Az ordoliberalizmus által nemcsak a kortárs német politika mozgásrendjére lehet magyarázatot nyerni. Ha egykor a németek a Kultúra fennkölt fogalmát mozgósították a politikával szemben, ma az ordoliberalizmussal dúsított erkölcs képezi ezt a közeget.
Az Occupy mozgalmak ugyan nem döntötték meg a rendszert, de megváltoztatták.
A neoliberális rendszerek csődje, minden látszat ellenére, egyre nyilvánvalóbb. Átmeneti korszakban élünk, a kínai gazdaság páratlan fejlődése azt sejteti, hogy a század második fele Kelet-Ázsia gazdasági és pénzügyi hegemóniája felé tolódik.
Az oktatás nem verseny, nem egy „teljesítendő” dolog. A neoliberális egyetemek fegyelmezésével, büntetésével szembe lehet szállni.
A munka kritikája nem tűnik lehetségesnek, a munka létét el kell fogadnunk, és örülnünk kell a szerencsének, ha nekünk jobb jutott.
A folyamatosan növekvő teljesítménykényszer miatt egyre több fiatal szenved krónikus szorongástól.
A tárcavezető a „tisztességes adóverseny” korlátozásának elutasításáról beszélt.
Kevés fogalmat temetettek el gyakrabban, mint a neoliberalizmust. Ennek ellenére rendre feltámad. Aldo Madariaga díjnyertes könyve, a Neoliberal Resilience megmutatja, hogyan él túl a neoliberalizmus.
Még ha Lukács nem is jutott el a bürokrácia politikai gazdaságtanának teljes megformálásához, mégis a korai Lukács érzékenységét dicséri, hogy rálátást nyitott erre a perspektívára.
Hajszálnyival nyerésre áll Peruban a marxista Pedro Castillo, aki felszámolná a vidék szegénységét, és megadóztatná az ország nyersanyagait kitermelő multikat.
