Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 2-3 legfontosabb cikkéről. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A többség (kényszerítő) ereje

Sokan voltak szombaton a tüntetésen, ami erőt és bizakodást adhat az embereknek. Az viszont, hogy innen merre lépünk tovább, komoly megfontolásra érdemes. Mert nagyon nem mindegy, hogy egy ekkora tömeg erejét milyen irányba tereljük.

Egy tüntetésnek több funkciója is lehet. Kifejezhet elégedetlenséget, lezárhat egy korszakot, mutathat egy új irányt. Ez a tüntetés leginkább azért lett ekkora, mert elégedetlenségből volt annyi a magyar társadalom egy részében, hogy százezer embernél is több egy időben utcára vonuljon. És nem csak Budapesten, de vidéken és külföldön is voltak megmozdulások. Az elégedetlenség tehát látható és érezhető, és jól megfogalmazható oka van: sok ember nem elégedett a választás végeredményével, sokan úgy érzik, hogy a Fidesz-KDNP kormány nem az ő kormányuk, nem értük dolgozik, nem szolgálja a közt.

Tiszta sor.

De mi van a legfőbb követeléssel? A tüntetésen sok minden elhangzott, de egy dolgot fontos kiemelni. A felszólalók közül többen is új választást követeltek. Van-e értelme és létjogosultsága egy ilyen pillanatban új választásokat követelni?

Szerintem nincs. Sőt, szerintem hiba.

Egyrészt egy héttel a választás után még bőven nem látunk tisztán, nagy a sokk, sok gyászmunkát kell még sokaknak elvégezniük, ebben a helyzetben pedig iszonyatosan fontos volt, hogy emberek egy helyre gyűlhessenek és levezessék a feszültséget, kiadják magukból a kétségbeesést, kifejezhessék egymás iránt is a szolidaritásukat. Ilyenkor valóban fontos (főleg, ha a szervezők rögtön a tüntetésen meghirdetnek egy következő demonstrációt), hogy legyen valami értelmes kicsengése is a megmozdulásnak, hogy az emberek azt érezzék, van mire várniuk, van miért dolgozniuk a következő eseményig, legyen valami cél, amit el kell érni. Ám egy új választás követelése nem ilyen cél. Egyrészt épp azért, mert az elmúlt egy hétben nemhogy nem lett tisztább a kép, de rengeteg új kérdés merült fel, amelyekre nincs válaszunk. Nincsenek meg az alapvető feltételei annak, hogy egyáltalán egy irányba kezdődjön el a gondolkodás. Nincs alap (mozgalom, párt, kezdeményezés), amire alapozva ezt a tömeget mozgatni lehet.

A szombati tüntetésen a szélsőbaltól a szélsőjobbig együtt masírozott egy csomó ember, ami tényleg nagyszerű dolog. De pont amiatt, hogy az elégedetlenség ilyen széleskörű, valójában nem feltételezhetjük azt, hogy ezek az emberek ugyanolyan eszközökkel és ugyanolyan irányba változtatnának Magyarország sorsán. Így viszont az sem teljesen egyértelmű, hogy valójában ez a tömeg mit akar a kormány ellenében.

Első lépésként ezeket az embereket közös platformra kéne emelni. Ez lehet, hogy egy már létező mozgalom vagy párt terepe, de az is lehet, hogy egy teljesen új formáció szükséges hozzá. Ha azonban valóban demokratikus értékek mentén akarjuk kifejezni az elégedetlenségünket, és tenni bármit, akkor ezt a munkát nem lehet megspórolni. Amennyiben ez a lépés kimarad, a tömeg óhatatlanul elaprózódik, a tüntetések ereje megkopik, ahogy a hatalom ignorálja őket, és anélkül múlnak ki, hogy bármilyen érdemi eredményt fel tudnának mutatni. 2010 óta több hasonló esetet is láttunk, szóval ezt nem is kell ragozni.

Ami viszont ennél is problematikusabb, az a megnevezett cél, az új választások hangoztatása.

Demokráciát és jogállamot követelünk évek óta, amikor utcára vonulunk.

