Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az algoritmus az új főnököd – Interjú a haknigazdaságról

A gig economy, azaz a szolgáltató szektorban végzett, applikációkkal koordinált alkalmi munka (a kevés magyar nyelvű szöveg „haknigazdaságként” hivatkozik rá) ökoszisztémája a munkások mindennapjait a művészekéhez teszi hasonlóvá. Legalábbis annyiban mindenképp, hogy minden megbízásuk (hasonlatosan egy koncerthez  vagy fellépéshez – innen a gig/hakni elnevezés) csak egyszeri alkalomra szól, bárminemű hosszabb távú elköteleződés nélkül – írja friss könyvében Jeremias Prassl, Oxfordon tanító jogászprofesszor. Egyesek számára ez a munka új realitását jelenti, egyfajta új lehetőséget a technológia uralta társadalomban való érvényesülésre. Mások számára viszont inkább a visszatérést jelképezi ahhoz az egykori kiszolgáltatott helyzethez, amin a munkajog csak átmenetileg tudott javítani.

B. Simon Krisztián: Hogyan definiálná a „gig economy”-t?

Jeremias Prassl: A gig economy minden olyan munkát magába foglal, amit online applikációk közvetítésével végzünk. Ezek szolgáltatói olyan cégek, amelyek különféle szervizeket fednek le, kezdve a pizzakiszállítástól a tömegközlekedésig. Többféle definíció is létezik, de ezek két dologban megegyeznek: egyrészt a platformok szoftverek segítségével kötik össze a munkásokat a fogyasztók tömegével, másrészt okos algoritmusokat használnak arra, hogy ezeket a szolgáltatásokat nyújtsák, illetve javítsák – ilyenek például az értékelési mechanizmusok és az automatizált fizetési módok.

A munka rövidtávú jellege hasonló egy olyan építőmunkás esetéhez, akit csak pár napra alkalmaznak egy-egy munka elvégzésére. Az ő munkája miért nem tartozik akkor a haknigazdaság kategóriája alá?

Ez egy fontos kérdés, hiszen nem gondolom, hogy a gig economy egy speciális jelenség lenne a munkaerőpiacon. Azok a kihívások, amelyek elé állít minket, tulajdonképpen példái mindazoknak a trendeknek, amelyeket az utóbbi években a munkaerőpiacon észleltünk: azaz eltolódunk a nyitott végű, határozatlan idejű munkavállalástól, ahol csak egy munkáltatónk volt, akár egy életen át is. Ennek ellenére a példát nem sorolnám be a haknimunkák alá, mivel itt az építőmunkás nem egy modern, app-alapú technológiára támaszkodik – még ha a kihívásai sokszor ugyanazok is, mint a haknigazdaságban dolgozóknak.

Mikor vált láthatóvá ez a fajta elmozdulás a hosszútávú munkaviszonytól?

Szociológusok, közgazdászok és jogászok már legalább három-négy évtizede foglalkoznak a szélesebb körű trenddel. Persze a gig economy, amely az applikációkkal és az online platformokkal változtatja az összképet, ennél sokkal újabb. Nem hiszem, hogy egy évtizednél hosszabb múltra tekintene vissza. Az Uber vagy a Deliveroo a legjobb példái az effajta technológiával dolgozó cégeknek.

És az effajta foglalkoztatottságnak megvannak az előnyei és a hátrányai is…

Pillanatnyilag a szakirodalom jelentős része vagy az egyikre, vagy a másikra fekteti a hangsúlyt. A Humans as a Service (emberek mint szolgáltatások) című könyvemben amellett érvelek, hogy a valóság valahol a két narratíva között található. Vannak elég rossz aspektusai a haknigazdaság bizonyos formáinak, de közben valós lehetőségeket is kínál a munkavállalóknak és a fogyasztóknak.

Mennyire elterjedt ez a fajta foglalkoztatottság?

