Már két éve, hogy halálos világjárványban élünk. Két éve, hogy a munkánkat nélkülözhetetlennek nyilvánították, miközben az életünk eldobható maradt. Ebben a kontextusban 2022. március 8. transznacionális kihívása az, hogy rámutassunk azokra a neoliberális és ultrakonzervatív programokra, amelyek az EU-s és a nemzeti helyreállítási tervek alapjául szolgálnak, és azokból hasznot húznak, valamint hogy képesek legyünk visszautasítani e tervek feltételeit.
Ez a kiáltvány először a Transznacionális Szociális Sztrájk Platformon (TSS) jelent meg. A cikket a Kelet-Európai Baloldali Médiaegyüttműködés (ELMO) keretein belül Ugron Nóra fordította.
Az ELMO arra szerveződött, hogy a régió egyenlőségpárti, rendszerkritikus, nemzetközi szolidaritás iránt elkötelezett platformjai segítsék a rendszerszintű változás szempontjából nélkülözhetetlen információk régióbeli áramlását, és a régiós perspektívát alkalmazó elemzések születését. Az együttműködés keretein belül született cikkek itt olvashatóak angol nyelven.
Közép- és Kelet-Európa és a szomszédos országok számos kormánya a technokrata helyreállítási intézkedéseket egyre autoriterebb módszerekkel ötvözte. A világjárványt ürügyként használva a nyílt állami erőszakra, ezek a kormányok a nők, valamint a szexuális és etnikai kisebbségek elleni intézkedéseket szorgalmaztak:
- Magyarország olyan családtörvényt vezetett be, amely megerősíti a nők alárendelt szerepét a családban és a társadalomban; megtiltotta a transzneműeknek, hogy megváltoztassák okmányaikat, valamint a médiában és az oktatásban LMBTQIA+ tartalmakat tiltó törvényt szavazott meg;
- Lengyelország abortusztilalmat fogadott el, amely már eddig is nők életét követelte, és még többeket fenyeget;
- Törökország kilépett az Isztambuli Egyezményből, kurd és feminista aktivistákat tartóztattak le és öltek meg, még inkább fokozva a velük szembeni elnyomást; a kormány azt is tervezi, hogy eltörli az elvált nőknek fizetendő tartásdíjat.
Ebben az ellenséges környezetben a nők, az LMBTQIA+ közösségek tagjai és az etnikai kisebbségek, valamint az antifasiszta aktivisták az egész régióban indokolatlan letartóztatásokkal szembesültek, és az olyan országokban, mint Bulgária és Grúzia, szélsőjobboldali csoportok támadtak rájuk. Ez az ultrakonzervatív hullám Közép- és Kelet-Európában és azon túl Janus-arcra talált a „progresszív” EU által javasolt neoliberális megoldásokban. Ez utóbbi a nemzeti kormányokkal együtt a helyreállítási terveken keresztül a kizsákmányolás, a rasszista és szexista munkamegosztás és elnyomás új feltételeit teremtette meg.
A neoliberális helyreállítási tervek valójában olyan belső, regionális és transznacionális hierarchiákat hoznak létre és erősítenek meg, amelyeknek csak egy nyertese van: a nagytőke.
A nélkülözhetetlen dolgozók ki vannak zárva ezekből a helyreállítási intézkedésekből.
A nők munkanélküliséggel és nem önkéntes részmunkaidős foglalkoztatással néznek szembe, gyakran azért, hogy fizetetlen otthoni gondoskodó munkát végezzenek. Az ápolói munkát végző bevándorló munkavállalók, túlnyomórészt nők, kimaradnak a szociális juttatásokból és a bevándorlási kvótákból.
A piacvezérelt zöld átmenet tömeges elbocsátásokat okoz, az energiaforrások liberalizációja pedig növeli a közüzemi költségeket, veszélyeztetve ezzel a túlélésünket. A lakások energetikai rehabilitációja és a városi terek dzsentrifikációja túlzsúfolt életkörülményekhez, magasabb bérleti díjakhoz és tömeges kilakoltatásokhoz vezet, miközben az önkormányzati és szociális lakásállomány nem tesz eleget a növekvő számú kérvényezéseknek.
