Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Két pogány közt egy hazáért: a Brexit és a baloldal dilemmái

Ez a cikk több mint 4 éves.

Az elmúlt hónapokban az épp újjászerveződőben lévő brit Munkáspártban és baloldali szcénában is erősen megosztó, sok vitát kiváltó kérdéssé vált az EU-s népszavazásban elfoglalt álláspont. Míg a Tony Blair után maradt jobbszárny és Jeremy Corbyn újbaloldali irányultságú elnök körül erős, Nagy-Britannia Európai Unióban maradását szorgalmazó lobbi alakult ki, voltak olyanok, akik Brüsszelben a munkásosztály elnyomóit és alternatív baloldali politikai elképzelések bürokratikus kerékkötőit látják, ezért a kilépés (Brexit) mellé álltak.

js90578034.jpg

Fotó: examiner.co.uk

A konfliktus Nagy-Britannia jövője körül alakult ki, de mostanra a brit baloldal jövőbeli és jelenlegi szerepéről is szól. Erről kérdeztük Sacha Ismail dél-londoni munkáspárti aktivistát, aki  a nemzetközi irányultságú Munkások Szabadságáért Szövetség tagja is.

Az EU-tagságról szóló népszavazás a brit konzervatívok ötlete volt, és a probléma erősen megosztja a brit jobboldalt. Mit gondolsz a baloldal helyéről ebben a vitában?

A népszavazás ötlete a Toryk nacionalizmussal szembeni megosztottságából született. Gazdasági értelemben az EU számos előnnyel jár piaci és kereskedelmi szempontból. Politikailag ugyanakkor aláássa a Tory politikai arzenál egyik fontos elemét, a brit nacionalizmus gondolatát. A „toryzmus” e két szempontja közötti feszültséget fokozta egy sokkal nyíltabban rasszista és jobboldali párt, a UKIP (Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja) megjelenése. A Toryk érzékelték, hogy a UKIP elszívja szavazataik egy részét, néhány Tory parlamenti képviselő át is ült a UKIP-hez, és általában a párton belül is sokan tekintettek rájuk szimpátiával.

Így tehát Cameron, aggódva amiatt, hogy a UKIP elég nagy szavazatvesztést jelent nekik a választásokon, felerősítette retorikájának rasszista/bevándorlás- és EU-ellenes részét a párt bázisa felé, a 2015-ös választások előtt. Azt állította, ő sikeresen újra tudja tárgyalni a britek EU-tagságának feltételeit, amelyeket aztán népszavazásra is visz.

Az újratárgyalás azonban nevetségbe fulladt. Az EU sohasem tudná elfogadni a bevándorlás tervezett brit korlátozásait, pedig ezek mentén Cameron meg tudta volna győzni a Toryk és a UKIP rasszistább elemeit arról, hogy támogassák az EU-ban maradást.

A baloldal sohasem sorakozhat föl Cameron mögé. De még annyira sem támogathatja a Toryk és a UKIP még rasszistább elemeit ezen a népszavazáson. Független álláspontot kell képviselnie, amely felhívja a figyelmet a rasszizmus felhorgadására a Brexit kampányon belül.

Persze érvelhetnének a népszavazástól való távolmaradás mellett is. A baloldal „maradáspárti” kampánya azonban taktikai okokból értelmesebbnek tűnik, mivel ha a „kilépés” szavazatai többségbe kerülnek, az a munkásosztály küzdelme szempontjából sokkal rosszabb feltételeket teremt. Teljesen érthető az emberek számára, ha valaki úgy támogatja az EU-ban maradást, hogy közben élesen kritizálja is Brüsszelt.

Jeremy Corbyn a Munkáspárt vezetője április folyamán az EU-ban maradás mellé állt. Mit gondolsz erről a pozícióról és az érveiről?

Corbyn régóta egyezményesen elfogadott szereplő a baloldalon. A múltban rendszeresen az EU-ból val kilépést támogatta. Jó páran a baloldalon, és kifejezetten a Munkáspárton kívüli csoportokban, most azzal vádolják őt, hogy EU-val kapcsolatos véleménye puszta engedmény a Blairisták felé. Ez azonban ostobaság!

Corbynnak egyszerűen megváltozott erről a véleménye, és sokan mások is belátták a baloldalon, hogy a mostani kilépéskampány nagyon más, mint az elmúlt évtizedekben volt: ez egy rasszista és reakciós kampány, amely siker esetén szinte azonnal komoly károkat okozna sok dolgozónak.

Ami még rosszabb, egy kilépés egyáltalán nem segítené elő a dolgozók megszervezését a megszorítások ellen, csupán a reakció malmára hajtaná a vizet.

A mozgalom, amelyet a britek csak „Lexitként” (baloldali kilépésként) ismernek, igen jelentős erőre tett szert az elmúlt hónapokban. Egyik vezetőjük, Lindsey German azt mondta, hogy a népszavazástól való távolmaradás lenne a baloldal legjobb választása, és a munkásosztály általában jól járna az EU elhagyásával. Mit gondolsz erről?

Kétségesnek tartom, hogy a Lexit erősebbé vált az elmúlt néhány hónapban – valójában épp az ellenkezője igaz. Eléggé elmaradott elveket képviselnek, és apró szervezetecskéket kivéve a brit újbaloldal, amely a Munkáspárton belül és azon kívül, főleg a Momentum nevű mozgalomban (fiatal Corbynisták – a szerk.) formálódik, szinte egyhangúlag az EU-ban maradás mellett van. Ez részben az aktivisták érdeme, főleg a fiatalabbaké, akik felismerték, hogy szükséges a UKIP rasszizmusa és a bevándorlók démonizálása ellen kiállni.

A baloldalon azonban az EU-val kapcsolatos álláspont hosszabb távon is megváltozott. Az 1960-as években gyakorlatilag a teljes trockista baloldal távolmaradásra buzdított a szavazásokról, és sem a születőben lévő európai közösségbe való belépést, sem a kimaradást nem támogatták. A sztálinista Kommunista Párt (CPGB) persze a belépés ellen volt, egyrészt elmaradott „monopóliumellenes” álláspontjuk, részben pedig a keleti blokkal és a Szovjetunióval szövetséges külpolitikájuk miatt. Akkor igen nagy befolyásuk volt a szakszervezetekben is. A baloldal további része 1970-72 között behódolt a nacionalista érveknek a Közös Piaccal kapcsolatban, és próbált egy oldalra kerülni a kommunistákkal is. Az egyetlen kivétel ez alól az AWL (Alliance for Workers Liberty) elődszervezete volt.

A hetvenes években a brit szakszervezetek saját magukat érezték a legerősebbeknek Európán belül. Elég kevés szükségét látták tehát a nemzetközi szolidaritásnak. Volt egyfajta arrogancia is abban, ahogyan azt hirdették, hogy Nagy-Britanniában a szocializmushoz vezető út csakis nemzeti alapokon vezet.

De az azóta elmúlt évtizedekben a helyzet megváltozott. A munkásmozgalom sohasem állt talpra Margaret Thatcher nyolcvanas évekbeli támadásai után.

Tony Blair és „New Labour” kormánya magára hagyta a szegényebb munkásosztályt, és a nagyvállalatok támogatását kereste. Blair jóváhagyta a szakszervezetek jogainak visszavágását, hogy a megőrizze székét. Ennek következtében a szakszervezeti tagok száma drasztikusan lecsökkent. A növekvő frusztráció nagyon sok munkásosztálybeli közösségben a UKIP és más rasszista formációk népszerűségéhez vezetett.

Blair után, amikor 2010-ben a Toryk átvették a hatalmat, a szakszervezeti mozgalom elnyomott és demoralizált maradt a minden elborító megszorítások közepette. A frusztrációból pedig előbb-utóbb elkeseredés lett.

A dolgozók korlátozott jogi védelme, amelyet az EU-tól kaptak, megváltoztatta a szakszervezeti vezetők véleményét. De szervezetlen munkásokról beszélünk, akiknek igen kevés tudása van arról, hogyan vegyék fel a harcot a tőkével, és a fajgyűlölő szervezetek elkeseredésüket végül sikeresen fordították elsősorban a növekvő számú kelet-európai bevándorló ellen.

Pontosan ez a Brexit kampány tömegbázisa.

A fősodratú médiában mostanában is arról olvashatunk, hogy a túlnyomórészt bevándorlás- és elitellenes brit munkásosztály a bázisa a kilépés-kampánynak, és hogy ők el is dönthetik a szavazást. Valamiféle „osztályharc”-szerű helyzet van most tehát? Egyetértesz ezzel a magyarázattal?

