Kitáblázott hazugságaink
„No migration, no gender, no war!” – írta ki büszkén Asztalos István, Jánd polgármestere faluja határára. Hazudni nem hazudott, csak éppen nem mondta el az igazat.
„No migration, no gender, no war!” – írta ki büszkén Asztalos István, Jánd polgármestere faluja határára. Hazudni nem hazudott, csak éppen nem mondta el az igazat.
A kormány közel ezer rendeletet hozott a veszélyhelyzet örvén. Számos ezek közül semmilyen módon sem hozható összefüggésbe a háborúval.
A migráns létrejötte a neoliberalizmus nagy menetelésének kezdetével esik egybe. Melegh Attila szociológus könyve, amely a migráció és Kelet-Európa vonatkozásait taglalja, elmagyarázza számunkra, hogy a migráns hogyan válhatik a népességgyarapodás eszközévé, a piaci kalkuláció puszta tárgyává. Elolvastuk a könyvet.
„Európát továbbra is vasfüggöny osztja fel: a bérek közötti szakadék” – hangzik el a vendégmunkásokról szóló „Láthatlatlanok” című dokumentumfilm elején.
Semleges megfogalmazás nincs, egy probléma keretezése alapvetően meghatározhatja a gondolkodásunkat.
Nélkülük nem működne Franciaország: a „sans-papiers” bevándorlók kálváriája és küzdelmei.
A migráns nem ember. Ha kell, választási eszköz.
Az okmánnyal nem rendelkező bevándorlók fizetnek adót és dolgoznak, még sincsenek jogaik. Hosszú távon ez minden munkavállalónak árt.
Miközben Kinizsi Pálként védjük a déli határt… Kiss Tamás erdélyi szociológussal beszélgettünk a vendégmunkáról és a vendégmunka körül kialakuló politikai diskurzusokról Romániában és Magyarországon.
Az EU inkább fizet autoriter vezetőknek, és inkább nézi tétlenül, hogy tömegsírrá válik a Földközi-tenger, minthogy valódi megoldást keressen.