Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Lehet-e ma valaki kommunista?

A magyar kormány önkényuralmi húzásaira az ellenzék és a sajtó általános reakciója a „komcsizás”. Eszmetörténetileg érzékeny baloldaliak ilyenkor meg szokták jegyezni, hogy ez némiképp pontatlan, hiszen a kormány a szó semmilyen értelmében nem „kommunista”, az valami egész mást jelent. De pontosan mit? Kire használhatnánk joggal a „kommunista” kifejezést, egyáltalán, mi az a kommunizmus?

Ha a szöveg ismerős, az nem véletlen! A Kritikai Alapozó sorozat  a kettosmerce.blog-hu-n indult, és most – újak közlése mellett – a merce.hu-n is megjelentetjük őket, enyhén szerkesztett formában!

A történeti kommunizmus

A kommunizmus egy 19. századi radikális baloldali mozgalomként kezdi olyan meghatározó vezetőkkel, mint Auguste Blanqui vagy Karl Marx. Az első világháború végén az európai szocialisták és szociáldemokraták teljesítményével elégedetlen radikális baloldaliak kezdik magukat és pártjaikat „kommunistának” hívni. A két háború közt a Szovjetunió hivatalosan kommunista vezetés alatt kezd futni. A második világháború alatt a kommunisták meghatározó szerepet töltöttek be az európai antifasiszta ellenállásban, majd hatalomra kerültek Kelet-Európa és Kelet-Ázsia számos országában, ahol sokszor igen erőszakos autoriter rendszereket építettek ki. Ezek a 20. század végén Európában megbuknak, míg örököseik Ázsiában és néhány más helyen ma is hatalmon vannak.

„Komcsizás” közben a legtöbben erre a történeti kommunizmusra utalnak, arra, hogy a kormány intézkedései a múlt század autoriter rendszereit idézik. Ez részben igaz, de ezzel az erővel fasisztázhatnának is, ahhoz legalább a hatalmon lévő nacionalista jobboldalnak van is valami köze.

Viszont ha rá akarunk jönni, hogy mi is voltaképpen a kommunizmus, és lehet-e ma valaki kommunista, nem elég, ha csak azt vesszük figyelembe, hogy a magukat „kommunistának” nevező politikai szereplők mit csináltak. Mikor ugyanis politikai meggyőződést választunk, elsősorban társadalmi-politikai alapelvek mellett kötelezzük el magunkat; az egyes történelmi és politikai figurákhoz annyiban vagyunk lojálisak, amennyiben ezekhez az elvekhez tartják magukat. Melyek tehát a kommunizmus alapelvei, mi a kommunista program?

Egyenlőség, szolidaritás, demokrácia - baloldali értékek, amelyekről azonban a baloldali liberálisoktól az anarchistákig, az ökomarxistáktól a szocialistákig mindenki mást gondol, és mindenki teljes meggyőződéssel hirdeti a maga igazát.

A Kritikai alapozó sorozatot azért indítottuk el, hogy túllépjünk azon a vitakultúrán, amely abból áll, hogy jelszavakat és könyvcímeket dobálunk egymásra a másik, vagy akár a saját álláspontunk gondos megértése és mérlegelése helyett. Ahelyett, hogy végső ítéletet mondanának bizonyos kulcskérdésekben – a társadalmi egyenlőtlenségektől a feminizmusig –, a sorozat cikkei körüljárják a különféle baloldali álláspontok érveit és előfeltevéseit, és kiindulópontokat adnak a további gondolkodáshoz.

Hogy a világot megváltoztatni kell és nem értelmezni? Hogy nem okoskodni kell, hanem cselekedni? Ez igaz. Csakhogy biztosan kudarcra vagyunk ítélve, ha eközben nem igyekszünk megérteni a társadalmi valóságot, amellyel szemben állunk, és az értékeket, amelyek felé törekszünk.

A kommunista program

A kommunizmus programja egy radikális baloldali, antikapitalista program. Középpontjában az a megfontolás áll, hogy életünk minden aspektusát a kapitalizmus rendszere uralja. Dolgozunk és fogyasztunk, hogy profitot termelünk mások – a cégtulajdonosok, a tőkések – számára, ha kikerülünk a munkából, a társadalom peremére szorulunk, nem juthatunk ruhához, ételhez. A kapitalizmus elválaszt minket az értelmes élettevékenységtől, kizsákmányol és elidegenít egymástól és önmagunktól, alkatrésszé silányít a kapitalista gazdaság motorjában.

A kapitalizmus életeket nyomorít meg, háborúkat indít, szétrombolja a környezetet, semmi egyébért, csak hogy a tőkefelhalmozás zavartalanul folyhasson tovább. Ezt a rendszert az egész emberiség jövője érdekében meg kell állítani.

