10 könyv, amit 2020-ban a mércések olvastak
2017 óta immár hagyománnyá vált, hogy minden év végén a Mérce szerzői, munkatársai és barátai egy-egy könyvajánlóban mutatják be röviden az évük legfontosabb olvasmányélményeit
2017 óta immár hagyománnyá vált, hogy minden év végén a Mérce szerzői, munkatársai és barátai egy-egy könyvajánlóban mutatják be röviden az évük legfontosabb olvasmányélményeit
A magyar holokauszt főbűnösei ügyében rendezett népbírósági pernek egyik tanúja Kovács Istvánné volt, Horthy bizalmi embere. Vallomását sem a népbíróság, sem a történetírás nem vette komolyan, pedig személye fontos része a Horthy-korszak történetének.
Horthy Miklós és a magyar kormány felelőssége a vidék zsidóságának deportálásában vitathatatlan. A műveletekben az egész államapparátus, hivatalnokok, orvosok, mérnökök és rendőrök, vasutasok tízezrei „dolgoztak”.
Hát így állunk a szociáldemokráciával, de nem a maival. Sajnos.
Épp 75 éve kezdődött a magyar holokauszt főbűnöseinek népbírósági pere. Miként volt lehetséges a vidék sebes „zsidótlanítása” és mi volt a magyar állam szerepe?
Bár ebben már meg is előzte Orbán a tizenkilencedik század magyar „generálisát”, nem ez az egyetlen párhuzam közöttük, abból számos akad. Milyen tanulságokkal szolgálhat Tisza tündöklése és bukása egy majdani Orbán-korszak elemzésnek?
Hatalmas alakja volt az európai és a világtörténelemnek, ritka tehetség és egyedülállóan bátor, nagylelkű ember.
A felelősségre vonás univerzális elveinek felvázolása által e nemzetközi per új, a szuverenitás elvét meghaladó nemzetközi rendet kívánt megalapozni, de ez a kísérlet fél évszázadon át, egészen a kilencvenes évekig meglehetősen hatástalan maradt.
75 évvel ezelőtt, 1945. november 4-én nemzetgyűlési választásokat tartottak a felszabadított/megszállt Magyarországon.
’68 liberális domesztikálásának programja csinál a Fekete Párducokból szigorú tekintetű, ám kicsit elesett polgárjogi aktivistákat, a yippiekből közepesen idealista stand-up komikusokat, a korszak újbaloldali diákmozgalmából bájos nyomásgyakorló csoportot.