Az érettségi megtartásáról szóló döntés igen vakmerő, és igen kevéssé bátor
Az érettségiket kevesebb kontakttal és méltányosabb körülmények között is meg lehetne tartani.
Az érettségiket kevesebb kontakttal és méltányosabb körülmények között is meg lehetne tartani.
Vagy konkrét, szigorú eljárások bevezetését javasolják, vagy az elhalasztást.
A szakszervezet szerint az online vizsgarend jelentené a legkisebb veszélyt.
Extra pszichés terhelésnek teszi ki a diákokat a digitális oktatás és a járvány okozta veszélyhelyzet. Nagy nehézség lenne, ha ugyanolyan vizsgát kellene letenniük, mint elődeiknek.
Járvány és digitális oktatással szerzett tanulságok ide vagy oda, az új alaptanterv halaszthatatlan!
Jelentős tér- és időbeli meghatározókat találtak az iskolakezdés-halasztási kérvények elbírálása terén.
Az utóbbi napokban többször is levélben próbálta felhívni a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete Maruzsa Zoltán figyelmét azokra az oktatásügyben jelentkező problémákra, amelyek a veszélyhelyzetben felesleges kockázatot jelentenek.
Meg persze a kormány elmúlt években véghez vitt ámokfutása is…
A hirtelen elinduló digitális oktatás és tanulás az elmaradottabb településeken élők számára sokszor megugorhatatlan kihívást jelent, és nem csak az internet vagy a számítógép hiánya miatt.
Az oktatási államtitkár szerint „boldogság van szerte a rendszerben”. Koronavírus ide vagy oda, jöhet az érettségi és az új NAT is.