Egy év leforgása alatt Románia a második miniszterelnökét fogyasztja el, miután hétfő este lemondott a tavaly júniusban hivatalba lépett Mihai Tudose. A sorozatos kormányválságot furcsa mód nem az erős ellenzék, és még csak nem is az elmúlt egy évben többször is utcára vonuló korrupcióellenes tüntetők idézik elő, hanem maga a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD). A legutóbbi, 2016 decemberében tartott választásokon a formáció 45 százalékos győzelmet aratott, és partnerével, a Călin Popescu-Tăriceanu által vezetett Liberálisok és Demokraták Szövetségével (ALDE) kényelmes többséget szerzett a törvényhozás két házában. Akkor mégis milyen féreg vájja a PSD-t?
Hogy egy látszólag stabil kormányerő hogyan képes egy esztendő alatt két saját kormányfőt is felélni, azt nem annyira a politikusok idiotizmusa és bénasága, mintsem több egymásra épülő hatalmi harc magyarázza.
Az egyik hatalmi harcot az adja, hogy mind Tudose, mind pedig a tavaly júniusban parlamenti bizalmatlansági szavazáson megbuktatott Sorin Grindeanu konfliktusba került saját pártjával, és annak vezetőjével, Liviu Dragneával. A kormány élére valójában Dragnea, a román politika egyik veterán macherje lett volna a természetes választás, de 2016 áprilisában 2 év felfüggesztett börtönre ítélték hivatali visszaélés miatt, ez pedig gátat szabott miniszterelnöki ambícióinak. A korrupciós vádak azóta sem ültek el, Dragnea ellen most is folyik egy büntetőeljárás uniós pénzek eltérítése, bűnszövetkezetben elkövetett bűncselekmények és hivatali visszaélés vádjával.
A problémát úgy tervezte áthidalni, hogy politikailag gyenge, befolyásolható figurákat ültetett a miniszterelnöki székbe, ám számítása sem Grindeanuval sem Tudosével nem jött be, mindkettő önállósodni próbált az ő kárára. Kedd délelőtt a PSD újabb ötlettel állt elő, ezúttal Viorica Dăncilă EP-képviselőt javasolják kormányfőnek. Dragnea ezúttal még kevesebbet akar kockáztatni, a politikusnő ugyanis a pártelnök saját birtokaként kezelt dél-romániai Teleorman megyéből származik, és két elődjéhez képest is kisebb az esélye, hogy önállósodási gondolatok fogalmazódnának meg a fejében.
A szocdemek javaslatára azonban az államfőnek is rá kell bólintania, az alkotmány szerint Klaus Iohannisnak kell a kormányfőt kineveznie, akinek kezét nem köti meg semmi, bárkit választhat. Mindenesetre a kiválasztott jelöltnek a parlamenti többség bizalmát is meg kell szereznie, többséggel pedig jelenleg csak a PSD büszkélkedhet.
A rendszerváltás utáni román politikatörténetben nem példa nélküli, hogy az államfő nem a többséggel rendelkező tábor jelöltjét kéri fel kormányalakításra, hanem saját embert, aki aztán megpróbálhat szétszaggatni frakciókat addig, míg többséget nem eszkábál maga mögé. Nem világos, hogyan fog a PSD-vel rivalizáló Iohannis eljárni, de az ellenzéki sajtó arra figyelmezteti, ne próbáljon akadékoskodni, mert nem kizárt, hogy Dragneáék kitervelték az egész válságot. Épp azt várják, hogy az államfő ne a szociáldemokraták jelöltjét nevezze ki, és ezzel ürügyet szolgáltasson a kormánypártok számára, hogy megindítsák a köztársasági elnök felfüggesztési eljárását.
Ha ezen a ponton valaki azt kérdezné, hogy mégis mi a franc van, akkor teljesen jogos értetlenségnek adna hangot.
A román politikából sosem hiányoztak a bizánci intrikák, ám az utóbbi időben a szokásosnál is átláthatatlanabbá váltak a különböző szereplők motivációi, sőt a nagyközönség előtt sok befolyásos szereplő nem is ismert.
Annyi biztos, hogy Dragnea szeretné elkerülni, hogy a bíróság másodszor is elmarasztalja, a priusza miatt ugyanis ez már biztosan letöltendő börtönbüntetést jelentene. Az elmúlt bő egy évben a PSD többször is megpróbálkozott a főnökének, és úgy általában a korrupt politikusoknak kedvező igazságügyi átalakításokat eszközölni, de az utcára vonuló fiatal, urbánus tízezrek ezt rendre meghiúsították. Klaus Iohannis is mindent megtett, hogy akadályozza a PSD-t, eltávolítása, vagy csak pár hetes felfüggesztése is hatalmas győzelem lenne a szocialistáknak. Az alkotmány szerint ugyanis az államfői jogköröket ideiglenesen a Szenátus elnöke venné át, aki nem más, mint a már említett koalíciós partner, Călin Popescu-Tăriceanu – pár hét alatt ő Schmidt Pált megszégyenítő készségességgel írna alá bármit, amit Dragnea az orra alá tesz.