Ebben a kontextusban óriási önellentmondás most, amikor olyan végeredménye született a választásoknak, amelyet ellenzékiként nehezen élünk meg, új választást követelni.

Nem demokratikus. Nem méltó ahhoz az eszmeiséghez, amit például a baloldal képviselni hivatott.

Egy új választás követelésével ugyanis figyelmen kívül hagyjuk több millió magyar polgártársunk véleményét, akik viszont erre a kormányra szavaztak. És persze itt el kell mondani, hogy a szavazatvásárlás, a buszoztatás meg a többi módszer nem tisztességes – de azt is értenünk kell, hogy ilyen módszerekkel nem dolgozhatna a Fidesz, ha amúgy nem olyan lenne a mesterségesen kialakított közeg, amiben a választók egy jelentős része úgy érzi, a politika elfelejtkezett róla. Amikor kárhoztatjuk azokat, akik nem a kormányváltásra szavaztak, akkor ezen töprengjünk el: megszólította-e bárki más a jelenlegi kormányon kívül ezeket az embereket? Tény, hogy a Fidesz gyalázatos módszerekkel (migránsozás, plakátcunami, médiafölény, Erzsébet-utalványok, meg a többi) érte el a szavazókat és mozgósította őket, de az is biztos, hogy az ellenzék viszont érdemben nem tudott erre alternatívát mutatni.

Innen nézve az, hogy most „többségről” beszélünk egy elvesztett választás és egy százezres tüntetés után, és új választásokat követelünk, valójában elárulása, semmibe vétele azon választópolgároknak, akiket a politika legfeljebb eszközként kezel, de megérteni, segíteni nem akar, és akikről mindenki más is elfeledkezik, hacsak nem épp bűnbakot keres.

Ennél kirekesztőbb üzenete nem is lehetne egy tüntetésnek, ami egyébként a szolidaritást volt hivatott megjeleníteni. Ha az elmúlt években azért kárhoztattuk az Orbán-kormányokat, hogy éket vernek a társadalom egyes rétegei közé, akkor hogyan engedhetjük meg magunknak, hogy anélkül, hogy legalább megérteni próbálnánk a kialakult helyzetet, egész egyszerűen semmibe vesszük mindazok véleményét, akik viszont ilyen-olyan okokból, de mégis csak a Fideszre húzták az ikszet?

A „mi vagyunk a többség” felkiáltás azonban épp ezt teszi, ráadásul valójában önbecsapás is. Ki az a mi? Ki tartozik bele, és ki nem?

Ha csak a pőre számokat nézzük: 2,6 millió szavazatot szerzett a Fidesz-KDNP. Ez a voksok 49,6 százaléka. Mindenki más kapott tehát együttesen 50,4 százalékot (ez akkor egységnek tekinthető?) úgy, hogy ebben benne van az összes kamupártra leadott szavazat is. Ők akkor hova tartoznak? És ne felejtsük el azt sem, hogy végül 69,73 százalékos volt a részvételi arány, vagyis közel 5,8 millió választópolgár szavazott, két és félmillióan azonban nem mentek el voksolni. Az otthon maradók hova tartoznak?

És rögvest fel is merül a kérdés: azok, akik nem szavaztak, vajon azért maradtak távol, mert a Fidesz-KDNP riasztotta el őket, vagy azért, mert az ellenzék, a maga széttöredezettségében nem volt képes elhitetni velük, hogy érdemes megmozdulni?

Akárhogy is történt: amikor egy tüntetés többségnek nevezi magát, pedig valójában nem az, akkor azzal csak becsapja az elkeseredett demonstrálókat, elhiteti velük, hogy olyan erőt képviselnek, ami valójában hamis alapokra épül. Ez pedig óhatatlanul csalódást, kiábrándulást von maga után – abból pedig az utóbbi időben jutott nekünk bőven, minek tetézni?

A jogállamiság követelésével sem áll összhangban egy új választás szükségességének hangsúlyozása, hiszen a jelenlegi (és már az előző) kétharmad legfőbb oka is az, hogy a választási rendszer igazságtalan, a kormányzó hatalom javára lejt a pálya. Ebben a keretben követelni új választásokat deklarálása annak, hogy a választási rendszer változtathatatlan, és ebben a keretben kell mozognunk. Márpedig ez nem igaz, ha valóban komolyan vesszük a jogállamiság eszméjét.

