Alig egy nappal a választás után a Magyar Idők már neki is kezdett „a történelem rehabilitációjának” (magyarán újraírásának). A finnugor nyelvrokonságnak mentek neki nagy lendülettel, leginkább talán azt fájlalva, hogy:
„Gyakorlatilag a magyar történettudomány 150 éve arra törekszik, hogy a szkíta-hun-avar-magyar történeti folytonosság közé éket verjen, és azt minden eszközzel cáfolja.”
A lap a finnugor rokonság tanait leginkább „makacskodásnak” nevezi, és páros lábbal száll bele a tudomány művelőibe, fájlalva, hogy még az egyetemen is oktatják ezeket a (tév)tanokat, ráadásul a Magyar Tudományos Akadémia is szemben áll e kérdésben a társadalom széles rétegeivel.
A cikk szerzője olyan szép párhuzamokkal érzékelteti a probléma tétjét, mint például ez:
„A finnugor nyelvrokonság törvényszerűsége a marxizmushoz hasonlítható, amely egy rendkívül logikus, észszerűen felépített elmélet, amelyből viszont hiányzik valami: az életszerűség, és hogy milyen mértékben, azt a gyakorlati megvalósítása során keletkező áldozatok száma mutatja meg.”
Szerencsére az ELTE Finnugor Tanszékének oktatói valóban „makacs” emberek, így egy parádés listába szedték a cikk csúsztatásait, és egyben meg is cáfolták azokat.
A marxizussal való párhuzamról például elég tömören megállapítják, hogy hibás:
„A nyelvrokonságot mindig azonos módszertan alapján állapítjuk meg. A módszertan bármely tetszőleges nyelvre alkalmazható, a vizsgálat bármikor újra lefolytatható, az eredmények ellenőrizhetők. A marxizmust már megpróbálták lefolytatni, remélhetőleg nem lesz kontrollteszt. „
„A kérdés viszont az, hogy a nemzet magasabb szempontjaiból nézve jogos-e ezen makacskodás” – írja a Magyar Idők. „Nem tudjuk, mik a nemzet magasabb szempontjai, de nem hinnénk, hogy a kedvükért megváltozna a magyar esetragozás” – írják az egyetemi oktatók.
Emellett több tárgyi tévedésre is rámutatnak (a magyar nyelv finnugor alapokon nyugvását például nem az 1860-as években Hunfalvy Pál és Budenz József, hanem Sajnovics János vitte be a köztudatba, 90 évvel korábban), és jelzik azt is, hogy bár lehet, hogy van a nyelvészek és a „széles tömegek” között egy nézeteltérés a finnugor nyelvrokonság elfogadottságával kapcsolatban, de „a tudománynak nem dolga kiszolgálni a közhangulatot.”
Az ELTE oktatói végezetül ezzel zárják:
„Mi eddig is és ezután is tanítunk, kutatunk, konferenciázunk, és igyekszünk megismertetni a finnugor népeket, nyelveket, nyelvészetet. Túl keveset tudnak hazánkban róluk, pedig számukra mi fontosak vagyunk. Hiszünk abban, hogy a tudomány nem tartozik elszámolni valóval semmilyen ideológiának, és igenis ragaszkodni fogunk az igazolható nézetrendszerekhez.”
Az egész bejegyzés itt olvasható:
