Reuters: Magyarország többé nem vásárolhat Izraeltől kiberbiztonsági eszközöket
A hivatalosan még meg nem erősített döntéshez a Pegasus-botrány is hozzájárulhatott.
A hivatalosan még meg nem erősített döntéshez a Pegasus-botrány is hozzájárulhatott.
„A könyvem a kultúrharcról szól. Arról, hogy hogy néz ki egy fasiszta kultúrharc. A fasiszta kultúrharc elkezdi megteremteni a fasiszta kultúrát” – mondta el a Mérce számára készült interjúban az Így működik a fasizmus című könyv szerzője.
Interjúnk Kozma Lilla Ritával, aki a hajléktalangondozás területén dolgozott Budapesten, és az általa megismert emberek történeteit írta meg novelláskötetében, az Utcamesékben.
A magyar kormány üdvözli a lengyel alkotmánybíróság azon döntését, amely az első lépés lehet a Polexit felé.
Böröcz József interjúkötete tele van „kellemetlenségekkel”. Mindazzal, amit a kelet-európai és magyar értelmiségiek, társadalomtudománnyal foglalkozók többsége lényegtelennek, elhanyagolhatónak tart.
Line Niedeggen klímaaktivista szerint a történelmi hatalmi viszonyokat mindig figyelembe kell venni, amikor az éghajlati válság hatásaiért való felelősségről van szó.
Burgenland vezetése szerint ők már korábban többször is indítványozták, hogy induljon szövetségi szinten hatásvizsgálat, szerintük azonban ezt az osztrák kormány „nem találta szükségesnek”.
A tanárhiány csak a jéghegy csúcsa.
Miért népszerű a magyar és a lengyel kormánypárt a kistelepüléseken? Erre a kérdésre kereste a választ a 21 Kutatóközpont és lengyel partnere, a Projekt.
A privátbanki szolgáltatások élvezői átlagosan 150 millió forintot tudhatnak a magukénak.