A kutatásokon belül nagy a szórás, de ha realisztikusan közelítjük meg a kérdést, én azt mondanám, hogy a munkaerőpiacnak nem több mint 1-3 százaléka érintett pillanatnyilag. A haknimunka viszont egy globális jelenség. Lehet, hogy országról országra változik a platformok neve, de azok a szolgáltatások, amelyeket kínálnak, mára a világ szinte minden részén megtalálhatók. Szóval annak ellenére, hogy ez az 1-3 százalék kicsinek tűnik, egy világszerte elterjedt jelenségről van szó, amelyről igenis beszélnünk kell.

Mely szektorok vagy szakmák érintettek?

Ez változik. Eleinte a gig economy csak a hagyományos, szerviz-alapú szektorokban volt jellemző, mint a takarítás, közlekedés vagy a szállítás. Mostanában viszont egyre több más szakma is kezd haknisodni. Vannak már olyan appok is, amelyek például az egészségügyi szektor szolgáltatásait közvetítik.

Szóval ha egy konkrét szegmensből indult is ki, idővel mindannyiunkra befolyással lehet.

Melyek azok az esetek, amelyekben a munkavállaló tényleg profitál az effajta munkából?

Egy gyakran emlegetett példa, hogy Párizs külvárosaiban, az úgynevezett banlieukben számos embernek sikerült munkát találnia, hála az Ubernek. Ezek az emberek korábban különféle okokból kiszorultak a munkaerőpiacról, és ez jelentette számukra a visszatérést.

De az Uber közben torzítja is a gazdaságot: kiszorít számos taxisofőrt a munkaerőpiacról, és arról is hallani, hogy a platform kerüli az adófizetést.

Nagyon fontos, hogy egyenlő feltételek legyenek a piacon: biztosra kell mennünk, hogy mindenkire ugyanazok a törvények és szabályok vonatkozzanak.

Egy ilyen globális, web-alapú jelenségnél fontos az is, hogy minden országban ugyanazok a szabályok vonatkozzanak a szereplőkre? Vagy ha nem is globálisan, legalább az EU-ban?

Nem feltétlenül. A haknigazdaság egyik paradoxona, hogy annak ellenére, hogy az üzleti modell nemzetközi, a szolgáltatások jelentős részét lokálisan lehet igénybe venni. Amit pedig helyben szolgáltatnak, azt helyben is lehet szabályozni – ahogy arról az Európai Unió Bírósága határozott nemrégiben (ez kimondta, hogy az Uber kérvényében állítottakkal ellentétben itt nem egy információs társadalomhoz kötődő szolgáltatásról van szó, hanem egy közlekedési szolgáltatásról).

Milyen más pozitív hatásai vannak ennek az új gazdaságnak?

Egyrészt, mint azt mondtam, bejuttat embereket a munkaerőpiacra. Másrészt, amit sokan hoznak fel, az a munka rugalmassága: akik ebben a szektorban dolgoznak, eldönthetik, mikor dolgozzanak, miféle munkát végezzenek, és így tovább. Még ha hozzá is kell igazítanod a naptáradhoz, lehetőséget ad, hogy valamennyi extra pénzt keress.

De ha családod van, ha a gyerekeket reggel iskolába kell vinned, vagy ha el kell hoznod őket délután, akkor mindezek az aspektusai a munkának eléggé problémássá válnak.

Persze, a rugalmasság, ha nem sikerül rendesen kezelni, könnyen bizonytalanná teheti az emberek helyzetét.

Hogyha például a napnak egy bizonyos pontján akarnál dolgozni, de senki nem akarja épp igénybe venni a szolgáltatásodat, akkor ez az egész rugalmasság nem lesz több illúziónál.

És mik a további negatív hatásai?

