Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Miért lepődött meg a világ Trump győzelmén?

Ez a cikk több mint 5 éves.

Mint minden meglepő választási eredmény után, most is divatossá vált a vélekedés, hogy „a közvélemény-kutatás nem szakma” (Heti Válasz), „a kutatók lehúzhatják a rolót”, stb. De tényleg hibáztak a kutatók? Nézzük meg alaposabban, hogy miért gondolta szinte mindenki – e sorok írja is –, hogy váratlan volt Trump győzelme. 

483208412-real-estate-tycoon-donald-trump-flashes-the-thumbs-up_jpg_crop_promo-xlarge2.jpg

Állításom az, hogy a megrökönyödéshez nem csak (sőt, nem is elsősorban) a közvélemény-kutatások, hanem azok téves (média)értelmezése vezette el a hírfogyasztókat. A teljesség igénye nélkül nézzünk meg csak néhány számot. Országosan a pártot (jelöltet) választani tudók körében 48,5% (Clinton)-45% (Trump) körül volt a kutatások előrejelzése Nate Silver súlyozott átlaga alapján. A súlyozott átlag figyelembe veszi a kutatóintézet múltját, módszerét, a minta elemszámát, stb. Ehhez képest mindkét jelölt 47,5%-ot kapott, Clinton még egy kicsit többet is, országos összesítésben. Mindkét eltérés hibahatáron belüli, tehát szakmai értelemben megfelelő.

Ha államokra lebontva nézzük, akkor persze rengeteg hibás kutatás volt – de hát hogy a fenébe ne lett volna, ha államonként több tucatot végeztek, összesen tehát jóval több, mint ezret! Mindent egybevetve azonban, ha a kutatások súlyozott átlagából és az ezek alapján készített előrejelzésekből indultunk volna ki (illetve azt is figyelembe vettük volna, hogy a hibahatár – a kisebb minta-elemszámok miatt – 3 százalék helyett 4 százalékra mehet fel), akkor ott tartanánk, hogy az 50 államra vonatkozó becslések többsége pontos volt. Ugyanakkor éppen az a néhány állam (elsősorban Wisconsin, Pennsylvania és Michigan) döntötte el a választást, amelyek eltérése még ebből az intervallumból is kiesett 1-2 további százalékponttal. Még csak az sem igaz, hogy mindenhol alulbecsülték a kutatások Trump támogatottságát, mert a nem kiélezett államokban (California, Texas, Illinois) és a déli régióban Clinton még valamivel jobban is szerepelt a becsült értékénél – csak hát ezekkel nem ment semmire, a rozsdaövezet államai miatt pedig elbukta az elnökválasztást. Összességében tehát valamennyire jogos a közvélemény-kutatók felé irányuló kritika, néhány százalékpontot hibahatáron túl is tévedtek.

Nyilvánvaló tehát, hogy a kutatói szakma önvizsgálatának helye van, ahogy az a Brexit után meg is történt az Egyesült Királyságban. A mintán belüli hibák mellett – ahogy a rozsdaövezet bizonyítja – volt mintán kívüli hiba is: egyszerűen egy jelentős társadalmi csoport nem válaszolt őszintén a felmérésekben, és bizonytalannak könyvelték el, miközben Trumpot támogatta. Az Economist cikke szerint az alulképzett fehér szavazók részvételi hajlandóságát becsülték alul a kutatások, márpedig ők éppen azokban a rozsdaövezeti államokban fordulnak elő a legnagyobb arányban, amely hagyományosan demokratának számítanak, de nem olyan hatalmas többséggel, mint New York vagy Kalifornia. Természetesen a jelenség okait és hátterét mélyebben meg kell vizsgálni, azonban néhány alternatív hipotézist már talán most is fel lehet vázolni.

Az őszintétlenség mellett a probléma lehetséges okai a nem megfelelő reprezentativitás és a súlyozás, valamint a növekvő elzárkózás lehetnek – illetve talán az, hogy egyszerűen túl sok kutatást végeznek az Egyesült Államokban. Olyan intézetek is bekapcsolódnak az előrejelzési versenybe, amelyeknél hiányzik a megfelelő szakmai háttér, vagy amelyek nyilvánvalóan rossz módszerrel dolgoznak: a SurveyMonkey online felmérésekkel jelentkezett, miközben interneten még az Egyesült Államokban sem lehet teljesen reprezentatív felmérést készíteni. A hazai kutatásokban is tetten érhető, hogy míg személyesen átlagosan 10 megkeresett interjúalanyból három-négy, addig telefonon csak 10-ből egy áll a kérdezők rendelkezésére (márpedig az USA-ban a kutatások elsöprő többsége telefonos). A felhígulás igencsak rontja a szakma presztízsét, mivel megtéveszti a témában járatlan közvéleményt: nem véletlen, hogy a Nate Silver szofisztikáltabb (ám korántsem tökéletes) modellje jóval reálisabban prognosztizált, mint a Huffington post súlyozatlan ’poll of polls’-a, amely 47-42 százalékos előny mutatott Clinton javára. Ez utóbbi ugyanis nem válogatott a személyes és az internetes, a nagymintás és a pár százas elemszámú, a bizonyított és a gyakorlatlanabb intézetek között.

Ugyanakkor a kutatások azt is jelezték, hogy korábbi választásokhoz képest a bizonytalanok (tehát a fenti statisztikákba bele sem számító polgárok) száma szokatlanul magas volt, azonban ez is szinte csak Nate Silver blogját intette óvatosságra.

Végső országos közvéleménykutatás átlag

Év

Demokrata jelölt

Republikánus jelölt

Bizonytalan/ más

2000

Gore

43.6%

Bush

46.8%

Bizonytalan/ más

9.6%

2004

Kerry

47.4%

Bush

48.9%

Bizonytalan/ más

3.7%

2008

Obama

52.1%

McCain

44.5%

Bizonytalan/ más

3.4%

2012

Obama

48.8%

Romney

48.1%

Bizonytalan/ más

3.1%

2016

Clinton

45.7%

Trump

41.8%

Bizonytalan/ más

12.5%

Forrás: RealCLEARPOLITICS (2000-2012), FiveThirtyEight Polls-only Model (2016), Nate Silver (2016).

Az igazán nagy hibát véleményem szerint nem általában a mérésekben, hanem sokkal inkább azok értelmezésénél követték el: a hibahatárt és a szokatlanul sok bizonytalant figyelmen kívül hagyva, majdnem minden fogadóiroda, véleményvezér és hírműsor magabiztos Clinton-fölényt valószínűsített – nem ritkán mindenfajta fenntartás nélkül. Az ilyen jellegű „prognosztizálások” még akkor is teljesen megalapozatlanok lettek volna, ha a felmérések tűpontosak. Szintén irreális volt a fogadóirodák oddsa, mely Trumpnak 10 százaléknyi esélyt adott. Az átlag hírfogyasztótól talán nem várható el, hogy tisztában legyen Nate Silver súlyozott modelljeivel vagy a hibahatár nagyságát meghatározó tényezőkkel, de az erről tudósító média és a témában megnyilatkozó elemzők felelőssége semmivel sem kisebb, mint a közvélemény-kutatóké.

A közvélemény-kutatásokban százalékban megadható a statisztikai bizonytalanság, és azt túllépő speciális eseteket is több hónapos nyilvános szakmai önmarcangolás szokta követni (a 2002-es magyar kudarc esetében például itt és itt). Véleményem szerint a hasonló nyilvános és belső szakmai kontroll a politikai elemzők és a médiamunkások tevékenységével kapcsolatban is kívánatos lenne.

Róna Dániel, politológus

 

Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.