugyanis a képviselők legalább felének jelen kell lenniük.

Az utóbbi időben mind az ápolási díj, mind pedig a devizahitelesek kérdése is a figyelem központjába kerül. A tartósan beteg családtagjaikat gyakorlatilag főállásban otthon ápolók több alkalommal is demonstráltak, céljuk, hogy az ápolási díj elérje a minimálbér szintjét, az otthonápolást pedig főállású munkaként ismerje el az állam.

A devizakárosultak esetében az ellenzéki képviselők kilakoltatási moratórium bevezetését szeretnék elérni. Bár a kormány hangosan hirdeti, hogy megoldotta a devizában eladósodottak problémáit, csak a héten két olyan budapesti kilakoltatásra került sor, amelynek helyszínére demonstrációt is szerveztek – az egyik esetben egy hattagú családot lakoltattak ki, amelynek tagjai között egy terhes nő és egy öthónapos kisgyerek is volt.

Az igazságügyi minisztérium tavaly év végi közlése szerint legalább 900 ezer devizahiteles ellen zajlik végrehajtási eljárás, így a sajtónyilvánosságot kapó kilakoltatások mellett ezrek zajlanak még országszerte.

Múlt hónapban, a jobbikos Varga-Damm Andrea rövid ülősztrájkot is tartott Orbán Viktor parlamenti irodája előtt, mivel a miniszterelnök nem volt hajlandó válaszolni a képviselő kérdéseire a devizahitelesek és az ápolási díj ügyében.

A kormány most képmutatással vádolja az ellenzéket. Az MTI-hez eljutatott közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt írja,

„egyértelmű, hogy az ellenzéki pártok öncélú politikai akcióhoz akarják felhasználni a devizakárosultakat”.

Az EMMI szerint az ápolási díj kérdésében tárgyalásokat kezdeményeztek, így az ősz folyamán döntés is születhet ebben az ügyben.

Napirend előtti felszólalásaikban a megjelent ellenzéki pártok képviselői mindannyian a kormány cinizmusát ostorozták. Varga-Damm Andrea szerint az üres fideszes padsorok azt bizonyítják, a kormány nem akar foglalkozni ezekkel a problémákkal.

A Párbeszéd frakcióvezetője, Szabó Tímea szerint tűrhetetlen, hogy a magát kereszténydemokratának hívó kormány hagyja, hogy utcára kerüljenek ezek az emberek. A politikus arra a tényre is kitért, hogy miközben az ápolási díj emelése várat magára, a kormánynak volt ideje két miniszter fizetését havi ötmillió forintra emelni.

Csárdi Antal, az LMP színeiben arról beszélt, hogy személyesen is részt vett kedden egy ferencvárosi kilakoltatás elleni fellépésben, szerinte a kormánypárti politikusoknak is bőrükön kellene érezniük az ilyen tragédiát.

DK: a rendkívüli ülésről távolmaradó kormánypárti képviselők elárulták választóikat

A Demokratikus Koalíció szerint a parlament pénteki, rendkívüli üléséről távolmaradó fideszes és kereszténydemokrata képviselők elárulták a választóikat.

Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese példa nélkülinek nevezte, hogy a levezető elnökön és a jegyzőn kívül a Fidesz és a KDNP egyetlen képviselője sem volt jelen, és a napirend előtti hozzászólásokra sem válaszolt senki. Ez a magatartás nagyon világosan mutatja, hogy a kormányoldal hogyan tekint a parlamenti demokráciára és az ország polgáraira – fogalmazott.

Az ápolási díjról és a devizahitelekről szerettek volna vitázni, mert ez a két kérdés sok tízezer ember életét érinti – emelte ki. A kormány csak ígérgeti, hogy javít az ápolási díjból élők viszonyain, de nem cselekszik az ügyben. A devizahitelek ügyében pedig a Fidesznek „annyira tellett”, hogy „hazug módon” az ellenzéket hibáztassa, az állampolgárok azonban azt várnák el tőlük, hogy közösen találjanak megoldást – jelentette ki Arató Gergely. (MTI)

 

(címlapkép: MTI / Illyés Tibor)