Csak drágán és több átszállással lehet szombatonként Nyíregyházáról Mátészalkára jutni
Újabb település vált a MÁV járatritkításának áldozatává.
Újabb település vált a MÁV járatritkításának áldozatává.
A Vasutasok Szakszervezete szerint nyilvánvaló, hogy a szabályok betartatása nem a jegyvizsgálók feladata, ezért mielőbb meg kell találni azt a célravezető megoldást, amellyel a járvány elterjedésének kockázata minimalizálható.
A MÁV és a Volánbusz közös joggyakorlásának egyik következménye a vasúti közlekedés priorizálása, amely úgy tűnik, egyes területeken már el is kezdődött.
Sajtótájékoztatón reagált a Közlekedési Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége a ma reggel bejelentett közlekedési átalakításokra.
A társaságok önállósága, szakmai irányítása, a társaságok által ellátott személyszállítási feladatok nem változnak.
Viszont egyelőre sem a sofőrökkel, sem az utazóközönséggel nem egyeztettek.
A hosszú nadrágban, műszálas pólóban és maszkban vezetni hatalmas fizikai megterhelést jelent.
A sebességcsökkentéseken felül a fővárosi forgalmi rend átalakításával több évnyi várakozás és munka után végre vége szakadhat annak az autósközpontú forgalomszervezési elvnek, ami Újlipótvárost átjáróháznak tekintette.
Karácsony Gergely szigorítások mellett döntött a járvány megfékezésének érdekében.
A koronavírus-járvány idején a közösségi közlekedésben dolgozók különösen nagy veszélynek vannak kitéve.