Egyrészt látjuk, hogy ezzel a munkával nagyon szigorú ellenőrzés jár, és nagyon komoly korlátozások, amelyek szűkítik a vállalkozói szellem játékterét. Vannak például értékelési mechanizmusok, amelyek számos munkavállaló számára problémássá tudnak válni. Elvileg ez csak a minőségbiztosítást és a visszacsatolást szolgálja, de valójában az algoritmus könnyen az új főnököddé avanzsálhat, amely irányítása alatt tart, és arra ösztönöz, hogy a lehető leggyorsabban végezd el a feladatod. Rengeteg olyan munkás van, aki ezek miatt hatalmas nyomás alatt dolgozik.

És mik az előnyök, illetve hátrányok a munkáltatók számára?

A legfőbb előny megintcsak a rugalmasság. Csak akkor kell a munkaerővel foglalkozni, ha tényleg szükség van rá. A hátrány az, hogy elveszítik a munkavállalók jóindulatát, illetve bizalmát. Másrészt elvész a hosszútávú együttműködés lehetősége, és így nehéz lesz belőni, mennyire jó is valójában egy alkalmazott.

És mi van, ha újra meg újra ugyanazokat az embereket veszik alkalmazásba?

De ha ez a cél, akkor miért ne vennék fel őket alkalmazásba?

Esetleg mert nem akarnak járulékokat fizetni.

De akkor a munkavállalók új munkát keresnének, miközben a munkáltató célja, hogy a jó alkalmazottat megtartsa. Ez pedig elköteleződést igényel, hogy aztán a munkavállaló is elköteleződhessen.

Ez attól is függ, ki van előnyösebb pozícióban a munkaerőpiacon. Ha magas a munkanélküliség, akkor a munkavállalók sokkal inkább ki vannak szolgáltatva.

Ez látszik a számokon is. A gazdasági válság alatt például azokban az országokban volt jelentősebb a haknigazdaság, ahol gyengébb volt a gazdaság.

A munkaerőpiac átalakulása, az automatizálódás és a robotizáció nem növeli tovább a kiszolgáltatottságot?

Egy olyan világ felé tartunk, ahol a haknigazdaság lesz a munka legfőbb szervezőelve? Hogy erre a kérdésre igennel vagy nemmel válaszolunk-e, az a döntéseink függvénye. Én hiszek benne, hogy a munka jövője nem olyasmi, amit elszenvedünk, hanem olyasmi, amit mi alakítunk. Nem hiszek a technológiai determinizmusban sem. A robotizációval kapcsolatban pedig azt tudom mondani, hogy a könyvem záró fejezetét John Maynard Keynes szavaival indítom, aki közel egy évszázaddal ezelőtt írt róla, hogyan tűnnek majd el szerinte az automatizáció miatt a munkahelyek, illetve azt is állította, hogy hamarosan az embereknek már csak napi négy órában kell dolgozniuk. Még azóta se értünk el erre a pontra.

Igaz, hogy a technológiai fejlődés miatt megszűnnek bizonyos munkahelyek, de ezzel egy időben újak is jönnek létre – mégpedig olyanok, amelyeket el se tudtunk képzelni pár évtizeddel ezelőtt.

De az eltűnő munkákat a kevésbé képzett munkavállalók végezték, míg az újonnan létrejövők inkább a magasan kvalifikáltaknak adnak lehetőségeket.

Itt meg kell említenem, hogy David Autor közgazdász írt az úgynevezett Polányi-féle paradoxonról, miszerint sokkal nehezebb az alacsonyabban képzettek munkáját automatizálni, mint a magasabban képzettekét. Nagyon sok ember számára egyszerűnek tűnő feladatot képtelenség automatizálni, mivel nem ismerjük a “szabályait”. A felmosás például egy intuitív munka, de ha a padlón mondjuk van egy kábel, ami mindig kicsit máshol helyezkedik el, akkor a robot képtelen megbirkózni a feladattal. Ugyanez igaz a biciklis futárra, akinek ki kell kerülnie a piroson átkelő gyalogosokat. Miközben szerződést írni, ügyelni a helyesírásra egy robot is könnyen tud, mert a magasan képzettek munkái nagyon is kiszámíthatóak.

