Először foglalhat állást magyar bíróság a Fidesz homofób törvénye ellen
A Budapest Pride keresetet nyújtott be a Médiatanács ellen, miután az letiltotta a többszörösen díjazott alkotó által készített rajzfilmüket.
A Budapest Pride keresetet nyújtott be a Médiatanács ellen, miután az letiltotta a többszörösen díjazott alkotó által készített rajzfilmüket.
A Polgári Törvénykönyv által gyűlöletbeszéddel szemben védendők közé vennék fel az LMBTQ kisebbség tagjait.
Kíváncsian várjuk, mi lesz a vizsgálódás eredeménye.
Nem mindenkinek adatik meg identitása megélése – és ezt fontos figyelembe vennünk.
Hetek óta értelmezgetik a botrányos törvényt, amit a tévéadóknak addig is be kéne tartaniuk valahogy.
A másfél hete elfogadott homofób propagandatörvény életbe lépése óta egymást követik a szexuális kisebbségek elleni támadások.
A bocsánatkérés nem elegendő, a magyarázkodás kínos.
Brüsszelben a rendőrség a házibulikat is tiltja a koronavírus-veszély miatt, és ezt nem veszik félvállról.
A miniszterelnök szavai mellett a rendőrség munkájával, valamint az önkormányzati önkénnyel sem elégedettek.
Nagyon erős a nagy nyilvánosság előtt megfogalmazott politikai narratívák szerepe a homoszexualitás magyarországi megítélésében: elfogadjuk a homoszexuálisok nyilvánosság előtti megjelenését, ha azt a pozitív jelentéstartományokat hordozó „előbújásként” keretezzük, de elutasítjuk, ha a negatívan csengő „magamutogatásként” írjuk le.