Adyval, némán tüntettek a marosvásárhelyi magyar orvostanhallgatók a magyar nyelvű képzésért
Több mint ezren. Az egyetemnek ugyanis most hosszú idő után először lehet magyar oktatási nyelvű kara.
Több mint ezren. Az egyetemnek ugyanis most hosszú idő után először lehet magyar oktatási nyelvű kara.
Nem fenyegethetik a gyerekeinket, a tanárainkat, a szülőket, azért, mert valakinek önálló véleménye van.
Abban a nagyon fontos kérdésben, hogy egy tanuló csúnyán beszél, nyilvánosan állást kell foglalni, de a közoktatást valóban érintő témákban nem?
Három nap az három nap!
Felhalmozott hiányuk miatt karonként 250 millió forint megtakarítást kell végrehajtania többek között létszámleépítéssel az ELTE Bölcsészettudományi és a Természettudományi Karnának.
Az idén ősztől nyomtatásban megszűnő Közgazdász szerkesztői szerint Hadas Miklós interjújának megjelenését is minden eszközzel akadályozta az egyetem vezetése.
Közben Bódis államtitkár olyan tanárokról álmodik, akik „nemcsak kereseti lehetőségnek tekintik a pedagógusi pályát”
Nincs összefüggés a lemorzsolódás és a tankötelezettségi korhatár között?
Nem ment el Palkovics László innovációs- és technikai miniszter az MTA mai elnökségi ülésére, a közgyűlés pedig elsöprő többséggel dobta vissza a kormány átalakítási terveit.
Az ellenzéki pártok egyhangúlag elítélően reagáltak arra a hírre, hogy a CEU 2019 szeptemberében minden amerikai akkreditációjú programját Bécsben indítja el. A Momentum gyertyagyújtással emlékezett az egyetem budapesti jelenlétére.