Lázárék kitalicskáznak még egy kis pénzt a vasútból, ha már úgyis széthullik
Eladják a MÁV maradék karbantartóbázisait is, vagyis újabb természetes monopóliumot kaparint meg a NER.
Eladják a MÁV maradék karbantartóbázisait is, vagyis újabb természetes monopóliumot kaparint meg a NER.
Ha a működéshez alig járul hozzá, mégis, miért kell fizetnünk a vonatozásért?
A munkaerőhiány és a járműhiány sem fog megoldódni magától.
Nem az a baj, hogy szakmai helyett politikai döntés született, hanem hogy mi az eredmény.
Pedig a miniszter „gyors”, „kényelmes” és „biztonságos” pótlást ígért.
A MÁV járműállományának állapota rendszerszintű problémákat mutat.
A kormányzat az emberi hibára keni a felelőséget, miközben évtizedek óta építik le a vasutat.
A MOSZ szerint több száz, de akár több ezer per is indulhat a társaság ellen.
Leállíthatja a Volánt és a MÁV-ot is, ha a cégeknél kötelezővé teszik a vakcina beadását.
A nógrádi az egyetlen megyeszékhely, ahova nem jár intercity.