De persze az is lehet, hogy mindezek a feltételezések tévesek, vagy az események más irányba fordulnak majd.
A probléma lényegét azonban nem itt kell keresni.
Azt tudjuk, hogy a PSD korrupt. Azt is tudjuk, hogy politikai ellenzéke, a 2019-es újraválasztására készülő Iohannist leszámítva, harmatgyenge. Amit azonban nem tudunk, hogy mégis akkor ki ellen küzdenek Dragneáék.
Mert valaki ellen mindenesetre küzdenek, egy ellenállás nélküli kormányzat ugyanis nem így néz ki, nem ilyen instabil – ezt itt Magyarországon nem kell magyarázni.
Liviu Dragnea pár hónappal ezelőtt bevezette a „párhuzamos állam” fogalmát, amely szerinte az államfő által kontrollált titkosszolgálatokból és a korrupcióellenes igazságügyi apparátusból áll. Egy megveszekedett, korrupt veterán szájából mindez persze szörnyen hiteltelenül hangzik, és nem nehéz az igazságszolgáltatás függetlensége elleni támadásként értelmezni.
Mindenesetre egyre több nemzetközi megfigyelő állapítja meg, és mi is írtunk már róla, hogy a titkosszolgálati-korrupcióellenes apparátus valóban nem olyan tiszta és makulátlan, mint ahogy azt sokan szeretik látni. Legutóbb a New Left Review tekintélyes baloldali folyóirat szentelt hosszú riportot az egész politikai osztályt sújtó korrupcióellenes tisztogatások farvizén felemelkedő mélyállamnak. Tamás Gáspár Miklós is többször írt már erről, 2016-ban így foglalta össze a helyzetet:
„Olyan sok országos és helyi vezető került bajba, hogy a parlamentáris és pártrendszer működése csikorogva leállt, az államot valójában a korrupcióellenes intézmények – a korrupcióellenes különleges főügyészség (DNA) és nyomozó hivatal (DIICOT) – irányítják a titkosszolgálatoktól (SRI, SIE stb.) kapott információk alapján, tehát ihletésükre és diszkrét vezetésük alatt.”
Erről a mélyállamról keveset tudnak Románia polgárai, és még ennél is kisebb befolyásuk van rá. Sejteni lehet, hogy a politikai eliten belül is megvannak a képviselői, de hogy mennyire egységes és céltudatos apparátusról van szó, arról nem tudunk igazán sokat. A dolog amúgy is úgy hangzik, mint egy összeesküvés-elmélet, ezért elégedjünk meg egy egyszerű hatásmechanizmus konstatálásával: Románia kormányzására ma sokkal erősebb befolyása van a titkosszolgálati-korrupcióellenes bürokráciának, mint az demokratikus körülmények között ideális lenne.
Ebből persze nem következik, hogy Dragneáék automatikusan a demokrácia, a választott kormányzás elveit próbálnák visszaállítani.
Valószínűleg inkább csak arról van szó, hogy a PSD az ellenőrzést próbálja visszaszerezni e bürokrácia fölött. (Itt érdemes megjegyezni, hogy a posztkommunista román titkosszolgálati építményt a PSD alapítóatyja, Ion Iliescu hozta létre, a kommunista apparátus átmentésével, de ez valahol a NATO- és EU-csatlakozás nyomán kicsúszott a párt kezei közül.)
A térség posztkommunista utódpártjai közül a PSD talán a legszerencsésebbnek számít, lengyel és magyar kollégáihoz képest mindenképp. 40 százalék alatti, rekordalacsony választási hajlandóság mellett a párt még mindig képes a szavazók közel felét magáénak tudni. Főként az ország szegényebb, vidéki lakossága körében népszerűek, nem annyira a valódi baloldali szakpolitikák miatt (ilyenek egyre ritkábban fordulnak elő), mint a klienshálózatokon keresztül juttatott előnyöknek köszönhetően. Egy évvel ezelőtt, kormányzásuk legelején azt írtam, nem kizárt, hogy a rendszerváltás veszteseiből álló biztos szavazóbázisára építve a PSD megpróbálkozik az orbáni illiberális modellel. Egy évvel később már jól látszik, hogy az ország hatalmi viszonyai és a geopolitikai beágyazottsága ezt nem teszik lehetővé számára.
A miniszterelnökök ilyen iramú elfogyasztása, a látványos kormányképtelenség, plusz további vezetőinek rács mögé küldése, a már így is elég nagy elitválságban lévő formáció elsorvadását vetítheti inkább előre. Egy velejéig korrupt, nacionalista, oligarchikus pártért igazán nem nagy kár.
