Nem fogadják el a mentősök, hogy az orvosok áldozata árán emeljék az ő bérüket
Elutasítanak minden bércsökkentést eredményező intézkedést, amely ellentéteket generál az egészségügyben.
Elutasítanak minden bércsökkentést eredményező intézkedést, amely ellentéteket generál az egészségügyben.
Mintha az együttes kiállásnak nem lenne értelme, és csak az orvosok kárára lehetne emelni a szakdolgozók bérén.
Emellett az is kiderült: bírósági döntés született arról, hogy elfogadták a PDSZ ajánlatát a szakképzésben dolgozók sztrájk alatti még elégséges szolgáltatásáról.
Még az elmúlt években a kormánnyal konfliktust ritkán vállaló, Cser Ágnes nevével fémjelezett másik szakszervezet is kezdeményezte korábbi tárgyalásai újraindítását.
A bérekről csak a jövő héten tárgyalnak a szakszervezetek a céggel, az sem lesz könnyű szülés.
Az idei év utolsó sztrájktárgyalása aligha nevezhető eredményesnek.
Újraindultak a sztrájktárgyalások, akcióval nyomatékosítanák követléseiket a pedagógusok.