Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A lőtér az új stadion (csak sokkal rosszabb)

Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.
Ez a cikk több mint 3 éves.

Épp azon a héten hallottam először a kormány lőtérépítési programjáról, amikor két olyan családdal is beszéltem, akiket az elmúlt évben lakoltattak ki az önkormányzati lakásukból, mert nem bírták fizetni a lakbér és rezsi terheket. Bárcsak lenne olyan hét, amikor nem értesülök ilyenről. De persze a kormány nem a lakhatásra szán 27 milliárd forintot, hanem az erőszak kultúrájának építésére.

gyali_loter.jpg

Fotó: A gyáli lőtér / MTI

Első gondolatom Dino Buzzatti Hajtóvadászat öregekre című novellája volt:

„Olyan idők jártak, amikor a negyvenen felüli férfi kétszer is meggondolta, mielőtt éjnek évadján kimerészkedett az utcára. Negyvenen felül öregnek számított mindenki. Az új generáció pedig utálta, megvetette az öregeket. Kegyetlen, sötét harag bujtogatott: unokát a nagyapa, fiút az apa ellen. Mi több, afféle klubok alakultak, társaságok, közösségek, melyeket az öregek iránti vak gyűlölet tartott össze; mintha azok volnának felelősek az elégedetlenségükért, búskomorságukért, kiábrándultságukért, boldogtalanságukért – mind e nyűgökért, melyek olyannyira jellemzőek az ifjúságra, mióta csak világ a világ. Éjszakánként aztán nekivadultak a bandák, főleg a külvárosokban; öregeket vettek űzőbe. Ha sikerült nyakon csípniök egyet, rávetették magukat, ütötték-verték, lemeztelenítették, megkorbácsolták, bemázolták festékkel, majd úgy hagyták, egy fához vagy lámpaoszlophoz kötözve. A kegyetlen szertartás őrjöngésében nemegyszer még tovább is mentek; a reggeli járókelők ilyenkor megcsonkított holttesteket találtak itt is, ott is az utcán.”

Miért kellene csak simán feleslegesen elkölteni milliárdokat (például stadionra vagy polgármesteri hivatalok előtti térkövezésre vagy bicikliútra lerakott díszburkolatra), amikor úgy is elkölthetjük feleslegesen, hogy közben még az erőszak kultúráját is építhetjük?

Orbán Viktor még a nyáron jelentette ki egy dunaújvárosi audiencián, hogy a kormány rövid távú (!) célul tűzte ki magának, hogy mind a 175 magyarországi járásban legyen lőtér (plusz vívóterem és lovas központ). Állami lőtér, ahol bárki kedvére tökéletesítheti lövőtudományát. Erre a következő három évben 27 milliárd forintnyi közpénzt fognak elkölteni, amiből a tervek szerint 197 lőtérnek kell kijönnie. A miniszterelnök sportos nemzetünk túlsúlyával és betegességével indokolta mindezt, bár ezek alapján nekem nem világos, hogy akkor 50 méteres medencéjű uszodákat miért csak a megyei jogú városokba ígért ugyanekkor, hiszen az úszás szinte biztosan legalább annyira átmozgatja a testünket, mint az M16-os gépkarabély.

Simicskó István honvédelmi miniszter nem sokkal később el is oszlatta a rejtélyt: a lőterek nemcsak a nemzet egészségmegőrzését fogják szolgálni, hanem egyben a Magyar Honvédség társadalom felé történő nyitását is. Ez alatt a nyitás alatt a miniszter nyilatkozata alapján egész pontosan azt kell érteni, hogy legyen jó sok önkéntes tartalékos katona, lehetőleg fiatalok, akik az állam által megteremtett biztonságos körülmények között megszerezhetik a büszke tartalékos honvédő léthez szükséges lőkészséget.

27 milliárd forint felesleges elköltése önmagában is dühítő volna, pláne akkor, amikor tudjuk, hogy a szegénység enyhítésének egyik legjobb eszközének bizonyuló családi pótlékra összesen 0,3 milliárdot költenek majd 2017-ben; 19 milliárdból átlagosan 26,5%-kal tudták 2016-ban emelni 100000 egészségügyi dolgozó bérét (persze ehhez is kínkeserves küzdelem kellett és messze nem érint minden dolgozót az emelés); a hajléktalanellátásra 8 milliárdot szánt a kormány a 2017-es költségvetésben, a valódi lakhatási megoldást jelentő szociális bérlakások építésére pedig 0 milliárdot. 

De a nemzeti lőtérépítési programban messze nem a közpénzek hülyeségre költése a legijesztőbb. Hanem az, hogy a közös vagyonunkat az erőszak eszközeinek és kultúrájának terjesztésére fordítják. Abban az országban, ahol hetente minimum egy nő válik családon belüli erőszak áldozatává; ahol alkalmanként paramilitáris alakulatok tartanak rettegésben egész településeket a rendőrség gondos biztosítása mellett; ahol sok vidéki településen a túlbuzgó, önjelölt polgárőrök fáradhatatlanul üldözik a családjuk túlélését biztosító tüzelőt a hatályos törvények szerint jogszerűtlenül begyűjtő nőket, férfiakat, gyerekeket – közülük is előszeretettel a romákat. Több mint ijesztő belegondolni abba, hogy mi lesz annak a következménye, ha Európa egyik legszexistább, leginkább patriarchális berendezkedésű országában közpénzből adunk fegyvert boldog-boldogtalan kezébe.

Elrettentő előzetesként elég megnéznünk, hogy a fegyverkultúrában verhetetlen USA-ban évről évre hány ártatlan afro-amerikai civilt lőnek le a 21. század derekán. Ehhez hozzágondolhatjuk Orbán Viktor dörgölőző szavait, melyekkel az Államok új, erősen fegyverpárti, a legkiszolgáltatottabb csoportokat nyíltan kirekesztő elnökének beiktatását üdvözölte. És máris kirajzolódik a kétségbeejtő trend – a szegénység kriminalizálását mint általános „szakpolitikai” irányt és az undorító mocskolódó politikai kampányokat is játszi könnyedséggel vettük át az USA politikai elitjétől.        

Engem ezek miatt sajnos az sem igazán vigasztal, hogy a Buzzatti novella végén egyébként a hajtóvadászat legádázabb alakja válik hirtelen megöregedve az üldözés célpontjává. Valójában épp ez a legnagyobb baj – az erőszak kultúrájának intézményesítése épp azért nagyon veszélyes, mert elfogadhatóvá, legitim eszközzé teszi az erőszakot a társadalom számára, és ennek mindenki csak az áldozata lehet.