Kivéve, ha mondjuk egy olyan jogászra gondolunk, akinek kiskapukat kell keresnie.

Ez se teljesen igaz. Tudok például egy olyan versenyről, ahol robotok és emberek mérték össze erőiket, hogy kiderüljön, melyikük tudja nagyobb sikerrel kidumálni magát a tilosban parkolásért kirótt büntetés alól. A végeredmény az lett, hogy a robotok sikeresebben találtak kiskapukat, mint az ügyvédek.

A haknigazdaság egyik nagy problémája, hogy a munkavállalók kevéssé érezhetik biztonságban a munkájukat, mint egy hagyományos alkalmazott. Hogyan lehet ezen javítani?

Hogyha valaki szigorú felügyelet alatt dolgozik, akkor mindegy, hogy mi áll a szerződésében, alkalmazottnak számít, és kijár neki az ezzel járó védelem. Az Európai Unió Bírósága és több tagállami bíróság is kimondta, hogy a szerződés szövege nem sokat ér, ha nincs összhangban a realitással.

Ennek fényében pedig elmondható, hogy sokan azok közül, akik egy algoritmus felügyelete alatt dolgoznak, valóban alkalmazottnak számítanak, így a munkajogot is alkalmazni kell rájuk.

Mit jelentene pontosan a munkajog alkalmazása?

Ha valaki például számos embernek szállít ki termékeket, de a szolgáltatást ugyanaz a platform koordinálja, akkor a felelősséget is a platform szintjére kell helyezni. A könyvemben azt írom, hogy a befektetőknek és a részvényeseknek is be kell szállniuk az azonos versenyfeltételek kialakításával és a platformok felelősségének helyreállításával járó költségekbe (és nem csak a munkavállalók felé kell felelősséget vállalniuk, de az adóterhek és a fogyasztói jogok terén is le kell fektetni fontos szabályokat). Az azonos versenyfeltételek persze rövidebb távon torzítják a piacot, bizonyos szolgáltatások drágulni fognak, egyes üzleti modellek fenntarthatatlannak bizonyulhatnak – de ezt számításba kell vennünk, ha azt akarjuk, hogy a haknigazdaság mindenki számára elfogadhatóan működjön.

Európában látni már előrelépést a szabályozás terén?

Az Európai Bizottság csinál pár izgalmasnak tűnő dolgot. A szociális pillér persze még mindig egy korai fázisban van, és nem is kötelező érvényű, de egyes új tervezetekben látok lehetőséget arra nézve, hogy transzparensebbé tegyék a munkavállalás feltételeit, és kiegyenlítsék a versenyfeltételeket – legalábbis a minimumszinten. Ezzel egy időben azzal is tisztában kell lenni, hogy a munkajog jórészt tagállami hatáskör, részben azért is, mert az unión belül jelenleg nagyon sokrétű a szabályozás. Végül, mielőtt új szabályokat és normákat követelnénk, arra is figyelnünk kellene, hogy a meglévőket betartsák.

Függetlenül attól, hogyan is alakul az automatizáció és a robotizáció, ügyelnünk kell arra, hogy méltányos munkakörülményeket hozzunk létre a munkaerőpiac egészében – ebbe beleértve a haknigazdaságot is.

Amíg az emberek dolgoznak, szükségünk van munkajogra, hogy az biztosítsa a munkások alapvető védelmét – akárcsak a fogyasztókét és a piacét. Ezzel is ösztönözve az innovációt és a versenyt.

Az interjú először a Green European Journalben jelent meg, angol nyelven. A beszélgetésre a budapesti Corvinus Egyetemen került sor, ahol Jeremias Prassl az EFOP 362-es Corvinus-projekt meghívására tartott előadást.
Olvass tovább!