TGM: 1989. március 15.
Sajnálatos, hogy 1989 – bár számtalan aspektusában szép és reménykeltő – tévút volt, bohózatként azonban kár lenne még egyszer megpróbálkozni vele.
Sajnálatos, hogy 1989 – bár számtalan aspektusában szép és reménykeltő – tévút volt, bohózatként azonban kár lenne még egyszer megpróbálkozni vele.
A magyar gazdaság némettől való függésének évszázados a története.
A mélyszegénység problémájával társaival együtt a kései Kádár-rendszert szembesítő szociológusra, a kor első valóban alulról szerveződő civil mozgalmának alapítójára és az SZDSZ országgyűlési képviselőjére az egykori kolléga, Havas Gábor szavaival emlékezünk.
A rendszerek nem spontán tiltakozások következményeképp buknak meg, a sikeres mozgalmak eredményeit sok éves szervezőmunka előzi meg. Ez nem volt másképp a nyolcvanas években sem, és nincs másképp ma sem.
A kommunistákból – akik persze csak nevükben voltak kommunisták – az új demokraták lettek, az államiból magán, a munkásosztály harcából pedig etnikai harc lett.
Lássuk be, az az EURÓPA, az a NYUGAT, az a MODERNITÁS, amit annyira áhítanak egyesek, nem létezik.
Egész életében egy olyan politikai mozgalomhoz kötődött, amely az alullévőket képviselte. Akár a tágabb népi mozgalomra gondolunk, akár a Parasztpártra, ezek alapvetően az alullévők érdekeinek megfogalmazói, azaz baloldaliak voltak.
Lényegében minden magyar családban (kivéve azokat ott fent) van egy áldozata a rendszernek, egy ember, akinek kettétört az élete a munkanélküliség, a bankok, a depresszió, vagy más olyan rendszerprobléma miatt, amelyen lehetne segíteni. Ha felismernénk ezeket a problémákat, és ha az állam akarna segíteni rajtuk.
A mai magyar baloldal elsődleges feladata, hogy minden körülmények között álljon ki a szegények, elesettek és kiszolgáltatottak mellett, elutasítva a minél rosszabb, annál jobb ideológiáját.
Kendernay János, az LMP elnökségi tagjának válasza a Mércén megjelent vendégpublicisztikára.