Itt a legismertebb és legnagyobb hatású kommunizmusfogalomra támaszkodom, amely Marxtól származik, de tartsuk észben, hogy nem ez az egyetlen lehetséges kommunizmusfelfogás. A kommunizmus eszméjéről szóló kortárs gondolatokhoz lásd: Costas Douzinas és Slavoj Žižek (szerk.) The Idea of Communism. Verso, 2010.

A kommunista program szerint ehhez arra van szükség, hogy a termelés célja ne a végeérhetetlen profitnövelés, hanem valóságos emberi igények kielégítése legyen. Ehhez az kell, hogy a termelés eszközeit – technológia, nyersanyagok stb. – ne egy szűk tőkés elit birtokolja, hanem a társadalom egésze. Nem az állam, hiszen az állam a kapitalista termelési mód szerves része, az uralkodó osztályok politikai érdekérvényesítsének eszköze, és semmivel sem vagyunk előrébb, ha mostantól nem a tőkéseknek, hanem az államnak termelünk profitot.

A kommunista program célja, hogy a termelés eszközeit maguk a termelők vegyék birtokukba, akik így saját maguk és nem egy idegen gazdasági elit – legyen az az állam vagy a tőkések – számára termelhetnek.

Ez lehetővé teszi, hogy a társadalom tagjai szabadon dolgozzanak egymásért és saját képességeik kiteljesítéséért anélkül, hogy javak és vagyon felhalmozására törekednének. Egy ilyen társadalomban nem lenne se pénz, se bérmunka, se árucsere, de legfőképp megszűnne a magántulajdon és az állam intézménye.

Jó ötlet-e a kommunizmus?

A kommunizmus programja egy kétségtelenül nagyszabású program, melyet sokan alaptalan utópiaként hajítanak félre (jóllehet, a liberalizmus társadalomideálja a teljes esélyegyenlőségről és az igazságosság elveinek maradéktalan megvalósulásáról például semmivel sem kevésbé grandiózus). A kommunista program feladata azonban nem elsősorban az, hogy egy majdani földi paradicsom társadalmi tervrajzát nyújtsa, hanem hogy kijelölje a kapitalizmus, a kizsákmányolás és elnyomás elleni mozgalmak irányát. A fő kérdés tehát az: jó-e az az irány, amelyet a kommunizmus programja kijelöl?

Kipróbálták, nem működött

A történeti kommunizmus „kipróbálta” a kommunista eszmét és elbukott; a kommunista program tehát érvénytelen – ez nagyjából olyan, mint azt mondani, hogy a kereszteshadjáratok kipróbálták a kereszténységet. Nyilván a megvalósult gyakorlat nem teljesen független a mögötte álló eszmétől, de azért a muszlimok öldöklése mégsem a keresztényi elvek leghívebb megnyilvánulási formája. Amellett, bármit is próbált ki a történeti kommunizmus, az nem a kommunizmus elveinek működtetése volt, a 20-as évek forradalmi szovjet kísérlete után már semmiképpen; ehhez minimum az állam és a magántulajdon eltörlésére kellett volna kísérletet tenni, ez azonban sehol nem történt meg. Ettől még sok baj lehet a kommunista eszmével, de az, hogy a múltban már kipróbálták és nem működött, biztosan nem igaz.

A kommunizmus nem realisztikus

„Az állam és a magántulajdon olyan intézmények, amelyeket ma a társadalmi élet megváltoztathatatlan elemének tekintünk; a kommunista program, ha az eltörlésüket kívánja, úgy tűnik, lehetetlent kíván.” De történelem már tanúja volt számos „lehetetlen” változásnak. Vajon Mátyás király mennyire találta volna „realisztikusnak” az internet elképzelését? Az állam és a magántulajdon nem léteztek mindig az emberi történelem folyamán és semmi okunk azt gondolni, hogy a megfelelő körülmények közt ne szűnhetnének meg létezni. E körülmények létrehozása a kapitalizmus jelen állapotában persze radikális változásokat igényel, és ennek mikéntje nagy kérdés – ugyanúgy, mint az, hogy hogyan állíthatjuk meg a globális felmelegedést vagy számolhatjuk fel a világszegénységet. Ha ezekben a grandiózus projektekben hihetünk, a kommunizmusban miért nem?

Ellentétes az emberi természettel

„Az emberek nem lennének képesek kommunista társadalomban élni, nem olyan a természetük” – Azok az együttélési formák, amelyeket a kommunizmus megkíván, tényleg nagyon idegenek attól, ahogy ma a kapitalista társadalmakban élünk. De ez az emberi természetnek, vagy a kapitalizmus természetének tudható be? Az emberek évezredekig éltek nem kapitalista társadalmakban, vadászó-gyűjtögető törzsekben, az ókori Egyiptomban, az athéni demokráciában, szerzetes rendekben. Ha mindez összefért az emberi természettel, mért pont a kommunista program lenne kivétel?