És ha már itt tartunk: új választásokat követelni a jelenlegi helyzetben nem is taktikus. Vagy még inkább öntökönlövés. Új választásoknak nekifutni ilyen ellenzékkel? A tisztelet és a szeretet hangján: a szocik lefejezték magukat, a Jobbik szétesett, az LMP éppen saját magát veri szét (szó szerint). A három legjelentősebbnek tekinthető ellenzéki párt tehát nem hogy a választások előtti felszívott állapotában nincs, de éppen nincs is. Mégis mit kezdenénk velük egy választáson?

A túlmozgás jelenleg az értelmes stratégiák kialakításának gátja: ha most elkezdünk hamis reménnyel utcára hívni embereket, akkor ugyan egy ideig lehet, hogy fenn tudjuk tartani a felháborodást, de annak pozitív kifutása nem tud lenni.

Mert az új választás követelése önáltatás.

Szögezzük le: nem lesznek új választások. Lehet, persze, és kell is követelni, hogy az olyan körzetekben, ahol bizonyíthatóan csalás történt, ott ennek legyen következménye. De a Fidesz-fölényen érdemben ez nem tud változtatni, ebbe lassan ideje belenyugodnunk.

Ha viszont ezzel a követeléssel futunk neki a következő időszaknak, azzal egyben a kényelmesebb utat is választjuk, hiszen ezen az úton nem kell szembenéznünk az ellenzék által elkövetett hibákkal, nem kell konzekvenciákat levonnunk a történtekből, ismét csak nem kezdjük el azt a munkát, amit már az előző választási kudarc után is megspóroltunk magunknak.

Ha azt hangoztatjuk, hogy ez a választás el lett csalva, és minden csak és kizárólag a Fidesz hibája, akkor semmit sem tanultunk magunkról, a saját felelősségünkről ezen a választáson. Akkor nem lesz esélyünk arra, hogy új alapokról kezdjük az építkezést.

A szombati tüntetés fő funkciója (hiszen minden bizonnyal ezért is hirdette meg bármilyen prekoncepció nélkül már a választás éjszakáján egy egyetemista) pusztán annyi volt, hogy mindazoknak, akik csalódottak, kétségbeesettek, félnek a választás végeredményét látva, megmutassa, hogy nincsenek egyedül. Maradjunk annyiban, hogy ezt a funkcióját tökéletesen be is töltötte.

De ha a továbbiakban olyan célokat tűzünk ki magunk elé, amelyek értelmetlenek, ha olyan követeléseink vannak, amikről alapból tudjuk, hogy nem tarthatóak fenn, akkor pénzt, időt és energiát fecsérelünk, cserébe pedig még nagyobb apátiába taszítjuk a társadalom jelentős részét, amikor a tömeg szétforgácsolódik.

Ami most fontosabb: adjunk egymásnak időt. A pártoknak arra, hogy rendezzék a soraikat. A mozgalmaknak arra, hogy kitalálják, dolgoznak-e tovább, és ha igen, hogyan. A civileknek arra, hogy megerősítsék magukat.

És persze ne maradjunk tétlenek, mert van dolgunk bőven. Csatlakozzunk azokhoz a kezdeményezésekhez, amelyek fontosak nekünk. Vállaljunk feladatokat, de ne ész nélkül, csak kapacitásunk és hozzáértésünk függvényében. Legyünk szolidárisak, védjük a demokrácia megmaradt bástyáit, támogassuk őket, és segítsünk nekik életben maradni. Gondolkozzunk el azon, hogy a rengeteg tapasztalatunkból hogyan tudunk élhető stratégiát kidolgozni. Amit 4, vagy még inkább 8 év alatt nem tudtunk megoldani, azt ne hetek alatt próbáljuk meg lenyomni egymás torkán.

És legfőképp ne áltassuk magunkat és egymást. Azzal ugyanis csak ártunk, segíteni biztosan nem fogunk.

Olvass tovább!