A rendszertől büdösödik a börtön

„Ne csak őrizd, gyűlöld is!” A legenda szerint ez lett volna kiírva az ötvenes évek smasszereinek a börtönökben. A lenini elképzelések értelmében a bűnözésnek a szocializmus szép új világában el kellett volna tűnnie, csakhogy ez nem történt meg, amiről „természetesen” a bűnözők tehettek, akik így rendszerellenesnek is számítottak, a büntetés-végrehajtás pedig pártmegbízatásnak.

Az 1990-es rendszerváltás után professzionalizálódott a börtönügy. A fülkeforradalom azonban ezt a területet sem kíméli, illiberális fordulat történik itt is: a mind több, egyre hosszabb időre elítélt fogvatartott jogait megnyirbálják, és izolálják őket a külvilágtól. Mindez nem csak nekik, de a társadalomnak is fájni fog.

Nem ismer valaki egy országot, amíg nem látta belülről annak börtöneit. Egy országot nem arról kell megítélni, hogy miképpen bánik a legmagasabb rendű polgáraival, hanem hogy miképpen bánik a legalacsonyabb sorban lévőkkel

– írta Nelson Mandela volt dél-afrikai elnök és szabadságharcos, aki maga is “rácsok mögött ismerkedett intenzíven az országával” 1962 és 1990 között. De ez a fontos felismerés nem csak az ő kiváltsága volt. A XIX. század óta köztudomású, hogy börtönök állapota olyan, mint a társadalomé, a börtönkörülmények és -rezsimek pedig leginkább az állam, illetve az állampolgárok viszonyáról mondanak sokat. A Magyarországon véghez vitt illiberális fordulat tehát szükségszerűen együtt jár a börtönviszonyok karakteres átalakításával.

Hajtűkanyar börtönfronton

Ezzel együtt 2010 és 2016 között ellentétes folyamatok formálták a hazai börtönvilágot. Az uniós előírások átültetése, a „reintegrációs őrizet” bevezetése, a strasbourgi bíróság iránymutató ítélete a börtönzsúfoltságról vagy az, hogy a bíróságok egyre kevésbé fogadják el automatikusan az ügyészség előzetes letartóztatási indítványait, mind az eljárás alá vont állampolgár érdekeit szolgálták. Igaz, a büntetőpolitikai fordulat már korábban elkezdődött, az mégis csak idén vált világossá, hogy megtörik egy több évtizedes trend, amely lépésről lépésre humanizálta az intézeti viszonyokat, és bővítette a fogvatartottak jogainak garanciáit. Számos jel mutat arra, hogy visszakanyarodunk ahhoz a korábbi gyakorlathoz, amely a lehető leginkább izolálná az elítélteket a külvilágtól.

Ebben a szerepfelfogásban a börtön nem csupán a bíróság által kirótt büntetéseket hajtja végre, hanem az államnak valamiféle homályos és általános megvetését is közvetíti az elítélt felé. A nevelő, társadalmi visszailleszkedést segítő, a visszaesést megelőző funkciók helyett egyre erőteljesebbé válnak a büntető, fegyelmező, izoláló funkciók. Ez utóbbiak természetesen a börtön jogintézményénél mindig is hangsúlyosok voltak, és azok is lesznek.

Megéri embernek tekinteni a rabokat

A modern demokratikus jogállamban viszont az „alapfunkciók” kiegészültek másokkal, hiszen a szakma és a politika is felismerte, az elítéltek nagy többsége mégiscsak szabadul valamikor, velük is kellene valamit kezdeni, mert nem okos dolog reményvesztett, elvadult, frusztrált embereket „kitermelni” a börtönöknek. A humánus büntetés-végrehajtás tehát társadalmi értelemben is kifizetődő. Az Egyesült Államokban hazánkhoz képest lakosságarányosan mintegy négyszer több embert tartanak fogva, ráadásul a nyugati világban a leginkább méltatlan körülmények között, és 77%-os az öt éven belüli bűnismétlők aránya. Norvégiában viszont, ahol jóval kevesebb embert tartanak fogva és jóval komfortosabb körülmények között, mint nálunk és az USA-ban, csak minden ötödik egykori elítélt kerül vissza a börtönbe.

Leegyszerűsítve a dolgokat, míg korábban a magyar börtönügy szerepmodellje inkább a nyugat-európai büntetés-végrehajtás volt, most már az amerikai büntetésipar számít etalonnak.

Tudnivaló  a Csárdáskirálynőből is, hogy „új műsorhoz új férfi kell”. Anélkül, hogy a büntetés-végrehajtás vezetésében bekövetkezett személyi változásokra kitérnénk (megtette azt az Index), az eredetileg rendőri vezető Tóth Tamás országos főkapitánnyá történő kinevezése megágyazott a fordulatnak. A „régi, akadékoskodó, szakmázgató smasszergárdát” margóra szorították. Aki nem parírozott, többnyire rendőrségről jött vezetőkre cserélték le, akik hajlamosak inkább „üldözendő bűnözőnek”, mintsem „megőrzésre átvett elítéltnek” tekinteni a fogvatartottat.