Ráadásul az EU nemek közötti egyenlőségi stratégiája a konzervativizmus alternatívájaként jelenik meg, de a neoliberális értékrendet támogatja, és a kizsákmányoló, rasszista és patriarchális hierarchiákat reprodukálja. Ez az uniós stratégia – amelyet az unión kívüli országok is lemásoltak – a következők végrehajtását írja elő a tagállamok számára: a társasági adó csökkentését a nők alkalmazásának ösztönzése érdekében; az állami jóléti juttatások csökkentését, ami arra kényszeríti a nőket, hogy nyomorúságos bérekért lépjenek be a munkaerőpiacra; a bébiszitterek és gondozók fizetésének támogatását juttatások révén azokban az országokban, ahol a jólét maradványait találjuk csak.
A stratégia különválasztja azokat a nőket, akiknek több időt kellene a produktív munkára fordítaniuk, azoktól, akiknek élhetetlen bérekért kell gondoskodó munkát végezniük.
Magától értetődőnek tekinti, hogy más nők, főként bevándorlók, vállaljanak reproduktív munkákat szegényes bérekért. Utóbbiak ezt gyakran a tartózkodási engedély kényszerítő ereje, a főnökök visszaélései, a jövedelemforrás és a lakhatás elvesztésének állandó veszélye alatt teszik, miközben saját családjaiktól távol élnek. A mögöttes cél a középosztálybeli nők támogatása, miközben ezek a tervek új hierarchiákat hoznak létre, elmélyítve a nők között már meglévő osztályon, rasszon és földrajzi elhelyezkedésen átívelő hierarchiákat.
Ebben a transznacionális kontextusban a közép- és kelet-európai országok olcsó termelő és reproduktív munkaerő-tartalékként működnek, amely a nyugati és a helyi tőkének kedvez. Az ultrakonzervatív ideológia is táplálja ezt a rendszert: a hagyományos családi értékekhez való ragaszkodás magától értetődőnek tartja a szexista munkamegosztást, amely szerint a nők azok, akik a háztartásban az alapvető gondoskodó munkát végzik.
Az egyes szociopolitikai kontextusok közötti különbségek ellenére is késztetést érzünk és tapasztalunk az uralkodó patriarchális elnyomás, a kapitalista kizsákmányolás, a rasszizmus és a homofóbia elleni harcra. Az elmúlt hónapokban Európa-szerte, és azon túl is tanúi voltunk és részt vettünk olyan kialakulóban lévő tüntetéseken, sztrájkokon és küzdelmekben, mint a november 25-i felvonulások és akciók a fokozódó patriarchális erőszak ellen; a szociális munkások sztrájkjai Grúziában; a bányászok tüntetései Bulgáriában; a metró- és buszvezetői sztrájkok Romániában; a neoliberális „zöld” átmenet elleni tüntetések a Balkánon és a magasabb energiaárak elleni lázadás Kazahsztánban.
A kérdés az, hogyan alakítsuk át küzdelmeinket kollektív transznacionális erővé, hogyan tartsuk fenn a politikai kommunikációt, és hogyan teremtsük meg a közös sztrájk feltételeit.
A folyamatban lévő küzdelmekből inspirálódva, kinyilvánítjuk a feminista újjáépítés tervét március 8-ra és azon túl! Március 8. fontos pillanat arra, hogy határokon átívelve egyesítsük erőinket a küzdelem következő területein:
Patriarchális és fasiszta erőszak
A patriarchális államok és fasiszta szervezetek számára a nők alárendeltek, és az inkubátorok és gondozók szerepére redukálhatóak, míg az LMBTQIA+ közösségek tagjait, a bevándorlókat, a vallási és etnikai kisebbségeket eldobhatóként kezelik. Nem hagyjuk, hogy a megújuló fasiszta vagy konzervatív erők megerősítsék a nukleáris család és a patriarchális intézmények elnyomó eszméit. Elég a létünket, a szexuális és reproduktív szabadságunkat veszélyeztető támadásokból!
