Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Szóviccekkel és a kormányzás első napjának programjával nyitotta meg kampányát Gyurcsány Ferenc

Ez a cikk több mint 6 éves.

A DK tartott kampánynyitó rendezvényt szombat kora délután. Gyurcsány Ferenc pedig elemében volt. Rég röpködött ennyi szóvicc, anekdota a volt miniszterelnök szájából, mint ma, aki próbálta saját pártját a jövő, a technológia pártjának meghatározni, az avítt Orbán-kormánnyal szemben, miközben arról beszélt, nincs alku a kormánnyal.

„Merjetek cselekedni, felháborodni, lázadni” – ezzel indította beszédét Gyurcsány Ferenc szombat délután. A volt miniszterelnök beszélt arról,  ki fogják mondani a halálos ítéletet az orbáni diktatúrára. Szerinte a DK az egyetlen ellenzéki párt, amely megsokszorozta a támogatói bázisát az elmúlt években. Gyurcsány a nincs alku jegyében azt is mondta, a DK nem fogadja el a diktatúra beszédmódját, gondolkodását, nem maszkírozza magát másmilyenre, mint amilyen.


De a DK listavezetőjének beszédében a legérdekesebb az a rész volt, ahol elsorolta az új kormány első napjának intézkedéseit, reggel 9 órától 21 óráig:

  • 9 óra: kirúgják Polt Péter, különleges ügyészi hivatalt állítanak fel, csatlakozik Magyarország az európai ügyészséghez
  • 10 órakor az orvosok, ápolók bérét másfélszeresére növelik, az MRI-k, CT-k számát megduplázzák
  • 11 órakor módosítják a választójogi törvény, hogy ne szavazhasson itt aki soha nem élt Magyarországon
  • 12 órakor új bérmegállapodás hoznak létre a szakszervezetekkel, a minimálbér a mindenkori létminimumra emelik
  • 13 órakor au ukrán nyugdíjas bizniszt szüntetik meg, kivizsgálják a csalásokat, és akik politikai vagy üzleti hasznot húztak ebből, azok ellen eljárás indul
  • 14 órakor nyugdíjkorrekció jön, nyugdíjgarancia, ha növekszik a gazdaság, növekedjenek a nyugdíjak. De helyreállítják a szolgálati nyugdíjasok státuszát és védelmét is, valamint infláció felett emelik a nyugdíjakat
  • 15 órakor zár alá veszik a fideszes oligarchák vagyonát, és kárpótlási alapot hoznak létre a meghurcoltak javára
  • 16 órakor ingyenessé és alapvető joggá teszik az internet-hozzáférést  
  • 17 órakor 18 éves korra emelik vissza a tankötelezettség határát, visszaállítják a 4 évfolyamos szakközépiskolákat, két tannyelvű iskolákat hoznak létre, bevezetik a digitális oktatást, és visszavágják az egyházi iskolák privilégiumait
  • 18 órakor felülvizsgálják a Vatikáni szerződést, visszavágják az egyházak kedvezményeit, és bizottságot állítanak fel a papi gyerekmolesztálási ügyeket kivizsgálására
  • 19 órakor a családi pótlékot harmadával, az egyedülálló szülők esteélben felével növelik, és valamennyi gyerek számára jut majd meleg étel
  • 20 órakor az áram gáz, fűtés ingyen járna majd egy minimális szintig, onnan kezdve pedig sávosan emelkedne, aki többet használ többet fizetne
  • 21 órakor pedig leállítják Paks 2 épitését

Gyurcsány egyébként a beszéde alatt számos kisebb viccet, képet, anekdotát mesélt el. Az egyik legkeményebb az volt, amikor feltehetően az Orbán Viktor teljesen lényegtelen cigány származásáról szóló álhírekre utalva, a volt miniszterelnök azt mondta, Orbánnak a vérében van a bűnözés.

De volt itt szó arról is, hogy a vejétől bűzlik a hal, a Tiborcz-ügyre utalva. Gyurcsány megkérte, hogy bővítsék ki a Fidesz programját a „Folytatjuk!”-ról arra, hogy nem folytatjuk. Szerinte a kormány családbarát politikája azt jelenti, hogy Orbánék családja gazdagodik, és elmesélt egy történetet, és egy elképzelt szituációt is Gyurcsány.

Az elsőben arról volt szó, hogy Szegeden járva egy fiatalember akart vele szelfizni, aki utána azt a poént sütötte el, hogy milyen márkájú telefont vett Orbán. Mire saját maga válaszolta meg a kérdést: „Hú, a vej!” márkájút.

Majd Gyurcsány egy családi ebédről szól képpel szemléltette Orbán bűnrészeségét, az Elios-ügyben. Feltette a kérdést, eltudja-e valaki képzelni, hogy mikor Tiborcz a családi ebédnél azt meséli, most vettünk egy villát 300 millió forintért, akkor Orbán, akinek csak pár százezer forintja van hivatalosan, nem kérdez vissza, hogy de miből? Gyurcsány ebből azt következtetést vonta le, Orbán vagy vak és süket, vagy ő is tolvaj veje ügyében. Természetesen Gyurcsány szerint az utóbbi az igaz.

Gyurcsány beszélt arról is, hogy nem tartják magukat hibátlanoknak, de „ezekhez a gazemberekhez” képest olyanok, mint a ma született bárányok. A volt miniszterelnök utalt arra is: nem lesz egy új kormány tagja, de azt kifejezetten elmondta, készek a koalíciós tárgyalásokra, és ha nekik kell majd kormányfőt ajánlani akkor mindent el fog követni ezért.

Végül a volt miniszterelnök arra kért mindenkit, menjen el szavazni április 8-án!

(Címlapkép: MTI Fotó: Máthé Zoltán)