Négy hangos botrány történt az elmúlt hetekben a területen. Mind egy irányba mutatnak.

A civilek kizárása

A magyar börtönök két éve sem számítottak különösebben nyitott intézményeknek.  Karitatív szervezetek azonban segíthettek az elítélteknek, és a Magyar Helsinki Bizottság a helyszínen tájékozódhatott a körülményekről. Október óta már nem tehetik.

Igaz, a jogvédőkre egyébként is rájár a rúd. A hatóságok négy hónap alatt négyből négy megállapodást mondtak fel a Magyar Helsinki Bizottsággal. Ezek közül az egyik éppen a 18 éve tartó együttműködés volt a büntetés-végrehajtással. A civil jogvédők szisztematikusan dokumentálták az emberi jogok érvényesülését a zárt intézetekben, illetve a fogvatartási helyszíneken, valamint közvetlen, helyszíni kapcsolatot létesíthettek a rabokkal. A megállapodások egyaránt szolgálták a hatóságok, illetve a fogvatartottak érdekeit. A Helsinki Bizottság korrekt partnernek bizonyult, soha nem sértette meg a megállapodás szellemét vagy tartalmát. A felmondásnál nem is erre hivatkoztak.

Nehezebb és drágább telefonálás

Csak találgatni lehet, hogy a Büntetés-Végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) miért pont most szakított a Helsinki Bizottsággal. A kormány migráns-, civil- és Soros-ellenes gyűlöletkampányának felpörgése sok mindent megmagyaráz. De talán az is szerepet játszhatott ebben, hogy a Helsinki Bizottság kiperelte a börtöntelefonálásra vonatkozó adatokat az országos parancsnokságtól, és azok nem vetnek túl jó fényt a „szolgáltatásra.” Az irreálisan magas, 93 Ft-os percdíj, a méregdrága járulékos költségek és az új készülék feltételéül szabott 35 000 Ft-os letét mind megkeserítik a fogvatartottak életét, és sokakat elzárnak attól, hogy a családjukkal vagy ügyvédjükkel telefonon tartsák a kapcsolatot. Ez hatásában súlyos és indokolhatatlan alapjog-korlátozás, mert a fogvatartott anyagi helyzetétől teszi függővé, hogy képes-e élni a papíron biztosított lehetőséggel.

A plexiügy

Az országos vezetés a szabályok egyszerűsítésére törekszik, s nincs tekintettel a helyi viszonyokra. Egységesen szabályozzák például a biztonsági előírásokat. Egy dolgozó elítéltet ennek köszönhetően egyetlen munkanapon akár 6–8 alkalommal is átvizsgálhatnak, testüregvizsgálatnak vethetnek alá. A biztonság mindenek felett. Márpedig a tiltott tárgyak (elsősorban telefonok és drog) az utóbbi időben állítólag nagyobb számban fordulnak elő, mint korábban. Csakhogy a szigorítások nemcsak a szabálytalankodókat sújtják, hanem kivétel nélkül mindenkit. Az ország összes börtönében minden elítéltnek megtiltották a látogatóival történő testi érintkezést. Házastársak nem foghatják meg egymás kezét, a gyereknek nem lehet puszit adni, ölelés szóba sem jöhet. Az elítéltet plexilap választja el családjától, amelyen át még hallhatóan beszélni is nehéz. Síró gyerekek és felháborodott elítéltek képtelenek mit kezdeni a helyzettel. Többen inkább nem is fogadnak látogatót.

A korszerű büntetés-végrehajtás egyénre szabott, a fogvatartott speciális helyzetére tekintettel vevő szabályokat alkalmaz. Nemcsak a rab érdekeit nézve, hanem a motiválásukat (büntetés-jutalmazás) is szem előtt tartva. Az intézetek számára ez fontos eszköz, amire most már nincsen mód. Az egyik rab, legyen bár a leginkább szabálykövető, éppúgy csak plexin keresztül érintkezhet látogatójával, mint renitens társa.

Nem lesz több csomag

Ugyancsak a kapcsolattartást nehezíti az is, hogy egy készülő törvénymódosítás szerint nem lesz többet lehetőség élelmiszert, ruhát, cigarettát, tisztálkodási szert és gyógyszert csomagban beküldeni a börtönbe. Az csak a börtönboltban szerezhető majd be, már amennyiben lesz raktáron. A fogvatartott és családja évszázados jogának elvételét ugyan lehet biztonsági szempontokkal indokolni, de valójában az intézeteknek megvan a technikai felkészültségük a csomagok ellenőrzéséhez. Sokak számára viszont a csomag fontos, nagy távolság esetén akár az egyetlen kapcsolatot jelentheti a családdal.

(A címlapkép illusztráció)

Rezsimváltás a börtönökben

A Magyar Helsinki Bizottság 2017. november 28-án 18 órakor kezdődő estjén ezekről a jogkorlátozó és ésszerűtlen változásokról beszélnek majd civil jogvédők és fogvatartottak rokonai. Változás: a rendezvény technikai okok miatt a Toldi Mozi helyett a Blinken OSA Archívumban lesz az Arany János u. 32. alatt.

Olvass tovább!