Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Kocsis Máté elhagyja a polgármesteri hivatalt

Ez a cikk több mint 6 éves.

Kocsis Máté 2009 óta Józsefváros, azaz Budapest nyolcadik kerületének  polgármestere. A jozsefvaros.hu-nak adott interjújából kiderült, hogy arra kapott felkérést a kormánypárttól, hogy induljon a 2018-as országgyűlési választásokon. Ez Kocsis szerint azonban nem „Józsefváros elhagyását jelenti, hanem azt, hogy amennyiben megválasztanak, akkor Józsefváros – és Ferencváros egy részének – országgyűlési képviselője leszek.”

Elhagyás vagy sem, az biztos, hogy Kocsis maradandó nyomot hagyott a kerületen. Nemcsak ő volt az első Budapesten, aki rendeletben tiltotta a közterületen való életvitelszerű tartózkodást, hanem az ő idejében zajlott le a  Magdolna Negyed Program harmadik szakasza is, melynek eredménye az eredeti szociális városrehabilitáció célkitűzéseivel szemben  a helyi lakosok módszeres kiszorítása lett a negyedből. Most ugyanez a folyamat indulhat el az Orczy Negyed Programmal is, amire a következő években 5-6 milliárd forintot fog a kerület költeni.

Kocsis szegényellenes politikája mindvégig a közrend és a köztisztaság nevében zajlott, ami még olyan apró részletekben is jelentkezett, mint hogy minden parkot körbekeríttetett kerítéssel. A köztisztaságról ebben az interjúban is hosszan beszélt, szerinte az a probléma, hogy a helyiek nem tartják eléggé tiszteletben:

„Tény, hogy jóval nagyobb energiát kell fordítanunk a köztisztasági állapotokra. Az ügyben tettünk lépéseket, többek közt helyi jogszabály megalkotásával, a városüzemeltetési cég megerősítésével. Mégis az látszik, hogy az elmúlt években a helyzet romlott. Az egyik ok az, hogy a munkaerőhiány miatt nem tudjuk a megfelelő közterületi takarítói létszámot feltölteni, a másik pedig az, hogy az itt élők kis része folyamatosan az utcára hordja a szemetét.”

Volt még sok szép pillanata Kocsis polgármesterségének, mint amikor arról rendelkezett, hogy 14 éven felüliek ne használhassák a játszótereket, és ha mégis, akkor 50 ezer és 200 ezer forint közti bírságra büntethessék őket (majd ezt a rendeletet a felháborodás következtében gyorsan vissza is vonta), vagy amikor egy józsefvárosi közgyűlésen azzal reagált A Város Mindenkié egyik női aktivistájának neki feltett kérdésére, hogy „A világ bonyolultabb annál, hogy kedves, fiatal hölgyek intézzék a dolgokat”.

De a legsúlyosabb minden bizonnyal lakáspolitikája volt. A kerület korábbi lakosságának egy jelentős része a rehabilitáció következtében kiszorult Józsefvárosból, a „nyócker” imidzsváltozása pedig a Kocsis által preferált társadalmi osztályból származókat vonzotta be a környékre. A HVG-n megjelent 2015-ös cikkben az AVM így fogalmazott: „A városvezetés szándéka egyértelműen a szegényebb lakosság kiszorítása és megrendszabályozása. A kerület arculatváltása és felújítása egy újonnan bevonzandó, módosabb lakosságnak szól.”

Kocsis Máté pedig erre a legbüszkébb: „Arra, hogy a Nyóckerből Józsefvárost csinálunk.”

Nos, nem biztos, hogy minden józsefvárosinak fájni fog a szíve Kocsis távozásakor.