Azért mégis jó lett volna hallani, mit mond a szlovén cég a sóskúti akkufeldolgozóról
Az a káosz, ami kedden este kialakult, bár üzenetértékű a faluba települni kívánó cég számára, leginkább senkinek az érdekét sem szolgálta.
Az a káosz, ami kedden este kialakult, bár üzenetértékű a faluba települni kívánó cég számára, leginkább senkinek az érdekét sem szolgálta.
Ebből már mindenkinek elege van, és nem világos, hogy az Orbán Viktort ellenzők miért ne szavazzanak akár két listára is? És az sem, mi a baja Karácsonynak Donáth Anna ötletével.
A kampány formailag és tartalmilag kísértetiesen hasonlít a kormánypártok kommunikációjához.
Fárasztó folyton hazudni magunknak, fárasztó elhitetni magunkkal, hogy nem más színű és ugyanolyan tartalmú pártok közül kell választanunk.
De azért a maguk részéről „akár készek is támogatni” a Mi Hazánk javaslatát.
A Momentum a legőszintébb új „szocdem” párt. A Szikrával és a DK-val ellentétben legalább tudják, hogy semmi közük a szociáldemokráciához.