Törökország katonai csapást mérne Szíriára, ha az nem állítja le az offenzíváját
A nemzetközi keménykedés helyszínén 3 millió civil sorsa bizonytalan.
A nemzetközi keménykedés helyszínén 3 millió civil sorsa bizonytalan.
Az év elején meghirdetett széleskörű reformok bejelentését követően lemondott a teljes kormány. A reformoknak több értelmezése van: Putyin visszavonulását, vagy hatalmának bebetonozását is jelenthetik.
Putyin a hatalmi struktúra alakítását tervezi, amihez alkotmánymódosításra lesz szükség.
A Szír Egészségügyi Hálózat (SAMS) adatai szerint 51 egészségügyi létesítményt összesen 72 légi támadás ért orosz és szír gépektől az offenzíva áprilisi kezdete óta.
Még javában zajlott a fellebbezése a katonai szolgálat ellen, amikor érte jöttek a rendőrök.
Antonio Guterres főtitkár és menekültekkel foglalkozó szervezetek sem látják rózsásnak a helyzetet.
Az amerikai Szenátus a hét elején szavazott meg szankciókat a gázvezeték miatt, a szerződéses gyártók pedig emiatt leálltak.
Donald Trump már a héten aláírhatja a törvényt, Németország nem boldog
Nyáron szélsőséges nézetekért, valamint zavargásban való részvételért tartóztatták le.
Ha az EU nem finanszírozna fosszilis projekteket, nőne az orosz befolyás.