Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Így szólt be Krúdy az államtitkárnak, aki kiszorította volna őt az irodalmi kánonból

Az áprilisi újabb kétharmad után a Fidesz holdudvara újfent beindította a „kultúrharcot”, sorra születnek az írások, amelyek az állítólagos „ballib” fölényt szüntetnék meg a kultúra területén. A Magyar Időkben már tíz részt ért meg az a sorozat, amelyben a kormánypárti lap szerzője kulturális intézményeket és azok nem ritkán kormánypárti vezetőjét támadja, amiért túl nagy teret engednek a „ballibnek” vélt alkotóknak. A támadások egyik fő célpontja Prőhle Gergely, aki államtitkár volt az első, második és harmadik Orbán-kormányban is, 2017. január 1-től pedig a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója.

De nemcsak Prőhle kapja meg a magáét, jutott már hasonló kritika Ókovács Szilveszternek, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának is. A napokban Békés Márton, a Terror Háza Múzeum munkatársa pedig arról értekezett, hogy meg kell szabadulni attól a berögződéstől, hogy „Esterházy a jó író, a liberális közegnek kell megfelelni, az a fontos, amit a Magyar Narancs ír.”

Sokat lehetne vitázni azon, hogy ezek a kritikák / támadások vajon mit is jelentenek, de nem tévedünk nagyot, ha azt feltételezzük,

vannak a nyolc éve teljhatalommal kormányzó Fidesz táborán belül olyanok, akik nem elégedettek a kulturális szféra politikai leuralásának mértékével, illetve igényt nyújtanak be még több állami pénzre, támogatásra.

A magyar történelemben nem ez az első alkalom, amikor az államot kvázi totálisan leuraló jobboldal rátámad köztiszteletben álló művészekre, politikai érvekkel próbálja lejáratni munkásságukat, és megpróbálja politikai szempontok szerint átírni a művészeti kánont.

Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész Facebook-oldalán elevenít fel egy majdnem száz évvel ezelőtti esetet. 1920 februárjában, Pekár Gyula vallás- és közoktatásügyi államtitkár lapjában, a Magyar Múzsában hazaárulózták le Krúdy Gyulát, és arra buzdították az olvasót, hogy ne vásárolják meg műveit.

„Krúdy hivatalos bűne az volt, hogy az őszirózsás forradalom után Móricz Zsigmonddal együtt szerkesztette a Néplap című újságot, ahol több cikket publikált a magyar vidék nyomoráról” – írja Nyáry.

A Magyar Múzsában aztán Négyesy László irodalomtörténész is megszólalt, aki egyenesen azt állítja, hogy az irodalomban Krúdyval nem szabad foglalkozni.

Az író nyílt levélben reagált a támadásra, igaz, a levél végül nem került nyilvánosságra, csak kéziratként maradt fenn. Ebben Krúdy kiadósan beszól az őt támadó államtitkár-lapszerkesztőnek:

„Államtitkár úr, én nem vagyok hazaáruló. Én nem voltam a munkáspárt tagja, én nem voltam tegnap luteránus és ma egy kimondott katholikus párt vezére. Én mindig az voltam, aki ma. Magyar író. Remélem, hogy ez a pártoktól független állás megmarad részemre akkor is, ha ön már nem lesz államtitkár…”

Később így folytatja:

„Lássa államtitkár úr ezek a magyar dolgok. Önnek hatalmában van a cenzúra. Többet tehát nem írhatok, ámde elgondolhatja, hogy mit írnék önről, ha én volnék az államtitkár, s nem ön.”

Ez a 21. századi Facebook-csaták korában is helyét megálló oltás nem hozott enyhülést Krúdy helyzetében. Nyáry Krisztián emlékeztet: Krúdynak ezután senki nem mert fizetős állást ajánlani, a kormánypárti lapok pedig cikkírásra sem kérték fel többé.

Igaz, Krúdy még száz évvel később is él a magyarok emlékezetében…

Nyáry Krisztián teljes posztját itt olvashatjátok:

Olvass tovább!