Fél évvel a választások előtt nincs értelme kívülről előjönni új tervvel az összefogásra

Gulyás Márton és a Közös Ország Mozgalom bejelentette, hogy pénzgyűjtő kampányt indítanak egy olyan közvélemény-kutatásra, amely megmutathatja, ki lehet a legesélyesebb ellenzéki jelölt az egyes egyéni választókerületekben. Ehhez petíciót is indítottak, amelyben az állampolgárok arra kérik a pártokat, legyen minden körzetben egy ellenzéki jelölt. A tervvel sok baj van.

Fél évvel a választások előtt, ha egyébként még jó ötlet is lenne ez, már túl késő. Mire összejön a pénz (ha összejön, hiszen még ha csak a legfontosabb 30 körzetről beszélünk, az is 60 millió  forintba kerülne, Gulyásék számítása szerint), lefut a kutatás, ott fogunk állni, hogy három hónap van hátra. Pedig nemhogy három hónap, de még a mostani 6 is kevés egy jó kampányra.

De az is kérdés, kiket és mit mér a közvélemény-kutatás. Méri-e például a Jobbikot? Ha nem, akkor miért nem? Méri-e a jelöltek elutasítottságát? Mert ha nem, akkor simán nyerhet egy jelölt 10%-os támogatottsággal, miközben 20 százaléknál több sosem szavazna rá.

De ennél is fontosabb kérdés, hogy tényleg a támogatottság az egyetlen szempont egy jelöltnél? Ha a korrupcióval vádolt Hunvald Györgyöt az MSZP jelölné most a VI. kerületben, ő biztosan nyerné a versenyt, bárki mással szemben, hiszen van egy erős rajongói tábora a kerületben, akik hisznek az ártatlanságában.

De egy ilyen egyszeri mérés kizárja a versenyt is a jelöltek között, mert nincs mihez viszonyítani. Egy huszonéves, mondjuk LMP-s jelölt hiába hozott 5 %-ot helyben, az MSZP 20 éve beágyazott jelöltjével szemben az elmúlt fél évben, mert megdolgozta a választókerületet, ez nem fog látszani egy ilyen mérésen. Azt idősorban kéne mérni.

Másik írásunk a témában itt olvasható.

De nem látszik a kampányképesség sem. Igazából egy ilyen mérés a jelen állapotban leginkább a pártok támogatottságát, esetleg egy-egy, helyben nagyon erősen beágyazott jelöltet mér.

Meg úgy egyáltalán, mi kényszerítené rá a pártokat, hogy egy ilyen kutatás figyelembe vegyenek? És miért is kéne figyelembe venniük? Az, ha mondjuk 100 ezren aláírják a petíciót arról, hogy vegyék ezt figyelembe, egyszerűen nem érv a Momentum és az LMP számára, hiszen ha külön indulnak, valószínűleg a szavazóik pont nem ebből a 100 ezer emberből kerülnek ki.

Nyomásgyakorlásnak persze jó lehet egy ilyen petíció, a probléma csupán az, hogy a külső nyomás nem megoldás a pártok esetében. Ilyen külső nyomásra összezárnak, bekapcsolódnak a reflexek, előjönnek a régi sérelmek, például pont a 2014-es választás kapcsán. Itt a tagságot kéne megdolgozni, és a pártok vezetőinek kéne érthető és kivitelezhető tervet lerakni arra, miért éri ez meg nekik. Egyébként pedig ez a külső nyomás már most is létezik, petíció nélkül is.

Persze egy ilyen elképzelésnek lett volna értelme mondjuk 2 éve, bár akkor is valószínűleg az előválasztás lett volna a jobb ötlet, nem egy közvélemény-kutatás. De az a hajó már rég elment.

Viszont ez most csak annak a folyamatnak a további erősítése, amiről Róna Dániel elemző írt legutóbb blogján, hogy az összefogásról szóló diskurzus uralja az ellenzékről kialakított képet.

Az ellenzéki pártoknak és az ellenzéknek ezért nincsenek ügyei, mert a médiában lényegében csak az összefogással kapcsolatos híreket érzékeljük velük kapcsolatban. Így nem tudnak a választók mihez kapcsolódni, az a kép pedig, ami az összefogás kapcsán kirajzolódik, hitelteleníti és gyengíti ezeket a pártokat.

Erre biztos, hogy nem jó megoldás az, hogy bedobunk még egy kört, egy újabb módszert az összefogás diskurzusba. Főleg nem akkor, amikor tényleg formálódik az MSZP, a DK és az Együtt-Párbeszéd között valami megállapodás. És oké, az LMP és a Momentum ebben nincsen benne, de hát ezeknek a pártoknak döntésük is van arról, amit saját pártagságuk hozott meg, hogy nem is kívánnak részt venni egy ilyen megegyezésben.

Nem lehet, hogy az értelmiség, az aktivisták feladata nem az, hogy kívülről meghatározzák a pártok egymáshoz való viszonyát? Hogy rájuk kényszerítsenek valamit, akkor is, ha ők azt nem akarják?

Vagy ha mégis azt gondoljuk, hogy ez egy feladat a magyar értelmiség és aktivisták számára, nem lehet, hogy ezt nem egy olyan módszerrel kell véghez vinni, ahol a pártok kész helyzet elé vannak állítva? Nem lehet, hogy egy ilyen bejelentést a konszenzusnak kéne megelőzni, tárgyalásoknak, a pártok képviselői és a tagság puhításának?

Az biztos, hogy a jó szándék nem elvitatható a Közös Ország Mozgalom terve kapcsán, de lehet, most inkább másfelé kéne az energiáinkat csoportosítani, ha valóban az a céljuk, hogy az igazságosság irányába történő változásnak legyünk a szemtanúi 2018-ban.

Olvass tovább!