Polt Péter újra Varju László mentelmi jogának felfüggesztését kéri, ezúttal az MTVA-ban történek miatt
Garázdaság, valamint súlyos testi sértés gyanúja miatt indított eljárást a képviselő ellen az ügyészség.
Garázdaság, valamint súlyos testi sértés gyanúja miatt indított eljárást a képviselő ellen az ügyészség.
A kormány nem mond semmi érdemit február óta arról, hogy miért akarja elvenni a fóti gyermekotthont, most viszont úgy tűnik, nincs is rá igazán oka.
Az LMP képvseilője egy iratbetekintésre hivatkozva azt állította, hogy Orbán Viktor miniszterelnök lánya, Orbán Flóra Ciprusról Budapestre repült egy honvédségi gépen, ám később kiderült, tévedett.
A bíróság mulasztása nagyon gyakori a napi gyakorlatban, az ügyészség más esetekben egyáltalán nem jár el ilyen körültekintően.
A kormányhivatal nem fogadja el az ügyészség érvelését, miszerint törvénysértő volt a kisajátítási határozat.
Az ítélet kissé enyhített a 2017 tavaszi festékdobálás miatti drákói elsőfokú határozaton.
A Belügyminisztérium adatai szerint a hatóságok tavaly összesen 21, 2017-ben 38 esetben regisztráltak erőszakos gyűlölet-bűncselekményt.
Egy éve újult meg elvben a letartóztatás és védőkirendelés gyakorlata, és bár a rendőri-ügyészi-bírói rutinok ugyan vitathatatlanul változnak, de sokszor csak fogcsikorgatva, és nem is mindenütt.
A Baranya megyei főügyészség felhívásában a kisajátítási határozat visszavonását rendelte el.
A három politikai tartalmú posztból kettőt véd a szólásszabadsághoz való jog, a harmadik azonban tényleg fegyelmi vétséget valósított meg, az érte járó kirúgás viszont eltúlzott volt.