Kizsákmányoló munka
Társadalmaink a nélkülözhetetlen dolgozók – egészségügyi dolgozók, (fizetett vagy fizetetlen) gondozók és szociális dolgozók, tanárok, logisztikai és mezőgazdasági dolgozók, élelmiszerüzletekben dolgozók, köztisztasági dolgozók – munkájának köszönhetően vészelik át a járványt. Mégis, a nemzeti és uniós helyreállítási tervek még csak meg sem említik őket, további olyan munkásokkal együtt, akiknek a jogait nem ismerik el, mint például a szexmunkások.
Elutasítjuk a kapitalista imperatívuszt, amely az embereket csak addig minősíti nélkülözhetetlennek, amíg a munkájuk kizsákmányolható! Olyan újjáépítést követelünk, amely a társadalmi reprodukciót, az önkormányzati és szociális lakhatást, valamint a gondoskodó munkát és az azt lehetővé tevő ágazatokat helyezi a középpontba. Magasabb és egyenlő európai béreket, mozgásszabadságot és jólétet mindenkinek, függetlenül attól, hogy bevándorlók, hajléktalanok, vagy olyan emberek, akiknek nincs fizetett vagy „hivatalos” munkájuk!
Rasszista intézmények és határrendszerek
A bevándorlók és az etnikai kisebbségek gyakran nem férnek hozzá a szociális ellátórendszerekhez és más erőforrásokhoz. Ki vannak téve az intézményi rasszizmusnak és a tartózkodási engedélyek kényszerítő erejének. Feltétel nélküli európai tartózkodási engedélyt és szociális ellátást követelünk minden bevándorló, menekült, menedékkérő és kisebbség számára!
Kapitalista zöld átmenet
A kapitalista rezsimek arról akarnak meggyőzni minket, hogy „általában az emberek” felelősek az éghajlati válságért, és nem a kizsákmányoló termelési és kitermelési feltételek. Azt akarják elhitetni velünk, hogy a szegényeknek kell megfizetniük a zöld átmenet árát. Garantált munkahelyeket követelünk a gazdaság átalakuló ágazatai számára, és olyan méltányos munkahelyekbe való befektetést, amelyek a közösségek és az ökoszisztémák javát szolgálják. A helyreállítási alapoknak a nőket, az LMBTQIA+ közösségek tagjait, a bevándorlókat, a munkásokat és más marginalizált csoportokat kellene támogatniuk, nem pedig a magánszektort.
Lakhatási válság
Követeljük a kényszerkilakoltatások leállítását, és a hajléktalanok, a toxikus környezetben vagy túlzsúfolt háztartásokban élők lakhatásának azonnali biztosítását. Antirasszista lakáspolitikát követelünk, valamint tisztességes lakáskörülményeket a menekültek és menedékkérők számára. Követeljük a családon belüli erőszak túlélőinek támogatását és igény szerinti újbóli elszállásolását. Követeljük, hogy a helyreállítási alapok az önkormányzati és szociális lakások építésére és biztosítására összpontosítsanak.
Biztonságos és megfizethető lakhatást akarunk mindenki számára, ahelyett, hogy a lakhatást profitalapú árucikként kezelnék.
Ezekkel a nélkülözhetetlen követelésekkel elutasítjuk a neoliberális és konzervatív helyreállítást, és mindenkit arra hívunk, hogy csatlakozzon a feminista újjáépítésért folytatott küzdelemhez március 8-án és azon túl! Harcoljunk a patriarchális és rasszista kapitalizmus ellen, és követeljünk egy olyan pandémia utáni világot, ahol nemcsak a munkánk, hanem az életünk is nélkülözhetetlen!