Az EU fő intézményeinél panaszolják be a magyar kormányt az európai szakszervezetek
Az Európai Szakszervezeti Szövetség az Európai Bizottság, a Tanács és a Parlament elnökeihez fordul.
Az Európai Szakszervezeti Szövetség az Európai Bizottság, a Tanács és a Parlament elnökeihez fordul.
Mikor tagadhatjuk meg a munkát? Üzemi baleset-e a vírusfertőzés? Egy munkáltatói ajánlat el nem fogadása a „munka megtagadását” jelenti?
Olaszországban mind az egyéni szintű munkamegtagadás, mind a kollektív önszerveződés évtizedek óta nem látott méretet öltött, miközben a munka világa a válság hatására átalakulásnak indult.
Napok óta minden követ megmozgattak, hogy legalább az elsőajtós felszállást és a buszos jegyvásárlást szüntessék be, most úgy tűnik, sikerülhetett elérniük ezeket.
Szerintük összefogás, társadalmi szolidaritás nélkül nem lehet győzni a világjárvány hatásai ellen sem egészségügyi, sem gazdasági szinten, ebben ajánlanák fel együttműködésüket, bár a kormány egyelőre nem hajlandó egyeztetni velük.
A hivatalos adatok szerint március 18-a estig világszerte összesen több mint 212 ezer koronavírus-fertőzést azonosítottak, Magyarországon 58 fertőzöttről tudunk.
A szakszervezet most levelet ír az esztergomi gyár HR-vezetőjének, amelyben a kialakult helyzetről szeretnének egyeztetni a céggel a munkavállalók érdekében.
8 százalékos alapbéremelés és 2 százalékos fejlesztés a bérrendszer egységesítéséért.
Noha engedett a szakszervezet, a cég továbbra sem tudott megfelelő ajánlattal előállni.
A dolgozók érdekeit képviselő Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet abban bízott, hogy a bíróság 40 nap alatt engedélyezi a sztrájkot, de nem így történt.