Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

TGM: 1989. március 15.

Sajnálatos, hogy 1989 – bár számtalan aspektusában szép és reménykeltő – tévút volt, bohózatként azonban kár lenne még egyszer megpróbálkozni vele.

Solt Ottilia: a Kemény-iskolától a SZETA-ig és tovább

A mélyszegénység problémájával társaival együtt a kései Kádár-rendszert szembesítő szociológusra, a kor első valóban alulról szerveződő civil mozgalmának alapítójára és az SZDSZ országgyűlési képviselőjére az egykori kolléga, Havas Gábor szavaival emlékezünk. 

Ady és a baloldal

Nem világos, hogy Adynak szüksége van-e a baloldalra, de az egészen biztos, hogy a magyar baloldal nemigen lehet meg Ady nélkül. Mert iszonyú a rabság a szabadulás hite nélkül.

Két merénylet Lengyelországban

Akárcsak a 2019-es gdański merénylet, Gabriel Narutowicz meggyilkolása 1922-ben szintén arra figyelmeztet minket, milyen károkat tud okozni a közbeszéd eldurvulása, és milyen könnyen átmehet egy karaktergyilkosság fizikai gyilkosságba.

A progresszió mártírja, Bauer Sándor

Bauer Sándor, a fiatal szakmunkástanuló nem volt benne a hatvanas kiútkereső közösségekben. Egyedül, az önmagát kommunistának mondó rendszer önmagát kommunistának tekintő ellenzékijeként próbálta feldolgozni mindazt, ami történt. Nem talált más kiutat, csak a mártírhalált.

TGM: Landwehrkanal
Jegyzetek Rosa Luxemburgról

Rosa Luxemburg a maga művészet és természet iránti, ambivalencia nélküli áhítatával, növénygyűjteményével és fejben tartott Goethe-verseivel, Vormärz-stílusú, rajongó, érzelmes, lelkes, szigorú leveleivel – ez a picike, sánta zsidó nő, lengyel bevándorló Berlinben és Lipcsében az orosz lelkével, a szorgalmas jó tanuló és precíz tudós, aki azt mondta a barátnőinek, hogy asszonynak mindenekelőtt büszkeségre van szüksége – , igen, neki halnia kellett.

Rosa Luxemburg és a mozgalom ragyogó szíve

Amint az elnyomás láncai egyre súlyosabbá válnak, amint az erőszak globális rezsimje uralomra tör, ki merészel még hinni abban, hogy a kiegyezés, a megalkuvás nem járható út? Hogy a célunk csakis az egyetemes emancipáció lehet és semmi egyéb? Ki őrzi még a reményt úgy, ahogy azt Rosa Luxemburg tette?