Az mindenesetre igaz, hogy a kilépést pártoló szavazók főleg a munkásosztályból, különösen annak szegényebb, kétkezi munkás és kevéssé tanult rétegeiből kerülnek ki, akik főként a kisvárosok lakói. De ez mutatja az osztálypolitika jelenlegi gyengeségét. Ez tette lehetővé, hogy a munkásosztály elégedetlenségét már hosszú évek óta a nacionalista és bevándorlásellenes irány formálhatja és csatornázhatja be. Ez azt jelenti, hogy egyes munkások dühét el lehet téríteni az uralkodó osztály bizonyos köreinek szolgálatába. És ez történt most, a népszavazási kampány gyakorlatilag minden egyes napján.

Látnunk kell, hogy egy Brexit melletti szavazat elsősorban mindig bevándorlóellenes szavazat is. Ez viszont épp az osztályharc ellentéte. Az ő küzdelmük az újonnan érkező kisebbségi nemzetiségek, etnikai csoportok ellen lett meghirdetve. Még ha elitellenesnek tűnik is, a kilépés-párt politikailag nem antikapitalista semmiféle módon, ha csak nem a szélsőjobboldali populizmust gondolja valaki ilyennek. Azok, akik a Lexit-táborban erről másként vélekednek, igen jó szolgálatot tesznek egy alapvetően minden elemében reakciós mozgalomnak.

A UKIP és más rasszista, fasiszta szervezetek még tőlük is jobbra, nem ennyire naivak. A UKIP népszerűsége nagy mértékben növekszik, és noha a fasiszták továbbra is elég gyengék, önbizalmuk egyre duzzad, mint ahogy azt az antirasszista (ugyanakkor nem igazán baloldali) munkáspárti képviselőnő, Jo Cox meggyilkolása is mutatja.

A legújabb felmérések szerint Nagy-Britannia munkaerőpiacának EU-s megnyitása óta 2 millió kelet-európai dolgozó lakik az Egyesült Királyságban. Milyen következményei lesznek egy kilépésnek rájuk nézve?

Ha a népszavazás során a többség a kilépés mellett dönt, az mindannyiunk számára egy nagyon veszélyes helyzetet teremt.  A Toryk jobboldala előre fog törni, és biztosítja majd a kormányon maradásukat. Az uralkodó osztályon belüli szolidaritás lehetetlenné teszi majd, hogy a Munkáspárt a kormányzás közelébe kerüljön. A Toryk persze valószínűleg megkísérlik majd a kilépés visszavonását vagy lassítását – ha a Brexit győz, őket minden bizonnyal Boris Johnson fogja vezetni, ő pedig néhol már azt is mondta, hogy újfent meg fog próbálkozni Nagy-Britannia EU-tagságának újratárgyalásával.

Ugyanakkor a parlamenten kívüli rasszista elemek kétségen kívül azonnali akcióra hívnak majd föl a bevándorlók ellen – a UKIP-nek csak egyetlen képviselője van a több, mint 600 fős Westminsterben és ezzel a külső erővel fog majd nyomást gyakorolni egy Torykkal kötött koalíció elérésére, amely megnövelheti hatalmukat. Az utcai rasszisták és fasiszták pedig még ennél is tovább akarnak menni.

A kelet-európai dolgozók és a szervezett munkásság kapcsolata Nagy-Britanniában ma még nagyon gyenge, még akkor is ha a szakszervezeti küzdelem körükben is elkezdődött, például a kelet-közép-angliai Sports Direct cég dolgozóinál.

A nagy-britanniai munkásmozgalomnak fel kell nőnie a kihíváshoz, és meg kell erősítenie tevékenységét a bevándorlók és az itt születettek között egység elérésére hogy így nézzen szembe a nacionalizmus erősödésével.

A Maradás-kampány érvei főleg mindennapi kenyérgondokra alapulnak. A kampány rendszeresen vázol fel tragikus gazdasági süllyedést egy EU-ból való kilépés esetén. Ezek az aggodalmak megalapozottak?

