Az öt állami kézben maradt egyetemből már négynél követelik a méltó béreket
A Képzőművészeti Egyetem dolgozói csatlakoztak az ELTE, a BME és a Zeneakadémia kiállásához.
A Képzőművészeti Egyetem dolgozói csatlakoztak az ELTE, a BME és a Zeneakadémia kiállásához.
Az épület előtt tüntető diákok szerint ezzel az állami intézmények tanulóinak diplomáit elértéktelenítik.
Az egyik utolsó állami fenntartásban működő egyetem az ELTE-vel és a Zeneakadémiával közösen küzd a méltó bérekért.
Habár növekszik a pályakezdő pedagógusok bére, az oktatási rendszert tovább zülleszti a kormány bérkoncepciója.
A szakszervezet szerint a tanárbéremelés olyan részleteit módosítja a kormány, amiben már egyetértés volt.
Az Egységes Diákfront felhívta a figyelmet a kormány nagy garral meghirdetett terveinek visszásságaira, és arra is, a béremelés csupán követeléseik egy része volt, tanszabadságot is akarnak.
Kétszer is ellentmondott a Kúria érvelésének a taláros testület, továbbra sem lesz NER-ben olyan országos népszavazás, amelyet nem a Fidesz kezdeményezett.
Párbeszédet kezdeményezünk a roma integráció területén dolgozó szervezetekkel, szakemberekkel és aktivistákkal a terepen végzett munkáról és annak hatásairól.
A jövő héten további eredményekért demonstráló Egységes Diákfront beszélt lapunknak terveikről.
Forráselvonással nem lehet felszámolni a roma gyerekek hátrányos megkülönböztetését az iskolákban.