A kommunizmus nem elég radikális

Rátérve a komoly ellenvetésekre: tegyük fel, hogy a kommunizmus megoldaná a jelenkor számos problémáját, mint a kizsákmányolás és az elidegenedés. Mi a helyzet az elnyomás más formáival, mint az etnikai és faji kisebbségek elnyomása, a nemek közti egyenlőtlenség? Vajon ezek megszűnnének a kommunizmusban? Vajon a kapitalizmus eltörlésével megszűnne a patriarchátus is, figyelembe véve, hogy az létezett már a prekapitalista társadalmakban is?

És ha nem gondoljuk, hogy minden fajta elnyomás, uralom és egyenlőtlenség forrása a kapitalizmus, akkor

akár azt is felvethetjük, hogy a kommunizmus az elnyomás új, eddig ismeretlen formáinak adna teret, ahogy a kapitalista polgári társadalmak eltörölték a rendi kiváltságokat, de létrehozták a tőkés kizsákmányolás társadalmait.

A kérdés tehát az: vajon a kommunista program elégséges-e, vagy kiegészítésre, esetleg alapvető módosításra szorul, hogy valóban utat mutasson az emberiség emancipációja felé, és ne csak részmegoldásokkal szolgáljon.

Akarnánk-e kommunista társadalomban élni?

A kommunista program, mint az antikapitalista felszabadító törekvések egy lehetséges vezérelve, kétségtelenül helyeslendő célokért küzd. Csakhogy a kapitalista kizsákmányolás felszámolása önmagában semmiféle értékkel nem bír: a kapitalizmust úgy is felszámolhatnánk, ha az emberiséget visszalöknénk a középkorba, de ezzel nem javítanánk az emberiség állapotán. De mi a helyzet a kommunista programmal? Nincs-e valami alapvetően immorális vagy igazságtalan a kommunista program alapelveiben, amelyek épp úgy érvénytelenítik azt, mint az antikapitalizmus konzervatív, reakciós formái?

A kommunizmus alapelvei az együttműködésről, a szolidaritásról szólnak, arról, hogy a társadalomnak szabad egyének társulásaként kell működnie, melyben kinek-kinek lehetősége van képességei kibontására, miközben szükségeit fedezi az össztársadalmi termelés. De mi a helyzet azokkal, akik nem képesek a tevékeny társadalmi együttműködésben kibontani képességeiket? Vagy akik számára nem képességeik kibontása jelenti az értékes életet, hanem személyes kapcsolataik ápolása, a magányos elmélkedés, vagy a spiritualitás? Nekik vajon lenne helyük egy kommunista társadalomban? És ha nem, úgy nem veszítenénk el valami pótolhatatlanul értékeset a kapitalizmus elleni harc során? A válasz nem könnyű, de a kérdés komoly.

Lehet ma valaki kommunista?

Korábban azt mondtam, a kommunizmus megítéléséhez nem elég, ha csak a történeti kommunizmust vesszük szemügyre. Nem elég, de kétségtelenül nem is kerülhető ki. Még ha a kommunista program radikális antikapitalizmusa szimpatikus is a számunkra, azt akkor sem kezelhetjük a történelmi valóságtól független absztrakcióként. A történeti kommunizmus az elnyomás és a zsarnokság olyan bélyegét ütötte a 20. századi történelem egy jelentős darabjára, amelyet posztszocialista társadalmaink a mai napig magukon érzik.

Bármilyen hűtlen is volt a történeti kommunizmus a kommunista eszméhez, nem tehetjük azt zárójelbe; a kommunizmussal ennek a véres történetnek az összefüggésein belül kell számot vetnünk.

De forduljunk ismét a vallás példájához. A kereszténység története is véres, elnyomással teli történet. Az inkvizítorok, keresztes lovagok, hadviselő pápák közt nyilván volt, aki a keresztény eszmét csupán eszközként használta céljai eléréséhez, de biztosan akadtak olyanok is, akik meggyőződéssel hitték, hogy embertelen tetteikkel híven szolgálják ezt az eszmét. Vajon ma elkötelezheti-e magát valaki a kereszténység mellett anélkül, hogy bűnrészessé válna az intézményes vallás történeti bűneiben? Ha igen, akkor talán a kommunizmus is szolgálhat még útmutatóul a kapitalista elnyomás alóli felszabaduláshoz. Ha nem, akkor talán a kommunizmus eszméje is végérvényesen beszennyeződött, nekünk pedig a felszabadulás új útjait kell megtalálnunk.

Ezt honnan szedtük?

Paresh Chattopadhyay: Towards a Society of Free and Associated Individuals: Communism. In Alfredo Saad-Filho (szerk.) Anti-Capitalism: A Marxist Introduction. Pluto Press, 2003.

Karl Marx, A gothai program kritikája. Kossuth Könyvkiadó, 1977.

Karl Marx, Gazdasági-filozófiai kéziratok 1844-ből. Kossuth Könyvkiadó, 1977.

Mit olvassak még?

Magyar Jenő: A kommunista kiáltvány néhány tanulsága a XXI. századra

Karl Marx, Friedrich Engels: A kommunista párt kiáltványa.

Olvass tovább!