Nem egy, hanem számos maradáspárti kampány létezik. A fő, Toryk által dominált „Bent Erősebben” (Stronger In) épp olyan, ahogy a kérdésedben leírtad, és igen sok dolgozót összezavart. Ráadásul olyan emberek beszéltek a kilépés kockázatairól, akikben egyáltalán nem bíznak meg. Még a UKIP támogatói között is igen nagy a bizalmatlanság a Toryk irányában, akik már annyi kárt okoztak az országban, és általában a gazdagokat kiszolgáló, korrupt politikusoknak tartják őket.

A „Labour In” kampány végig a Toryktól függetlenül működött. A kezdéskor még itt is az volt az irány, hogy „ami jó a vállalkozásoknak, az jó a dolgozóknak is”, de idővel jóval radikálisabb lett a hangvétel, mert a párt balszárnya azt ebbe az irányba tolta.

A harmadik, lényegesen kisebb EU kampány az „Egy Másik Európa lehetséges” (Another Europe is Possible). Néhány balos képviselő is támogatja Corbyn és John McDonnell köreiből (McDonnell az árnyékkormány pénzügyminisztere és a Munkáspárt második legbefolyásosabb embere).

Az ő kampányuk EU-kritikus, rámutat a demokrácia-deficitre a szervezetben, és arra, hogy azt bankok tartják befolyásuk alatt, ezért az Unión belüli nemzetközi mozgalmat indítványoz ennek megváltoztatására. Nem egészen tiszta, hogy osztályszempontból pontosan milyenek ezek a javasolt változások, és hogy a gyakorlatban mit jelentenének. Mindenesetre ezt a kampányt a Zöldek és a Momentum, valamint a munkáspárti balszárny egyes erői viszik. Támogatják Jánisz Várufakisz Diem25 nevű mozgalmát, amely hasonlóan homályos célzatú, de idővel jelentősebbé válhat, ha a munkásosztály szervezetei kapcsolódnak hozzá, és világosabb célt fogalmaznak meg számára.

Miközben a kilépés kampány nagyrészt szélsőségesen nacionalista, léteznek baloldali hangok, amelyek szerint Jeremy Corbyn javasolt gazdasági programja (államosítások, jóléti állam kiszélesítése) nem valósulhatnak meg anélkül, hogy az EU bürokráciájától megszabadulnának. Egyetértesz ezzel az érvvel? 

Ez nyilvánvaló. Az EU bürokráciája a bankok és a tőke megszorításpolitikájának végrehajtója. Kísérletet tesznek majd a radikális szocialista változás megakadályozására. Fel kell lépni ellenük, de egyszerűen kikerülni nem lehet őket. A görög munkásokat alig támogatta valaki, amikor úgy tűnt, hogy a Sziriza megtagadja a megszorításpolitika folytatását. De ha kiléptek volna az EU-ból és az eurozónából, ugyanazok lettek voln az ellenfeleik: a nagy bankok, az IMF és az EKB. A fő probléma a nemzetközi munkásosztály szolidaritásának hiánya. A Lexit azt javasolja nekünk, hogy vonuljunk vissza a hazai csatatérre a Torykkal, és ez azért  nem tűnik túl hasznosnak, mert fő ellenségünk, és a baloldali politika fő akadálya éppen saját uralkodó osztályunk és kormányunk, itthon.

Mély megosztottságot okozott a népszavazási kampány a brit baloldalon?

Sok elkeseredett vita bontakozott ki, de ezekre úgy tekintek, mint az illúzióit lassan kinövő, új kihívások elé érkező mozgalom elhullajtott tejfogaira. A régi baloldal szervezetei, mint például a Szocialista Munkáspárt (SWP) például köztudottan belső feszültségekkel küzdenek. Ugyanakkor ezek nagyon bürokratikus szervezetek, és a további feszültségek akár tényleges szakadásokhoz is vezethetnek bennük.

A mozgalom, amely Corbynt a Labour vezető pozíciójába juttatta, vagyis az újbaloldal elsősorban a Labour balszárnya körül csoportosul. Ez az újbaloldal jelenleg jobb és világosabb politikát folytat a népszavazás kapcsán, mint a már régebben megszervezett baloldali csoportok. A forradalmi szocialisták kötelessége az, hogy részt vegyenek ebben a mozgalomban és továbbvigyék – és ez az, amit mi az AWL-ben csinálunk.

 

 

A Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket. Jelenleg 254 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!
Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.